Magyar Kurir, 1822. július-december (36. évfolyam, 1-53. szám)

1822-08-02 / 10. szám

*www 76 wvw% négy ezerre számlálván, azt a* húsz ezer­rel gazdagított Collegiumunknak hagyta. A’ Halotti Gyülekezet mind itt mind Mis* helczen olly számos volt, hogy a’ tágas Templomban semmi hely nem marada ütésén, ’s érdeklő tekintet vala látni, hogy az Iskolának minden tagjai, a’ Professoro­­kon kezdve a’ legalsóbb Classis’ hallgatójá­ig, a’ három holnapig viselt fátyolt kalap­jaikon ’s balkarjaikon ismét viselték. Egyéb eránt a’ nevezetes napot Isko­lánk' Évkönyveiben nevezetessé tette az , hogy ennek estvéli órájiban szegeztet­ett fel a’Collegium’ új épületének két gombja. Annak éjszaki szárnya ’s a’ nyugodnak épen fele már pályakövet elfedve áll; má­sik fele ennek be van deszkázva, a’ közép épületen pedig és a’ déli szárnyán, fel vagynak rakva a’ szarufák. Az Orátornak helyes megjegyzése szerint a’ nagy Vay­­nak ez az épület az Emlékköve. Mostani tisztelt rő - Curátorunk, ki a’ köz terhet a nagy El­olttal egygyütt vise­­lé 1814. o­ta, s dolgainkat ennek kidőlte után maga kormányozza, annak félbe sza­kadt intézeteit munkába véteté, ’s 12 na­pig mulata közöttünk. Humaniorum Pro­­fessoraink Fejér Primáriusunk, a’ Classi­­sok Praeceptorainak száma a’ Rómában múlató Ferenczi István testvére által sza­porodott, ’s nem sokára Festést és Archi­tecturat, Muzsikát és Franczia nyelvet ta­nító Professorokkal is fogunk dicsekedhet­ni. A Németben, Luther. Professorunk Hősnek Ur alatt, nagy előmenetelt mutat­tunk.“ Kasáról. Mélt. Fáji Fáy Ábra­hám Úr, Cs. K. Tanácsos’ ’s egykor az Eper­jesi Districtualis Tábla Bírája, ’s ifjabb esztendeiben Fő Szolga - Bírája Abaúj Vár­ megyének. Gróf ifjabb Ráday Gedeon­ná, szül. Gróf Fáy Zsuzsán« Excell. test­vér bátyja Júl. 2d., Mérán ezen Várme­gyében , megholt, életének 73d. eszten­dejében.“ Elegyes Dolgok. Humboldt Ur Montmartre és Montl­­beny beizt a’ Versailles kerületben, a’ hang­nak hirtelen terjedése körül intereszszans próbákat teszen. Ezen alkalmatossággal a’ többek között az a’ megjegyzés világo­sodott­ meg, hogy ha a’ villámlás után három másod - minutával hallik a’ dörgés, akkor az égiháborútól csak valami egy ne­gyedrész Franczia mértföldnyire van az ember. Egy Hollandiai helységben Middel­­burg’ szomszédságában­­1­észelőtt 72 esztendős ember 69 Rhenusi láb ma­gasságról bukott­ le a’toronyból, s geren­dák ’s kődarabok közt lővén is lefelé, még is talpra esett. Liverpoolba ké­t szép és nagy jávor­­szarvas érkezett, ’s olly fajtájú, mellyröl a’ Természet - vizsgálók még eddig halgat­­nak. Indiában , Felső Missouri táján ta­láltattak ’s Wapettinek neveztettek. Lon­don számára vannak rendelve. Nagyságok egy lónyi , szarvuk iszonyú nagy. Testek állása az erővel páros szépség’ mustrája. Szekérben , vagy hátukon egy személlyel egy óra alatt 20 anglus mértföldet futnak­­el. Igen jámbor természetűek. Wilnában , az emberszerető társaság házában Jón. Zdikén meghalt Stankevitch János életének lípol. esztendejében. Felelő: A. Pánczél Dániel. Nyomtató: Stockholzer H. F. (Nr. 648).

Next