Magyar Kurir, 1829. július-december (43. évfolyam, 1-52. szám)

1829-09-18 / 23. szám

279­­ tzinápolyi útat foglalta el, hogy a’visz­­szavonúló ellenségnek útját a’ Bosporus felé elvágja.1 .54.útyán a’ meghatalmazott Török Követek táborjokból hadainknak előre nyomulását, nem várták a’ meghódolás­ra kiszabott óráknak eltelését, hanem két órával elébb megjelentek , de úgy, hogy újra alkudozzanak, ’s még valami tse­­kély kedvezőbb feltételeket nyerhessenek. A’ felelet azokra rövid volt; ’s a’ Fő ve­zér a’ seregek előre nyomúlását nem szűntette.“ Midőn a’ városnak Török és Keresz­tyén lakosai tsatarendeinket közelgetni látnák, nem várták hogy a’ Kapitulatio végre hajtassék, hanem részént fegyver nélkül, részént­ fegyveresen tódultak ki az városból az ostromra indult seregek eleibe, barátságosan és örvendező kiál­tásokkal köszöntvén azokat, az alatt, hogy a’ Török hadak fegyvereiket elhányták, és táborjokat elhagyván, nekünk engedték, minekelőtte a’ Kapitulatio pontjai e’ rész­ben forma szerént megerösíttettek volna. Mindnyájan széllyel oszlottak. A’ Basák közül egynehányan által jöttek hozzánk a’ Fővezérnek udvarlására, mások pedig vágtatva eltávoztak. Batalionaink elfog­lalták azon helyeket, mellyeket kevés pillantattal az előtt ostrommal akartak megvenni. A’ 7-dik sereg osztály a’Tund­­zsa völgyét és azon szép Kaszárnyát fog­lalta el, mellyet M­a­h­mu­d Szultán épít­tetett. A’ Fővezér fő hadiszállásáúl a’ Szul­tán palotáját választotta, a’ melly az­­ elfogadására valósággal kitsínosítva ké­szen állott. Seregeink egy része a’ török tábornak elhagyott sátoraiba szállott bé.“ „Drinápolynak illyen módon lett el­foglalása inkább hasonlított valamelly köznépi ünnephez, mint sem egy fővá­rosnak fegyveres kézzel lett elfoglalásá­hoz. A’ városnak Török és Keresztyén lakosai folytatják minden napi rendes foglalatosságaikat, szintúgy mint az elöl­; a’ boltok és kávéházak mind nyitva vágy­nak ; a’ helybeli törvénytévő­székek hi­vatalaik folytatását egy szempillantásig sem függesztették fel.“ „Diadalmunk jelei ezen nevezetes napon 56 ágytából, 25 zászlóból, 5 ló­­farkzászló jelekből, és sok ezer fegyver­ből áll,mellyeket még számbavenni nem lehetett. Az eleség ,és hadi szeres tárak Drinápolyban jó karban voltak ’s ezek­nek igen jó hasznokat veszszük.“ „Báró Budberg Generál jelenti, hogy Aug. 20-dikán kevés tsatázás után, mellyben F. Hertzeg Ferdinand Huszár Regementje magát különösen megkü­­lömböztette , Kirkilissát elfoglalta és 21- dikben Lule Burg­ász felé meg­indult.“ Török Ország. Alexandr­ia Jul.7-dikén. A’múlt hónap közepe ó­ta a’ Vice Király Me­h­­med-Ali itt múlat, és a’ napokban az új fegyverházat­­ és a’ Rév - műhely­ben épűlő hadihajókat megnézte. Ibra­him Basa is (a’ fija) ide jött Kairó­ból. Nem sokára más fő emberek és Or­szágos Tisztviselők is érkezni fognak, még pedig a’ mint a’ híre van, azért, hogy némelly fontos Újítások felett, mel­lyeket a’ Vice Király a’ Kereskedésre és a’ Katonaságra nézve bé akar hozni, tanátskozzanak. Azt mondják, hogy a’ Hajóssereget egészen a’ Brantsia M­ari­­ne formájára kívánja Me­himed-Ali vétetni. A’ szolgálatot A­l­e­x­a­n­d­r­i­á­­ban rendes (tanult) katonaság teszi; a’ tanulatlan katonaságból valókat, kik az új rendet és Systemát nem akarták fel­venni , a’Vice Király haza küldötte. Most közelébb egy Regement jött Kairóból ide a’ Városi őrizetnek erősítésére. En­nek a’ Regementnek igen­­jeles Banditt

Next