Magyar Kurir, 1819. július-december (33. évfolyam, 1-53. szám)

1819-10-22 / 33. szám

XXXIII M­A­G Béts­ből, Pénteken, October’ 22-dikén 1819.­­ A. Szent Ilona.­ Redwing a’ kikötőhelly’ külső öbliben állanak tartalékul. Levret nevű, Ascensio szigete mellett, Nautilus pedig azon úton, hol a’ hajók a­ Jóreménség’ foka felé jár­nak, vigyáznak. Nagybritannia.. A’ mult esztendöbéli Parlamentum minekelőtte eloszlott volna, a’ Ministe­reknek külömbkülömbféle adófizetések’ felemeltetéséröl szólló javailásaikat meg­­erőssitette , milyenek voltak, a’ t­ea, a’ kávé, dohány, ’s minden féle liquorok. Most azt jegyzik meg a’ Londoni Újság­levelek, hogy a’ lefolyt fertály esztendő­ben tsak a’ thénért, a’ taksáknak ezen fe­­lemeltetése mellett is 6 millió forintal (600,000 font Sterlingekkel) kevesebb tak­sa jött­ bé , mint ugyan ezen fertályban tavaly , ezen taksáknak behozattatások előtt bejött volt. Megesmerik a’ Londo­ni Ujságlevelek , hogy ez a’ nagy fogyat­kozás onnét vehette származását, hogy a’ Reformálok eltökkéltették magokban , hogy ők se’ bort se pálinkát sem semmi egyéb felemelt taksájú italok’ nemest nem fognak inni addig, míg ezérzól sokat el nem érik. Az igaz Reformáló­mak, így szállnak ők, magok magokon kell el kez­deni a’ Reformálást. Mint újságot úgy olvassuk a’ Londo­ni újságczikkelyek között, hogy valamint Brüszszelben úgy Londonban is Német újságlevelek fognak kezdődni, mint már hirdetések is tetettek felőllök közönsé­g’ Londoni Hurir’ írja: Hogy Red­­pole nevű Brigg ezen szigetet Sept. 9-di­­kén hagyván oda, 56 napok alatt Angliába megérkezett, és sok teveket hozott, a’ mellyek szerént Bonaparte egy időalta jobb kedvű,és azért egésségesebbnek is,lát­szik lenni. Egyéb eránt az is mondatik a’ Hurir szerént ugyan ezen levelekben, hogy azon tudósításokban , mellyeket az Európai szárazon találtató újságlevelek ő felől is kihirdetnek, nagyon ritkán van valami igaz , minthogy ő mindenektől úgy elvonta magát és oly magánosságban él, hogy átlapoljanak mivoltáról valamit megtudni felettébb bajos. Sőt kéntele­­n­ek voltak a’ gondviseléji tudtára adni , hogy ha így viseli magát, a’ fog belőlle következni, hogy az a’ tiszt, ki ő felölje minden nap’ tudósítást tenni kötelezte­tek, kéntelen leszen a’ szobájába erősza­kosan bemenni, hogy magát állapotja fe­lől szemeivel meggyőzhesse. Azótta már minden nap megmutatja magát a’ házán kívül, tsak hogy ezen látogatást elkerül­hesse. A’ számára épülő új ház 9 hóna­pok alatt készen leszen. A’ szigeten jó egésség uralkodik. — A’ Bonapartét őrző hajók így vagynak kirendeltetve: A’ Con­queror nevű 74 ágyús linea hajó oly közel áll vasmatskákon a’ sziget mellett, a’ mennyire tsak egy ily nagyságú ha­jónak a’ parthoz közeliteni lehetséges. A’ Thees és Sapho­le ’s fel eveznek a’ szi­get körűl. Az Euridice , Sophia , és gessé.­

Next