Magyar Kurir, 1803. július-december (17. évfolyam, 1-53. szám)

1803-10-18 / 32. szám

4­97 melly a’ nevezett két hajó - osztályoknak a­ har­madikkal, t. i. a­ Bolilogneivel való ös­szecsatól­­tatóktásokat megelőzte, nagy betsülletekre szolgál­­tak St. Haeten és Peyrieux Kapitányoknak. —­­A’ két napok alatt két versben szégyent vallott el­lenség, tegnap késő ellve új próbát tett gyalázatá­nak lemosdatása végett, éppen akkor támadván­­meg harmadik versben hajóinkat, mikor vatsmats­­káiknak kihányásában foglalatoskodtak, &c. Ez szerint már nem kételkedhetni a’ felöl, hogy az Angliai nagy expedit­ióhoz tartozó* ké­­szü­leteknek , a’ Boulogne­ kikötőhely legyen egy­­gyik nevezetes közép­pontjuk. Innét ezen­túl fon­tos újságokat várhatunk, minthogy ezen kikötőhely előtt az Anglusok is nagy erővel fognak megje­lenni. Beszéllék, hogy egy nagy úszóbattéria fog­ná az expedíc­ió avantgárdáját tenni, a­­me­ly 90 Linea ágyuk által lévén megspékeltetve , utat fog­na a’ többeknek nyitni .Egy ilyen úszóbattéria nem egyéb, hanem egy letépetett fedelű elavult nagy hajó, a’ mellynek teteje úgy van elkészitve és battéria formára feltöltve, hogy az ágyuk rajta ki­­szegeztetvén, a’ pattantyúsok szintúgy dolgozhat­nak a’ töltések megett az ágyukkal, mint a’ kö­zönséges battériákon) — A’ partokon olyan erős­­sen számosodnak a’ Frant­ia seregek, hogy már alig van a’ hova meg lehessen őket s­zállitani. Pár­is, Oktob. 4 dikén. A’ ma kijött Mo­­niteurben ilyen ievet olvastatik : — „Calais , Oktobe­r-ső napján. Azt az Anglus hajó - osztályt, a’ melly a’ mi hajó - osztályainkat megverekedett, az Anglus partok mellett szemléltü­k megállapodni. Három hajóik, a’ mellyeket golyóbisaink rostává tettek, kikötőhellyeikbe beevezni kéntelenittettek.

Next