Magyar Kurir, 1812. július-december (26. évfolyam, 1-52. szám)
1812-08-07 / 11. szám
láltató lakosok közzűl, főnként mindenek egyegy forintot fizessenek, bizonyos ki-ételekkel. Hadi Történetek. Folytatása a' Frantzia nagy ármádiától érkezett hivatal szerént való tudósításoknak'. — A’ 6-dik tudósítás' végezete: —,, ,,E’ezerént a’ hadakozás kezdete után 1s napok alatt a' Jjúnáig mentek szélső vígyázóink, és majd egészszer elfoglaltuk a’ 4 millió emberekből álló Lithvániát. A’ mi hadi mozgásaink a’ Wist után való álalmenetelkor kezdődvén el, azóltától fogva nyilvánvaló lett a’ Császár pláпиша, tehát nem lehetett időt veszteni; a' Duna mellé való megérkezhetés végett nagy utakat kellett tenni, meszszebb lévén a’ Vistula al Dunától, mint a’ Duna Petersburgtól és Moskautól. Úgy látszik, hogy az Oroszok Diinaburg mellett gyűltek öszsze, bennünket oda várni és ott vélőlünk megverekedni akarnak előbb, hogy sem magokat a’ régi Orosz tartományokba viszsza vonnák, minekutánna Lengyel Országot minden tsatázás nélkül oda hagyták; éppen, mintha az igazság kergetné őket, ’s mintha önként viszsza akarnának egy igazságtalanul szerzett országot adni, a’ mellyet t. i. sem kötések, sem meg hódóltatás jussa szerént, nem lettek magokévá. — „Itt igen heves nyári napok folynak. A* Lengyel nemzet mindenütt emelkedik felfelé. A' fejér sas czímer mindenütt kifüggesztetik. Papok, Nemesek, Parasztok és az aszszony emberek , egyszóval mindenek esdekelve óhajtják a* nemzet’ függetlenségét. A’ parasztok nevezetesen irigyelte szemlélik azt a’ boldogságot, mellyel aláír az e Warschaui Hertzegségbéli hazájokfiai