Magyar Lányok, 1908. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1908-02-09 / 7. szám
107 csurog, úgy, hogy a fonat elkészülte után egész tócsa van a szék körül s abban a leány testének megfelelő száraz sziget. Az igy elkészült tizenkétágu fonat tövére és végére azután „máslit“, csokrot kötnek s ugyancsak a végébe szépen áttört görbe szarufésűt dugnak, egyszeri forgatással a fonat felét rácsavarják a fésűre s egyet emelve rajta, a fésűt a fej búbjába nyomják, úgy, hogy az a kancsó füléhez hasonlóan eláll a fejtől s kész a budakeszi leányok eredeti hajviselete. Az odavaló asszonyok éppen úgy tűzik föl a fonatlan hajukat s arra fekete kendőt kötnek. A sokágú fonás rekordját azonban a zsámbéki leányok ünneplő hajviselete érte el. Ők hátul három, egyenként negyvenágu fonatot fonatnak s ezeket a két érintkezési vonalban fekete cérnával összeférceltetik, úgy hogy százhuszágu fonatot kapnak, amelyet fölcsapnak a fejük búbjára, a végét pedig alája behajtják s az egészet görbe szarufésűvel s hajtőkkel rögzítik. A halántékuk azonban vezérágas fonással vagy amint ők mondják : Lickersflechten nel díszes. Ez kétoldali ötágú olyan fonás, amelynél a középső ág egyenesen és fonatlanul maradt a fonaton át, úgy, hogy ezt azon ide-oda lehet tolni. Szakasztott olyan az ünnepi viselet a már említett Etyek, Jenő, Perbál, Kirba és Szomor német községekben is. . Gödöllőn a vallásfelekezetek megkülönbözte- tését is lehetővé teszi a hajviselet. Csupa magyar lakja ugyan, de kétharmada katholikus, egyharmada református. A gödöllői katholikus asszony nem különbözik a fővárosi hasonló társadalmi állású nőktől. A gödöllői katholikus leány is csak olyan háromágú s a végén kötőmáslival összefogott fonatot hord, mint bármely budapesti leány. Ellenben a református leány a halántékok fölött elválasztott részét sodorja s tőbe köti; a készülő háromágú fonat minden ágát spirális szalaggal körülcsavarja, azután háromágú „fonatpántlikával“ letakarja s úgy fonja meg, a végét pedig hosszú szalagu „kötő máslival“ fogja össze. A gödöllői református asszony pedig fonatlanul csavarja föl a haját egy tenyérnyi hosszú s féltenyérnyi széles deszkára, a kontydeszkára, drótfogú vasbádogfésűvel megtűzi, arra feketecsipkés főkötőt nyom, tetejébe meg fekete selyemkendőt köt hátul. A rákospalotai, dunakeszi és fóti leányok hajviselete megegyezik egymással s még cifrább, mint a gödöllői református lányoké. Ugyanis a gödöllői református lányokéhoz hasonló módon készült fonat tövére virágos és széles selyemszalagból nagy csokrot kötnek s azt „hajtőrre való“-nak, az arról lelógó széles s virágos selyemszalagokat pedig „csüggők“-nek vagy „lóggók“-nak, az ugyancsak hatalmas kötőmáslit meg „lentmegkötő“-nek mondják. Ezek mind igen helyes elnevezések, a leghelyesebb azonban az, hogy a hétköznapi viseletét „hétköznapló“ vagy „köznapló“ viseletnek mondják. Ezt a szóalakot az urinép csak az ünneplő szónál használja, de úgy találom, hogy az a hétköznaplónál is helyén van. A rákospalotai, dunakeszi és fóti asszonyok hajviselete is egyezik s három fokkal túlmegy még a gödöllői református asszonyokénál is, mert az ő Zsámbéki német lányok ünnepi hajviselete. Budakeszi német asszonyok és lányok haj- és kendőviselete.