Magyar Lányok, 1928 (34. évfolyam, 1-36. szám)
1928-01-01 / 1. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRA: Negyedévre ..............................2.40 pengő Jugoszláviába negyedévre .. .. 30 dinár Jugoszláviába egyes szám .. .. 5 dinár Romániába negyedévre................150 lej EGYES SZÁM ÁRA 30 FILLÉR Budapest, 1928. január 1. MÁRIA. REGÉNY LEVELEKBEN. IRTA: BENEDEK ELEK. ELSŐ RÉSZ. TAVASZ. Elmélkedés a fészekrakásról. Láttad-e, édes Évikém, hogyan rakja fészkét a fecske? — Láttam, hogyne láttam volna, mosolyogsz te. — Min mosolyogsz? Naiv kérdésemen,ugyebár? Igen, igen, te láttad, gyönyörködtél is abban! Az anyafecske ott üldögél a verandára nyíló ajtó fölött, a párkányon, csőrét nyitogatja, sim, az apafecske átcsókol hol egy hervadt fűszálacskát, hogy egy szállongó pillét, hol meg alig látható agyagocskát. Nini, egy csepp vizecskét is átcsókol fecskemama szájába, ezzel nedvesítse meg fecskemama fűszálacskát, pelyhecskét, agyagocskát, s tüneményes gyorsasággal készül el a fundamentum. Reggel kezdődött a fészekrakás, s este már a kész fészekben szenderel édes álomba a fecskepár. El lehetne tűnődni azon sokáig, ugye, édes Évikém, hogyan, hol és mikor talált egymásra ez a fecskepár? Hol és mikor csicseregte az apafecske: légy az én párom! Nemcsak e nyáron, de mindörökre! Úgy gondolom, a fecskék párosodására is ráillik az emberekéről szóló mese. Hogy: van odafent, az égben, a jó Istenkének egy fanyelű bicskája, aztán sok-sok millió meg millió mogyorócskája! Fanyelű bicskával mogyorócskákat Istenke szüntelen pattogtatja kétfelé, fél mogyorócskák kavarognak a magas levegőégben, jobbra, balra, szerte-széjjel, azt hinnéd, soha, míg a világ, össze nem találkoznak — sim, hallj csudát. Évike, lent a földön összetalálkoznak az égből egyszerre indult mogyorócskák, szépen összesimulnak, úgy összesimulnak, hogy csak a halál választja el őket. . . Igen, igen, szépen összesimulnak, ezzel végződik a serdülő leányoknak irt regény többnyire, édes Évikém! Mondjad: elandalodván a szép simán folyó mesén, amely játszva szalad át egykét akadályon, nem riadtál-e föl elandalodásodból. Szép, a mi szép, de azután . . . Ugye, szeretted volna végigkísérni őket az Istenházától a temetőkertig? Szeretted volna tudni, ugye, az édes álomba szenderítő ábrándokból, a szívet dobogtató reménykedésekből mit váltott be a nagybetűs Élet? Emlékszel-e, édes Évikém, hogy tavaly nyáron mily izgalmas élet-halál harc folyt le Nagyapó házának a verandája fölött? Még alig melegedett meg magarakta fészkében a fecskepár, alvás közben meglepte egy verébpár, éktelen csiripolással csipdesték, verdesték a fészek törvényes lakóit: — Ki innét, miénk ez a ház! Szegény fecskék! Mi mindent gondolhattak össze nagyhirtelen! Bizonyosan ezt gondolták: Tanunk az Isten, s tanunk e ház gazdája, hogy a fészket mi raktuk. Vijjogtak, valósággal ríttak szegények s hallani véltem: Jere, édes gazdánk! Ne tűrd i gazságot! Te adtál hajlékot, te tégy igazságot! Hiszen, siettem is, hogyne siettem volna segítségükre, de mind hiába, ezerszer elriasztottam, ezerszer visszajöttek, végre is győztek, beültek a puha fészekbe, s a fecskék mit csináltak? Új fészket raktak, közvetlen az elrabolt fészek mellé. Talán arra is emlékszel, édes Évikém, hogy az én lelkem szüntelen háborgott a fecskékkel történt nagy igazságtalanságon, s egyszer létrán fölmentem, hogy leverjem a bitorolt fészket. A nap éppen bevilágított a fészekbe, s hát, Uram Teremtőm, egy csomó verébfióka csipegett a fészek aljában! Már most mit csináljak? Hosszan eltűnődtem. A szülők vétkéért megbüntessem az ártatlan fiókákat? Nem, nem, ez XXXIV. évfolyam, 1. szám.