Magyar Kurir, 1809. augusztus-október (23. évfolyam, 1-11. szám)

1809-09-12 / 4. szám

disták, többire szolgált ’s még most is szolgálható emberekből, 20—40 esztendős nőtlenekből, és olly házas férfiakból állanak, a’ kiknek vagy egyet­len egy, vagy igen kevés gyermekeik vannak. El marsirozásoktól fogva ezeknek is az a’ zsóldok leszen, melly van a táborban lévő katonaságnak.“ A’ Metzi polgár mester és Tanáts azt végzet­téle, hogy a’Wagrami ütközetben meg hólt igen ked­­ves és vitéz ha­zajok fiának LaSalle Generálnak örök emlékezetére, az ö képe a’ Tanátsgyüllés szálájá­­ban függesztessék fel, és hogy az ö özvegyének ezen végzés írásban küldettessék meg, a’ Metzi lakosok­nak fájlaló (condoleale) levelével együtt. A’ belső dolgokra ügyelő Frantzia minister annak a’ Le­bus Johanna nevű 17 esztendös ha­­jadonnak örök emlékezetére, a’ ki, a’ mint annak idejében mi is meg irtuk , e’ folyó esztendőnek la Laaus hólnapjában, a’Kliviában volt nagy vizára­­dásnak alkalmatosságával, maga veszedelemben for­gó édes anyyát a’ viz özöne közzű­l kiszabaditotta, és midőn egy más aszonyt három gyermekével együtt ugyan ott , ugyan azon veszedelemböl ki­menteni igyekezett volna, a’ vizektől el borittat­­ván , maga életét el vesztette ; azon a’ helyenn, egy azon történethez alkalmaztatott felülírásokkal való emlékeztető oszlopot állitatott fel. Erre az osz­o­rra egy nyugvó szék van fel­metzve , mellyent­ egy viz.töl félig el nyeletett rózsa szemléltetik. Kö. Tö.körül nyárfák, és gyászfüstök ültettek. Spanyol­ország. A Journal de l’Empire nevezetű Piri-

Next