Magyar Kurir, 1794. január-június (8. évfolyam, 2-51. szám)

1794-04-08 / 28. szám

fejér kenyeret, a’ szegénység pedig romlott liszt­­ből süttetett kenyérrel töltik gyomraikat, melly miatt annyira el is hatalmazott közlök a nya­valya , hogy minden nap 10 ’s több emberek is meg halnak. A’ kiknek valamitskéjek maradt , félvén a’ rajtok esendő nagyobb nyomorúságtól és ínségtől, ki vándorolnak hornyaikból. Elegyes Tudósítások. Eggy közönséges újság levél azt beszélli, hogy a* Sz. Domonkos szigetében lakó szeretsent­k nem akarják a’ Párisi M. Gyüliés által nékiek .-íjandé­­koztatott természeti szabadtságot el fogadni, ha­nem továbbá is azon sanyarú állapotban kíván­nak maradni, mellyben eddig éltének. Igen nagy hitel kell ezen hírnek, és a’ kik tudják, minémü állapotban voltának eddig ezek a’ szeretsétlen emberek , és hányszor fogtanak fegyvert uraik el­len, annak hitelt nem adhat. — Muir és Prime­ren kivül még két nevezetes Scótusok sententziáz­­tattak a’ Botány - Bajba való ki­detésre , a. m. Margareth és Gerard­, az utolsóbb eggy könyvet is irt ezen tzim alatt Convent, mellyben azt akar­ja meg mutatni, hogy egyedül az i­lyetén gyűl­­lés mentheti meg a’ Scótziabélieket a’ végső ve­s­­zedelemtől. Úgy hallatik, hogy az Orosz Császárné és Prut­ziai király minden végezéseit el­törlették a’ Grodnói Köz. Gyüllésnek , és meg parantsolták a’ Lengyeleknek , hogy minél elébb újjabb gyül­­lést hirdessenek Varsóviába, mellyben Lengyel Országnak meg maradott tartományait is fel akar­ják magok közt osztani. E’ miatt nemcsak béké­­telenkednek a’ Lengyelek, hanem már egynéhány ezer ember öszve is tsatolta magát a’ Pétervári, és Berlini udvarok fel­tételeknek meg akadályoz­tatására, ’s talám az északi Birodalmak is egy­­gyet fognak velek érteni.

Next