Magyar Kurir, 1794. január-június (8. évfolyam, 2-51. szám)

1794-04-11 / 29. szám

nak olly állapotba lejendő tételekre , hogy nehe­zen ronthat­ottan bé az ellenség. — A’ szövets­­tséges Fejedelmeknek seregei ugyan kevés lármát tsinálnak hadi készülettyeikkel; még is mindazál­­tal gyakorta többet végbe visznek, mint a’ szün­­teten való mozdulásban, és kés­zületben lévő pa­triótáké Márt. 21-dikén eggy kiss hadi fortél­­­­lya által minden Givet és Filippeville közt lévő communicatióját avagy eggyességét az ellenség­nek két felé vágta az Orániai örökös hertzeg.— Tudniillik eggynéhány száz embert ki küldött az ellenségnek meg kémlelésére, melly által a’ Gi­­vetben fekvő Frantzia őrizet fel lármáztatott, ’s gondolván, hogy többen is érkeznek az Austriai és Hollandiai seregek után , olly helyre vették magokat, a’ hol nem könnyen lehetett volna hoz­­zájok férni. Azonban más Hollándiai és Aus­triai seregek a’ fellyebb említett városok közt lé­vő erdőséget, minden puska szó nélkül el­foglal­ták; következésképen o­ly kárt tettek az ellenség­nek, me­lyet sok vér­ontás nélkül vissza nem sze­­rezhetnek. Iggy Brüsszelben Márt. 28 dik napján kelt levélből azt olvassuk, hogy a’ Pichegry fő kor­mánya alatt lévő Franc­ia seregnek eggy része Cambray, más, és nagyobb része pedig Guise, és St. Quentin közt vo­nja magát öszve. Dünker­­kánál leg­nagyobb erejek vagyon, melly miatt képtelenek voltak hadi vezérjeink J Lieuportnak, Farnesnek, és Ostende­nek fedezésekre fris trup­pokat küldeni. Ismét hadi tanáts tartatott Valencziában, melly­­ben az e­gyesült hadi seregeknek minden neve­­zetesebb vezérjeik jelen voltak. Ámbár méllysé­­ges titokban tartassanak is az abban elő fordult tárgyak, még is mindazáltal könnyen sajditani lehet, hogy nemtsak a’hadakozásnak plánuma, hanem más fontosabb dolgok is fordfiltanak ab­ban elő. — Márc­. 25-dikén két ember akasz­­tatott fel Brüsszelben , mind kettőjök ellen ki­sül-

Next