Magyar Kurir, 1800. január-június (14. évfolyam, 1-51. szám)

1800-04-08 / 28. szám

azt a’ Conzulok, hogy a' hadi foglyok a’Nemzet gondviselésére és felebaráti s­zeretetére vagynak ki* zattatva, következendő végzéseket hoztak erán­tok, j) hogy a’ hadi és tengeri dolgokra ügyelő m­inisterels, minden tehetségekben lévő eszközöket az Orosz, Anglus és egyébb hadi foglyoknak táp-, játtatásokra, ’s ruházat­okra fordítsanak, és szor­­galmatottan ügyellyenek arra, hogy a’ közönsé­ges bátorság fenn tartásával nem ellenkező módon bánnyanak velek.— 2) Minél előbb szükséges ren­deléseket tegyenek azoknak fel tseréltetések éránt. Az úgy nevezett St. Sulpice Párisi templom­ban fényes halotti pompa tartatott Mártius 21-ik napján a’ Washington hideg hamvainak meg tisz­­telésére. Sok Fr. Osztályok leveleket küldöttek Bona­parte FC Conzulnak, mellyben e’sőben is eránta való ízives hajlandóságokat nyilatkoztattyák ki, azután pedig arra kérik ötét­, hogy vagy pennája, vagy fegyvere által igyekezzen nekiek békességet szerzeni. A’ Párisi tudósítások ízeként, a’ Brazíliai her­­czeg, az az, a’ Portugalliai örökös fejedelem, a’ ki édes anyyának betegsége miatt, kezére vette azon Ország kormányát, a’ gyalog katonaságnak egy részét hornyaikba vissza botsát­otta, úgy mind­­azáltal, hogy mindenkor kés­zen tartsák magokat a’ vissza menetelre. A’ lovasság közt pedig olly változtatást tett, hogy minden 12 eskadronból ál­ló regementet 8 escadronra szállitott alább. Nagy Britannia. Azon nagy expeditiónak a’ czéllja, a’ melly­­re nézve Anglia moll rendkívül való készületeket teszen, a’ Londoni Kabinetnek mysteriumai köz­zé tartozik, és Sr. Országnak környíiiállásaitól függ. — Azok közzül a* hajók közzül, a’ melyek

Next