Magyar Lányok, 1922 (28. évfolyam, 1-36. szám)

1922-01-01 / 1. szám

4 !ü\ ——----------------------­mm. ÍOQDSűklPM joOGD^gl DO v i; Ő ■ Mfl ooiofeji oniaolgpjh vCJlDdb&fij m iSgSii 1 ÜCÁ^Ar'n | || MEGJELENIK MINDEN HÓ 10. ÉS 20-ÁN Budapest, 1922. január 1. KEPES LAP FIATAL LÁNYOK SZÁMÁRA SZERKESZTI: THTSEK ANNA E L Ö FIZETÉSI ÁRA: Nogyedévre .. 50 korona. Félévro .. 100 korona Jugoszláviában egász ívre 200 jugoszláv korona Romániában „ „ 80 lei Cseh-Szlovákiában „ „ 00 cseh korona XXVIII. évfolyam. 1. szám. KIS HERCEGNŐ. REGÉNY A MAGYAR LÁNYOK SZÁMÁRA. IRTA: ALTAY MARGIT. I. A tanitóék házában nagy volt az izgalom. A íöldesuréfc látni kívánták tanító mám kis anyátlan árváját, a liz esztendős Ennnikét, és most Mari, a gazdasszony, meg maga a tanító ur is, azon volt, hogy a gyermek minél tetszetősebb külsővel, minél csinosabban kerüljön az uraság elé. — Aztán csókoljon kezet a méltóságos asz- szonynak, lelkem — oktatta a kis lányt Mari — mert, úgy hallom a kastélybeli cselédektől, azl nagyon megkívánja ám az a gőgös teremtés. — Mari! — utasította szigorúan rendre a fecsegő cselédet Falus uram, a tanító. — Mari, miért beszél ilyen oktalanságokat. A méltóságos asszony kedves és jó — fordult aztán gyermeké­hez, végigcirógatva annak rózsás arcocskáját — és egyáltalában nem is kell neki kezet csókolnod. Sem neki, sem másnak. Apád sem tette soha. — Elég baj, — mormolta a cseléd hal­kan, ki elhalt asszonyától tudta, hogy jobbra hivatott gazdájából csak azért lett egyszerű fa­lusi tanító, mert soha sem tudott derekat haj­tani senki előtt, és mert inkább elvonult könyvei­vel egy egyszerű kis tanítói lakba, semhogy pro­tekcióért futkosson, pártfogásért könyörögjön. Negyvenes években levő délceg férfiú volt, kire jobban illett a fekete szalonkabát, mint az ő állásában levőkön általában. Ur volt ő, ebben az egyszerű kis kertes házacskában is. Ur, tetötől- talpig. Kedvteléseiben, életmódjában, szórako­zásaiban. Könyvei jövedelméből, melyeket itt el­vonultságában megirt — és amelyeket úgy kül­dött fel Pestre, hogy csak a kiadók tudták, ki e müvek szerzője — egy kis jólétet tudott magá­nak teremteni. Bársony házi kabátban tilt dol­gozó asztala mellett és Marinak, ha felszolgálta az ebédet, tiszta fehér kötőt kellett maga elé kötnie. Gyermekének Pestről hozatta a szép játé­kokat karácsonyra a fa alá és halvány szinti posztókból varratott számára ruhácskákat. Üt éves korában kezdto már oktatását és mert nem tarthatott melléje idegenből hozatotl nevelönőket, Emmikét ő maga tanította meg német szóra, franciára. Mari sokszor szánta a kis leányt, kit a tanító ur az ő nézete szerint «elkinozott azokkal a haszontalanságokkal». Órákig olt ült vele télen a kályha mellett, nyáron a nagy. diófa alatt, aztán százszor is utána mondatta a kis lánnyal ugyanazt, ami olyan furcsán hangzott Marinak a tanító ur szájából is. De Emmi ke elcsicseregte e zagyvaságokat kedves, vékony hangocskáján mosolygás és kacaj közepette, mig egy napon csak arra ébredt Mari, hogy a tanító ur és Emmike kifogtak rajta, és olyat beszélnek össze­vissza, amiből ő egy kukkot sem ért. És akkor Emmike könyveket kapott, melyekben Mari hiába lapozgatott. Értelmetlen ákom-bákom maradt volna az örökre számára, ha a kis lány meg nem könyörül rajta és esténként, mikor az ebédlő asztal felett lógó függőlámpa szelid fényt szórt a szobába, a kis lány maga mellé nem ülteti a hü cselédet és a nagy furcsa könyvben lévő. idegén betűket szép magyar szóra nem változtatja. Hej. de ismerős, de kedves, lett egyszerre az az idegen könyv Mari előtt! Ha a tanító ur átvonull a «könyvtárszobába» — ahogy szelid gúnnyal ne­vezte el szobáját, melyben Íróasztala állott, köny­vespolca és a pamlag, amelyen hált — és Mari egyedül maradt a kis lánnyal, mindig előszedte a nagy könyvet, melyből csak Emmike segítségé­vel tudott kiokosodni. A tanítót, mikor gyermekének át akarta

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék