Magyar Kurir, 1832. július-december (46. évfolyam, 1-52. szám)

1832-10-19 / 32. szám

Collegiumokban , és más közönséges Oskolákban , ezen hasznos Rendnek áhítatos tanítása által belé tsepegtet­­tessék, midőn továbbá ugyan ezen Szent Atya 1814 Aug. 21-kén kelt Bullájában, mindenünnen — fő rendű személyek által hozzá intézett kérésektől indíttat­ván, a’ Jesuita Rendet Orosz Ország­ra, és a’ Szitziliai Királyságban fel­állította, ’s azon engedelmet más Stá­tusokra nézve is kiterjesztette, — en­nél fog­y el naoglevén győződve, hogy a’ virtust, és kegyességet követő Jesuiták, mind Orosz Országban, és a’ Szitziliai Királyságban, mind pedig másutt, a’ hol szabadon taníthattak , egyedül a’ népnek javát, és ifjúságnak boldogsá­gát kívánták az Isten Szent beszédé­nek kihirdetése által, elő mozdítani, s mivel a’ mai időben, mellyben élünk, a’ sebes léptekkel haladó Istentelenség, és erköltstelenség , szükségessé tette minden kitelhető eszközöknek elővéte­lét , az emberiséget veszélybe döntő romlotságnak gátolására, mellyre leg­­hathatósabb eszköz, ha a’ Fejedelmek ideigvaló hatalmokat, a’ vallásnak és erköltsiségnek oltalmazására fordítják, — mivel más részről reményiem, hogy az ezennel felállítandó Rendnek törvé­nyeibe, semmi viszsza­élések, mellyek a’ legtzélerányosabb intézeteket is me­g­­rontják, bétsúszni nem fognak, — . hát tetszett nékem, Vil­dik Pius Pá­pa Szent Atyának Santa Maria Maggio­­rében 1814 Aug. 21-kén Pápaságának 15 dik esztendejében költ így kezdő Bulláját: Co­lici tude ,omni­um Ec­­cleeiarust helyben hagyni, és ezen­nel parantsolom, annak a’ maga erede­ti valóságában leendő megtartását, és végrehajtását, a’ midőn más részről, minden evvel ellenkező parantsolatot eltörlök. Azonkívül azt is meg kell je­gyezni, hogy ezen én királyi végzé­sem, a’ Jesuitáknak nem adja viszsza vagyonjaikat, birtokaikat, és privile­­giumjaikat, mellyekkel ezelőtt bírtak, sőt ezeket kívánni, jussok sintsen. Költ Cachiasban Aug. 30 kán 1832. A’Ki­­rálynak alá írásával. F­a­lmon­­­liba Sept. 21-kén egy hajó érkezett meg, de semmi különös Újságot nem hozott magával sem Lisbo­­nából sem Oportóból. Azt hitték eleinte , hogy Sept. 29-ke melly Dom Miguelnek egyszersmind neve napja , határoztatok ostromul. Dom Miguel katonáiból az utolsó héten egynehányan által szök­tek Dom Fedróho­z. A’ Sun­ban ezt olvashatni: Mi megkérettettü­nk az elánt, jelentenénk ki, hogy Doyle János Ur, a’ ki a’ Constitutionalis résznek segítségére kí­ván lenni, eszébe sem tartotta, hogy a’ föhadi Kormányt magára vállalja. Azt hiszszü­k, hogyha ő (Doyle Ur) Portu­­g­alliába elmegy is, magát örömest alá fogja vetni Gróf V­illaflor parantso­­latjának, de vélte , mivel eránta nagy tisztelettel viseltetik, semmi esetre nem fog vetélkedni. D­o­yl­e Ur­­­egy a­ leg­öregebbik fő tiszt Portugalliában, és mivel Gróf Villaflorban a’ Tsászár teljes bizodalmát helyhezteti. —Doy­le Ur, ha fel nem vállalná is a’ fő ha­di Kormányt, böltsi tanátsával sokat te­het Villa for állal, a’ háborúban. A’ Nagy Britannia­ hadi Kormány, elegendő hajókat készített ki a’Dou­­re partján, hogy akár mint sül el a’ dolog, legyen hová folyamodniok a’ Brittusoknak. Egy Nagy Britanniái Londonba érkezett gőzhajó, Lisbonából, és Oportóból, érdeklő tudósításokat ho­zott magával. Dom Miguel serege Sept 29 kén a’ Király neve napján tsak­­­ugyan megtámadta Oportót, a’ midőn

Next