Magyar Kurir, 1807. október-december (21. évfolyam, 27-50. szám)
1807-10-20 / 32. szám
ltat tett, és a' sérvéses embereknek kívántatékotok’ készittése által magát megkülömböztette, Igyekezete. Néhány tehetős embereknek társaságokban, a’ Schottenfeld nevű külső városban, építtet egy olly mulató hellyet, a’ milyen Pétersburgban találtatik. Ez egy nagy és magasa palota fog lenni, a’ melyben mint valamelly befutott téli virágházban, virágsorok , ’s ezek között az erők’ ivóknak számokra asztalok és székek találtatnak, a’ mellyek által a’ tánszolók telyességgel nem fognak akadályoztatni. Mondják , hogy az épület és belé való készületek 200.000 forintba fognak kerülni, és hogy a’ bemenetelért 5 forintot kell egy személyért fizetni. Az Augustinianusok temploma tornya , még most is keményen áll. Ezt tsak azért jegyezzükmeg, hogy már sok belső és külső újságlevelekben olvastuk, hogy ezen tornyot a’ minapi nagy szél ledöjtötte volna. Csak a’ plével borított szép magas fedelét vetette id az utza’ küzepire . Inanem a’ toronynak magának semmi kárt nem tett. Sgy idő óltal olyan hír érkezett Konstant?.1-1 nápolyból ide, hogy a’ mostani Török Császár békességre lépett vólna végezetre Angliával , és hogy az Anglus Követ Paget úr igen jól fogadtatott vólna Konftantziánápolyban, és hogy azután a’ Frantzia Követ Sebastiani úr onnan eljött vólna.— A’ Konstantzinápolyi közelébről érkezendő posta bizonyos hirt fog hozni a’ dolog felől. Salezburgból Oktober 5-kén írják, hogy Felséges Urunk at nap délután oda szerencsésen megérkezvén, alattvalói örvendezések és tiszteltetés által fogadtatott legyen. Semmi solennitások