Magyar Kurir, 1803. július-december (17. évfolyam, 1-53. szám)

1803-11-08 / 38. szám

vánkozott utánna menni.— A’ Londonba lévő Tö­rök Követ nagyon vigyáz, hogy semmi ös­szetalál­­k­ozás­a ne legyen vélle. Úgy esett tudtára a’ Nagy Britanniái ország­­lószéknek, hogy az Amerikai szövettséges Státu­sok’ hajóiról feles számú hajós legények által men­­vén a’ Frant­ia hadi hajókra, ezeken szolgálatot válaltak. A’ Madridból Londonba érkezett leve­lek szerint, egy kerülő irást hirdettetett­­ ki a’Spa­nyol Király, a’ melly szerint arra határozta magát .­é­ge, hogy a’ Sz. országi Sz. Lélek Rendjének c­imerét többé nem viseli, és a’ Sz. Rendek c­i­­mereiknek viseléseket a’ maga alattavalóinak is megtiltja. Gibraltárból Sept. 7-dikén indultak va­lami tudósítások, a’ mellyek szerént az Északi Ame­­rikai Státusok és a’ Marokkói Császár’­ hajói kö­zött keményen foly az ellenségeskedés. A’ Phi­ladelphia nevű Amerikai Fregát, ezen Császár’job­bágyainak egy hajójokat a’minap elfogván, mihe­­lyett ezen dolog a’ Császárnak tudtára esett. Sept. 4 dikén is órakor a’ Tanger város­ában lévő Ame­rikai Konzul’ Simpson’ szállására rá küldött, és a’ Konzult abból a’ közönséges fogházba hur­­tzoltatta, a­ honnét más nap a’ több nemzetek* ott lévő Konzuljaiknak közönséges egygyezéssel való kérésekre, kibotsáttatta ugyan, de olyan fel­tétel alatt, hogy ezek kezességet váloljanak erese­te, hogy a’ Császár országából ennek engedelne nélkül el nem távozik, míg a’ békesség helyre nem* 41. A’ leg fiatalabb Bonapartéról Jeromosról* a* Iti felpi néhány hónapok álhitt a’ tudva lego kik

Next