Magyar Kurir, 1826. július-december (40. évfolyam, 1-52. szám)

1826-07-28 / 8. szám

.,t de F­r­b­e­n e­z R­a­r­o !­y Cs. K. Fo Tier* czeg és Hitvese a’ Cs. l'i. Kő !lerézes aszszemy, e* hónap’ 15 dik­én délelőtti 11 órakor megérkezvén, ezen Bútsu-helynek neveze­tességeit még ezen napon meglátogattak valamint szintén a’ környékieket is. „A­’ következett napon, 1ő­ dikban, Vasárnapi Isteni tiszteleten voltak jelen, melly után János Cs. K. Fő flerczegnek látogatására mentek az úgy nevezett Bran­d­­hofba—­estvére pedig ismét Mária-Zell­­be tértek viszsza. ..Jul. 27-dikén délelőtt a’ Mária-Zelli Vasbányálmak megszemlélésével töltötték idejeket , ’s délután az Eri­au fi-tón tettett idő töltési hajózást, s az ide való Czél- vagy tányér -­lövő társaságot is meg tisztelték jelenlétekkel. Estve önként való indulatokból megvilágosíto­tták házaikat a’ Mária-Zellbéliek , melly világosítást a’ Felséges Utasok megszemlélni ’s azzal va­ló igen kegyes megelégedésseket kinyilat­koztatni méltóztattak. ,,A’ Fő h­erczegi Párnak kegyes lebo­­tsátk­ozása valamint másutt úgy itt is minde­neknek szívét magához tsalálta , ’s az itt lévő egész közönségnek tiszta szívből szár­­mazó áldáskívánása kísérte­ el­ a’ Nagy Uta­sokat , midőn 18-dikban reggeli 8 órakor Péts felé útnak indulnának. Al­a­gy' a­r Ország. Posony Juli 25-dikén. — Ahoz, a’ mit közelebb költ Újságunkban az Ország­gyűlési tanátskozásokrol nagyon röviden közlöttünk, most valamivel bővebbetskén meg ezeket adhatjuk: Az e’ hónap’ 15, 16 és 17-dik nap­jain a’ Rendek által Kerületi Ülésekben azon nemtelen fondusokrol, mellyeket Ne­mesek bírnak, kidolgoztatott Conscriptió­­rol való új szenet, melly a’ 18-dikban tar­tatott 113-dik Országos Ülésben rendbe szedetett, a’ Mágnások Táblájához még ezen napon által kü­ldettetvén , onnét olly nyilatkoztatás érkezett tsak szóval viszsza a’ Rendekhez, hogy az Első Tábla ebben is tsak olly kevéssé érthet egyet, mint az előbbeniben. Most már a’ külömböző Vé­lekedéseknek egymással való megegyezteté kelése végett, 19-dikben és 20-dikban is újabb kerületi tanátskozások tartattak, mellyeknek újabb szenet lett a’ Resultatu­­m­a , melly a’120-dik Országos ülésben fel­­olvastatott ugyan, hanem az a’­felett folyt vetélkedéseknek következésében ’s a’Is. So­mogy Vármegyei Követ Urnak az egymás­hoz való közelítésre nézve tett Javallatjá­­hoz képpest, melly a’ Voksok­’ többsége által helybe hagyatott, egy újabb Kenet­nek készíttetése határoztatott­­ meg, melly a’ 21-dikben tartatott 121 dik­ Ülésben már felolvastatásra ’s Diktatúrára is kerülvén , 22-dikben ’s 20-dikban még a’Rendek’fon­tolása alatt volt, ’s végre a’ 24 dik­ben tarta­tott Országos Ülésben végképpen elintéz­­tetett, némelly kifejezéseibe nézve megiga­­zíttatott, ’s mind ezek után a’ Mágnások Táblájához által küldetett, melly azt felol­­vastatta, ’s Diktátorára adatta. &­r­d e­­­j". Nemes Belső Szolnok Vármegye a’ viszszaemlékezést is jellyűl haladó időktől fogva, minden közönséges épület birtoka nélkül lévén, időnként tartatni szokott ülé­seit, ’s a’ törvények kiszolgáltatását tsak ’mellérképpen , hol egy hol más házakban gyakorolni mind eddig kénteleníttetett, míg nem kevéssel ez előtt, a’ Nemes Vár­megye e’-beli szükségét, ’s e’ mellett egy czélerányos épület betses voltát is értelem­mel érezni kezdette, ’s egyszersmind azt is meghatározta, hogy egy minden tekin­tetben czélerányos Vármegye-ház építteté­sét, tovább ne halaszsza. Ezen határozás az ezzel készült ábrázolattal együtt . Fel-

Next