Magyar Kurir, 1793. július-december (7. évfolyam, 1-52. szám)

1793-11-08 / 38. szám

gyárt két ágyúból kezdet ezen portázó hus­zárok­­ra tüzelni. A’ második ugyan azon időben négy ágyúval masírozott ki Bouchainból az ulzinkourti tetők felé, és mivekutánna ez amazzal eggyesitet­­te volna önnön magát, eggynéhány battériákat hányattak fel, ’s tüzelni kezdettek az A­kscon mel­lett állott huszárokra. Fülébe menvén e’ törté­net Eszterházi huszár regementje nagy érdemű Óbesterének De­vay úrnak, hirtelen lovasságot ’s lovas artiileriát parantsolt a’ táborból magának kűldettetni, mellyek oda érkezvén, el kezdette az ágyúkat dörögtetni, mellyek által nemtsak le lö­­vetlettek kerekeikről a’ Frantzia ágyúk, hanem e’ mellett sok pattantyúsok agyon lövettek azok mellett. Azonban meg parantsolta Andrási és Szabó kapitányoknak, hogy ülnének a’ Fran­tz­ia lovasságra , ’s vennék azt óldalaslag. •— E’ két hires vitéz tisztek, a’ kik immár sok tör­téneteikben ki mutatták, hogy mellyiknek köze­pén lakik a’ sz.ívek, olly keménnyen vissza verték a’ Frant­ia lovasságot , hogy az többé magát n­e mutatta; a’ gyalogságba pedig olly mérge­sen belé vágtak, hogy azokat, a’ kik magokat el fogatni nem engedték, görbe kardjaiknak élek által meg emésztették. Ezen Isatában a’ két ne­­vezett f*téz tiszteken kivűl, B. Révay kapitány , ’s Levanovich és Jadmet­all hadnagyok jeles pró­báit adták , vitézségeknek, a’ kik azon szempil­­lantásban , mellyben Andrási és Szabó kapitányok éléről meg támadták a’ Franc­iákat, ezek hátúl­ról támadták meg őket. I­lyenképpen mindenütt viszs­ra verettetett az ellenség, minekutánna 600 hóti embert, 31 fegyvert, ’s eggy dobot hagyta­­nak volna a’ csata helyén. Ennek felette egygy kapitányt, 5 hadnagyot, 53 közembert fogtanak el vitézeink , következésképen a’ sebbe estekkel eggyűtt legalább 800 emberre ment a’ Frantziák­­nak veszteségek. És igy itten is meg bizonyítot­ta Dávay Óbester úr, hogy nem imigy amúgy tanulta a’ hadi mesterséget.

Next