Magyar Lányok, 1935-1936 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1935-10-01 / 1. szám

2 ilyet nem hallottam — mondta Évi. — Én ne­kem a másik új csemete, Láng Terka még jobban tetszik; borzasztó komoly és szomorú, de ki tudja: hátha megvan erre minden oka . . — Emlékszel, hogy tavaly még én is milyen vad voltam, ainig nem estem át a háromnapos kínzáson, a Bodnár-heccen és amig az a drága Erzsi néni nem vett osztályfőnöknöi védőszárnya alá? . . . Láng Terkának sincs könnyű dolga kö­zöttünk, mert mi már régen összeszoktunk, is­merjük az egymás jó és rossz tulajdonságait' és számolunk velük. De az új lányok sohasem tud­hatják, hogy kivel beszélnek . . . — No egy hónap múlva, a karácsonyi szün­időben már majd ők is elkészítik az osztály jel­lemrajzát, ahogy mi is megcsináltuk a múltkor Boriséknál.. . Te, az micsoda finom mulatság volt... De nem szeretném, ha a lányok megtud­nák, miket mondtunk róluk . . . Nem tudod, ki­nél maradt az az ív, amelyre mindent felírtunk? — Azt hiszem, Zsuzsi vitte el. Mi négyen igazán megbízhatunk egymásban ... Különben is írógépen irtuk a kritikánkat... Nézd, Boris integet a villamosból, fölfedezett bennünket. . . Ők is integettek; mentek Emmi otthona felé. Még mindig Igazéknál, Katalin néninél lakott. Négy tanítványa volt. A két «új lány» eközben szintén az osztály jellemrajzán dolgozott; nem vártak ezzel a kará­csonyi szünidőig... —• Sajnálom, hogy nem barátkoztam meg veled hamarabb — mondta Láng Terka. — Egé­szen kedves gyerek vagy. És ha már közös a sor­sunk, legalább tartsunk össze. Azt hiszem, Erzsi néni azért ültetett bennünket tegnap egymás mellé, hogy segítsünk egymáson . . . — Tudod, itt volt most Budapesten két nap­ra az édesanyám és látta, hogy sápadt vagyok, hallotta, hogy sokat sírok és végül elmondtam neki, milyen undokok a lányok az osztályban és hogy szeretnék vele hazautazni. Azt mondtam, lemon­dok az érettségiről, dolgozom majd apám szövő­gyárában, — de engedjék, hogy hazamenjek. És erre anyu elment Erzsi nénihez és azt hiszem, ezért ültettek egymás mellé ... — Te csacsi, látszik, hogy most jársz elő­ször iskolába... Én sem jártam ide azelőtt, ha­nem a gazdaságunkhoz közeleső város fiúgim­náziumába — de bizony én nem ijedtem meg a tisztelt osztálytársnőinktől — mondta Láng Terka. — Igen, te okos vagy, de én már olyan ki­váncsi voltam arra a híres iskolai életre! És úgy bántott, hogy a kedves lányok nem barátkoznak velem, mert nekik megvan a kompániájuk, — és a Kacsovszky, meg a többi rossz tanuló buta kérdéseitől mérgelődtem. Azt kérdezték, sze­gények vagyunk-e, milyen télikabátot kapok, mit fizetünk ott, ahol lakom, miért nem jártam eddig iskolába, ismerek-e fiúkat és ki volt az első sze­relmem ... Akármit mondtam, kinevettek. A múltkor úgy örültem, hogy este a világhírű kar­mester vezényli majd a filharmonikusokat a rá­dióban — és erre megállapították, hogy nagy- képű vagyok és csak a vidám tánczenének van ér­telme .. . Nem tehetek róla, hogy nálunk otthon komoly kamarazeneesték voltak és a szüleim olyan jó muzsikusok . .. —• Igazán? A bátyám is . .. Ha tudnád . . . De nem, még nem ismerlek eléggé, nem beszélhe­tek veled egészen őszintén — mondta Terka. — Tudod, kit választanék barátnőül, ha ő is akarná? Csak a Juhászt. . . — Érdekes ... Nekem .Baja Boris tetszik. Csöndes, okos és olyan akaratos — mondta elra­gadtatással Györgyi. — Ügy szeretem az' erős- akaratú embereket. . . — Nem lehet senkisem akaratosabb, mint én — mondta Terka és hátradobta a fejét. — De nem is könnyű így az élet... No és mi a vélemé­nyed Bodnár Mártáról? Mert én nem szeretem. Irigy és rosszakaratú . .. — Én se szeretem. De Gábor Évi: az helyes. Kicsit bolondos, de helyes. És Kozma Jolán? — Ő az igazi jó tanuló; kicsit sokat magol. De becsületes gyerek ... — És Sárosi Juci? Olyan szép mozdulatai vannak ... — Igen, de a szép mozdulatok nem hasz­nálnak az algebrafeladatnak. Juci azt reméli, hogy minden tantárgyból kisírja magának az egyest. Vannak tanárok, akiknek megesik rajta a szívük, de Kaba tanár úr nem szereti. És Erzsi néni sem, a felesége. De azt én is elismerem, hogy Sárosi Juci az osztály legcsinosabb leánya... Ha­nem én már otthon vagyok. Bejössz délután az Önképzőkörbe? — Minthogy meghívták az osztályt a nyol- cadisták... Én nagyon kiváncsi vagyok egy ilyen gyűlésre . . . Mit gondolsz, később szerepel­hetünk majd mi is szavalattal, verssel? —• Ejha! Ilyen nagyravágyó vagy, Györgyi? Nem is gondoltam volna rólad . . . Én bi­zony örülnék, ha már a bátyám szerepelhetne valahol. . . — A bátyád? Miért? — Nagy művész lesz a bátyám! Nagy-nagy zongoraművész — mondta áhítatosan Terka. És Györgyi csodálkozva, tisztelettel nézett fel Tor­kára. — Milyen önzetlen — gondolta —, én még sohasem láttam ilyen önzetlen leányt. Mindig csak a testvérére gondol. Ez gyönyörű.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék