Magyar Kurir, 1811. január-június (25. évfolyam, 1-52. szám)
1811-03-26 / 25. szám
oda menetelekor látván, hogy egy holttest vonattatott légyen ki a’ nevezett folyó vízből, a’ kiről a’ tsupa hadi tisztnek tartatott nagy Fejedelem a’ köntöst le vonatattván*, mellyét és vak szemeit keményen dörgölte , de minden iparkodása haszontalan volt. — Azon közben úti társai is, a’ kik közt a’ Császár első udvari Chirurgussa Weilly Doktor is volt, odaérkezvén, minden úton módon azon igyekeztek , hogy a’ vizből kihúzott embert meg eleveníthessék, de semmi foganatja nem látatott erölküdéseknek , es annyira, hogy a’ Császár udvari seborvosa világossan ki mondotta, hogy ezt a’ vízbe fuladott embert maga az Orvosoknak Fejedelme Hippocrates sem hozhatná vissza az életre. De Sándor Császár hitelt nem adván az ő beszédjének ismét dörgölte,s másokkal is dörgöltette a’ hóst ember mellyét, vak szemeit, és egyébb tagjait, és a’ nevezett Chirurgussal egyik karjan eret vágatván, kimondhatatlanul örült, hogy eréből egy kevés vért folyni, ’s a’ meg holtnak tartott embert pihegni kezdeni látta , mellyre illy szókra fakadott ki: Istenem! életem napjai közt, ennél kedvesebb napot nem értem! Munkáját félbe nem szakasztotta , hanem mind maga folytatta, mind másokkal folytattatta a’ dörgelést, és tulajdoni sebbe való keszkenőjével kötötte bé az érvágás által esett sebet, azután őtei meg ajándékozta, és mind magának a’ meg elevenittetett embernek , mind famíliájának hóltig való kegyelem kenyeret, vagy pensiót rendelt. ) Ebből, és többehez hasonló szomorú példákból ki tetszik ? hogy nem minden vízbe fűrtek