Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 19. évfolyam (Budapest, 1932)
1-12. szám tartalomjegyzéke - TÁRCA - Nagy Miklós: Napkeresők (Vers)
Jajczay János : Képzőművészeti Szemle Képzőművészeti Szemle A Nemzeti Szalon hetvenhetedik csoportkiállítása meglehetősen heterogén társaságot, négy festőt és egy keramikust fogadott magába. Bardócz Árpád képei olyanok, mint amilyenek előtt azt szoktuk kérdezni: miért is festették ezeket? Hiszen magasabb esztétikai célt nem szolgálnak. Lehet, bár erre nincs szükség, hogy Bardócz képei így egymás mellett a különböző, legellentétesebb irányzatokat akarták bemutatni. Az egyik vászon gaugaines, a másik Iványi Grünwaldot utánozza, a harmadik van dongenes édeskés pasztell, a negyedik ötven év előtti naturalizmus stb. Van itt minden, csak egységes művészeti felfogás és maga Bardócz nincs jelen. Corini Margit plakátokon és újságokban előre jelezte, hogy megjön az „éjszakai Páris festője". Izgalommal vártuk és izgalmunk még ma sem múlt el. Mindennek M. de Corini (képein így írja alá magát) az oka. A festést mi, csendes vidékiek máskép képzeltük. A párisi piktúra eddig úgy élt bennünk, mint ahogy Derain, Picasso, Denise és egyéb szegény smokk piktorocskák csinálják. M. de Corini képeiről azonban az derül ki, hogy sneidigen és vastagon felkenik a kocsikenőcsöt, egy kis cinóbert a fülbe s ha a monokli — mert a művésznő önarcképén monoklit hord — ott a jobbszemen, kész a párisi kép. (Kétszer is megnéztük a katalógusban, mindössze 5000 P. az ára.) Ennek ellenére, hogy maradtak és már csak Matisse-pártiak vagyunk, ha Párisról van szó, bizarrnak, különcködőnek tartjuk ezt a festést, amellyel jól-rosszul leplezi gyenge rajzbeli, festői készültségét. Sőt mi tűréstagadás, az aszfaltnak használatát sem tartjuk komoly festői eljárásnak. Ma már minden festékes inas tudja, hogy a bitumen használata folytán a képek rövid időn belül megsemmisülnek. Persze ezt nem azért mondjuk, mintha sajnálnánk ezeket az éjszakai képeket. Kohán György éles nagy szénrajzokat állított ki, melyek igen expresszívek. Csak a megokolatlanul nagy méretek ellen van kifogásunk. Kis fametszetek is kifejezhették volna mindezt. A negyedik festő Némethy Béla, a társaság legtehetségesebb tagja. Jó festői ízléssel fejezi ki mondanivalóit. Dolgain látszik, hogy kegyelettel fest. Vallásos tárgyú kompozíciói közül kiemeljük kis vázlatát, Mózes jelenését és Jézus mennybemenetelét. Rahmer Mária groteszk kerámiái ötletnélküliek, egyformák, unalmasak, Bécset utánzók. A vallásos érzületet is sértik. A Három királyok és Szűz Mária ilyen módon való ábrázolása torzszülemény, meggondolatlan, éretlen élet ez a szerencse. Ez csak természetes, mert ereje és itt-ott mára szélhámosságot súroló vakmerősége is segítenek a szerencsének, meg egy fiatal milliomoslánynak bűbája és szerelme is. A cselekmény sokszor borotvaélen táncol a tragédia és a komédia közt, színhelyeiben egy berlini óriás-szálloda élete váltakozik világgyors fordulatokkal. Humora tiszta és finom, Piri mindent tud. Kényelmetlen lett volna magyar filmet «levágni», azért a napilapok elismerően írtak erről az ismét kétségbeejtően gyönge szüzséjű, rosszul rendezett és alig jól megjátszott filmről. Amilyen természetesek az első jelenetek a maguk bohém és pesti humorával, olyan nyakatekertek az utánuk jövők. Piri színész-feleség, aki detektívnői szerepbe csöppen, hogy pénzt kerítsen s féltékeny férje megpróbálja összezavarni dolgait, a végén természetesen minden jóra fordul. Az események kétharmadában még a vígjátéki és bohózati valószínűségnek sincs meg az árnyéka s a néző csalódottan és feszengve nézi a vásznat. A magyar filmgyártás nehezen akarja kinőni gyerekcipőit. -· 423• 26*