Magyar Kurir, 1823. január-június (37. évfolyam, 1-51. szám)

1823-01-14 / 4. szám

r/a\ *7 #jtj\ be terjeszsze, minthogy azok a’ belső dolgokra ügyelő Miniszter’ relatiójában úgy is teljesen előadattak s minden ad­­­ákkal bébizonyittattak. Elégnek tartja a’ biztosság itt azt adni­ elő, hogy a’ tudva­lévő dolognak egész menetele ’s az ab­ban hozott ítélet, egy újabb bizonysága a’ Király bölcsességének, ’s a’ Nemzettel való állhatatos egyetértésének, és annak­­hogy ő maga is alája veti magát a’ tör­vénynek. Az a’vigyázás és energia, mel­lyel a’ Ministerium ezen dolgot többszö­ri Conferentiájában meghányta - vetette ’s iránta a' Státustanácsot is kihallgatta ; a­­zon javallások és intések, mellyek által a’ Királyné, mind szóval mind írásban a’ törvények’ határozásaira ’s az azok ellen va­ló nyakaság’ büntetésére emlékeztetett; ezen helytelen gondolkozású Herczeg-asz­­szonynak nyilvánságos magavonogatása csupán csak azon fumumentomból, melly szerint felfogadta , hogy soha sem eskü­szik; az iránta bébizonyitott kímélések, magára bizódván, jövendőbeli lakhelyé­nek választása, ’s végre az, hogy egés­­sége’ tekintetéből útazása elhalasztatott, mind ezek a’ Király és Ministerium e’ tárgyban kimutatott állhatatosságának és bölcsességének világos bizonyságai. A’ törvény minden csűrés - csavarás nélkül bétöltetett, az emberiség becsben tarta­tott, ’s az Ő Felsége felséges hitvese iránt minden illető tekintet meg volt. Ennél fogva az egész dolog a’ törvény’ útján menvén , mellynek végrehajtása csupán illendő tekintetekből halasztatott­ el, a’ biz­tosság olly vélekedéssel van , hogy az a’ Cortesekre nem tartozik.“ A’ Cortesi pa­lotában , Dec. 9d. (Következnek az alá­írások). Ezen vélekedésnek következésében , arra nézve hatalmaztatok­­ meg a’ biztos­ság, hogy a’ Don Accursio das Neves ja­vallatában felhordott ellenvetésekre és kívánságokra adna feleletet, melly a’dol­goknak hoszszas fejtegetése mellett meg is történt, igazságosnak találtatván az Igaz­gatószék’ cselekedete. Ezután a’ Corte­­sek elvégezték, hogy a’ hivatalos Újság által az egész dolgot a’Közönségnek tud­tára kell adni. A’ Mercurius nevű hajó, Bahiából 48 nap alatt lővén, Nov. 28­. érkezett­­meg Lisbonába, ’s a’ Pernambucói Junta’ volt Praesidensét, Gervasio Perez Fer­­rairat, fijával együtt fogva hozta. A’ mint tudva van, a’ Pernambucoból Bahián ke­resztül, Rio de Janeiróba rendelt posta­hajón keresett menedéket a’ Praesidens. A’ mint a’ hajó Bahiába érkezett, az ot­tani igazgató­­ Junta , kiadattatását kiván­­ta, ’s az ánglus Consul és egy ánglus Fre­­gát’ Commendánsa engedvén a’ kívánság­nak, a’ Praesidensz fijával együtt, ki egy Murat - bataliont vezérlett, kiadták. Itt Generális Madeire elfogatta, ’s a’ fent­­említett hajón Portugalliába vitette. — A’ Bahiai tudósítások Oct. Jodikéig terjed­nek. A’ város a’ legjobb védelmezési­ ál­­lapotban volt; de a’ nagyobb expeditiót Portugalliából mégis nyughatatlanúl vár­ták. Generális Madeira a’ leghathatósabb rendeléseket tette az Insurgensek’ visz­­szaverésére , hogy ha őtet megtámadnák. A’ Militzia jó karban volt, ’s kész a’ város’ védelmezésére. A’ hajós - osztály is jó lábon állott, ’s a’ kereskedők hajó­kat és pénzt ajánlottak, ’s a’ Linea-sere­­gek között önként vállaltak szolgálatot. Egy Rio de Janeirói levél jelenti Nov. 20­.: ,,A’ fekete rabszolgák közt békéte­­lenség kezdi magát jelenteni, a’ melly­nek következéseiről azonban könnyű le­szen tenni. A’Bahiában lévő 4000 euró­pai katona’ meghódoltatása végett, itten egy három Fregatból ’s több hajókból ál­ló osztály készíttetik, mellynek, a’ mint mondják, a’ Buenos - Ayresi Heroine ne­vű rabló hajó’'Kapitánya lenne a’ vezére. Olly hír is szárnyalt, hogy a’ Brasilia! X*

Next