Magyar Kurir, 1824. július-december (38. évfolyam, 15-53. szám)
1824-09-21 / 24. szám
is próbatétel* alkalmatosságával fogaltattak-eb __. Az említett Lopecz Herrera bandájához tartozó személlyek között csak csupa falusi és egyéb polgári emberek találtatnak, az Oberster Waldecz bandájának vezérlőji között pedig több olly tisztek is találtattak, kik már az Spanyol konstitutziós seregek közt is szolgáltak volt. Hivének Valdepz Consoles és Portai Manuel Kapitányok, Hadnagy Moscorone Majlandból, ’s Kuicz-Gil Malagából. Ugyancsak a’ Franczia Etoile így ír azon planumfól, a’ melly szerint a’ sokszor említett *Tarifai expeditio történt vala.— „Némelly újságleveleink valami Columbiai zászlók alatt evező hajókról beszédének, a’ mellyek Spanyol országnak több partjaira, egyebek közt Almeriához is revolútzios embereket szállítottak ki. Júliusnak végétől fogva folyt az a beszéd, hogy Gibraltártól három expeditziók indíttattak volna ki a’ tengerekre, ’s a’ középtengernek minden partjain nyughatatlansággal várták, hogy micsoda pontokra fognának ezen expeditziók intézhetni, mind addig, még úgy mutatta ki magát a’ dolog, hogy az első expeditzió Generális Vahlecznek vezérlése alatt Tarifának elfoglalására vette útját, de a honnét ez már elkergettetett. A’ második expeditzió, valami Marconchini embereknek vezérlése alatt, Marbellához szállott vala ki, de ez is viszsza vezetett, ’s Gibraltárhoz tért ismét viszsza, a’, hol, mint mondatik a’hajójikat, mellyeken az expeditiót tették, elvették tőllök. A harmadik expeditzió, bizonyos Iglariásnak vezérlése alatt még ekkor a’ tengeren evezett alá ’s fel, ’s nevezetesen Almeria’ táján ólálkodott, a’ hol külömbkülömb jeleket adott, mellyekre a’ partról néki feleleteket adtak, így állották a’ dolgok, a’ midőn ez az utolsó expeditzió Jul. 14-dikén reggel a’ parthoz közelítvén oda 36 embert kiszállított, ’s egyszersmind valami contrebándosok is számosan mutatták magokat, és úgy látszott, hogyezek is a’ rebellisekhez akarják csatolni magokat; de szeretére a Brigg, melly ezen utolsókat oda hozta vala, még a’ tengeren lévén, a parti lakosoknak idejek volt magokat ellenlábashoz készíteni’, melly idő alatt a’ Királyi Önként vállalkozottak a’ lovas és gyalog Vámos - strázsákkal és Invalidusokkal együtt a’ falusi népet Almena’ segítségére vezérlették. A’ contrebandusok, látván a’ nagyobb erőt azonnal elszélledtek ’s mind megmenekedtek , csak a’ Gibraltárból jött ao rebellisek vétettek körűl, sük ugyan eleimén nagy eltőkéllettséggel védelmezték magokat", meg is sebesítettek némelly embereket, egy aszszonyt pedig megöltek, míg végre közdűlők is esvénel, magokat 29-üzen fogságra adni kénteleníttenek. A’ Times-Ujság beszélli Londonban , hogy azok a’ Constitútziós emberek, a’ kik Tarifát egy időcskéig elfoglaltak vala , ott azonnal egy, három személyekből álló Országlószéket állítottak fel , melynek tagjai Moreno Guerra , Romero Alpuente, ’s még egy harmadik valanak, a’ kik VII Ferdinandus Királynak nevében országolni akartak volna. Spanyol Amerika. A* ma reggel (eképpen szól a’ Londoni Kurír) Sept.ilső napján Jamaikából megérkezett postahajó fontos tudósításokat hozott Déli Amerikából, olly fontos tudósításokat, mellyek a’ mi vélekedésünk szerént azt a’ homályt, a’ melly az ezen Amerikai Spanyol tartományokban egy darab idő alatt elé fordúlt történeteket elfedte, meg fogják világosítani. Először is egy magános tudósítást közlünk, mellyet a’ mi Panamai Consulunktól Malcolm M’Gregortól, Helicon, a’ mi Királyi Briggünk hozott Jamaikába* ’s a’ melly