Magyar Kurir, 1803. július-december (17. évfolyam, 1-53. szám)

1803-10-18 / 32. szám

lyunk, a’ melly a’ Kapitány Perrieux vezérlése alatt a’ hasonló képpen ide Boulognébe való eve­zésre már készen állott, ezen útjában kevesebb akadályra fogna akadni, ha a’ Calaisi osztály ál­tal megelőztetne. Az ő ös­szecsatoltatódások al­­kalmatosságával, talált az tsakugyan ellenség ném­a­­nemü alkalmatotságot az ő haborgattatá­sokra, de a’ melly az ő tulajdon gyalázatjára vált. Még 29 dikben ellve is tett egy próbát ellenünk az el­lenség, mikor már éppen a’ beevezésben foglala­toskodtak hajóink , de ekkor is megfutamtatott. Contre - Admirál Magon, maga személyesen kor­mányozta ezen utolsó viaskodást. Az előre való intézetet mind ezekre a’ mozdulásokra magam dol­goztam vala ki. A’ két napi, u. m. tegnapi és tegnapelőtti munkánk folyamatját, a’ hajóinkon kiadatott katonai jelentés (ordre) volta képpen ki fejezi. Áldás, tisztelet. —• Bruix. „K­atonai Jelentés. — Bruix, S­t­á­­tustanátsos, a’ nemzeti hajó-osztály’ Admirálissá. Boulogne, Sept. 30 dikan. „Az Admirál (maga Bruix) tegnap érkezett­­meg Boulognébe, minek lutánna azl­ső tengeri kerületet, annak elintésére végett, hogy a’ Calai­si és Dünkircheni hajó-osztályokat, miképpen le­hetten elygyesiteni, bejárta volna. A’­ két Ka­pitányok, a’ kik ezen két hajó - osztályokat veze­­réltek, és Contre - Admirál M­a­g­o­n, a’ ki ezek­nek eleikbe az­­ ös­sze csatoltathatódásoknak vég­re hajtathatása végett, a’ Boulognei kikötőhelyből, a’ régen itt tartózkodó hajó - osztállyal kievezet vala, megmutatták ezen alkalmatotsággal, hogy a* tengeri uralkodás nem fog örökké a* mi vetélkedő társunk’ tulajdona maradni. A’ verekedés , a*

Next