Magyar Lányok, 1935-1936 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1935-10-01 / 1. szám
SZERETED-E ? LAKOS ETA VERSE Szereted-e, szívem, az őszt? A haldokló virágot, A rétek titkos, bús ködét, A sápadt holdvilágot? Szereted-e a bánatot, Mely elömlik a tájon. Hogy halkabb legyen az öröm, S a szívnek jobban fájjon? Az őszirózsák illatát, Ha lopva árad széjjel, S a hulló, sárga levelet, Mely elrepül a széllel? A felhők szürke seregét, A kéklő messzeséget, A csöndes, őszi álmokat, S a szomorú meséket? Szereted-e, szívem, az őszt? Megfog-e szent varázsa? S tudod-e, hogy az őszi szél A lelkem halk sírása? — Nem látsz? Engem ütött meg! Én vagyok a rossz? Válaszra sem méltattam, közjogi méltóságommal nem fért össze, hogy vitába bocsássam a határozatomat. Amúgy is más jelenség kötötte már le figyelmemet. Molnár az elsőpadban rendkívüli ékesszólással, megható könyörgéssel igyekezett rábeszélni Szalayt arra, hogy mutassa meg neki új körzőkészletét, amelyet tegnap kapott. Molnár gyötrelmesen vágyakozott arra, hogy ha már neki nem lehet körzőkészlete, legalább megnézhesse és megérinthesse Szalayét. Szalay azonban büszke és féltékeny volt a körzőkészletre, amelyhez hasonló senkinek sem volt az osztályban. Megtagadta a kérés teljesítését. A hátuk mögött Scholtz fültanúja volt a jelenetnek és hirtelen, hangosan rákiáltott Molnárra: — Hagyd ezt az irigy kutyát! Szalay rögtön levegőbe nyújtotta két ujját és jelentette nekem: — Azt mondta rám, hogy irigy kutya! Pedig a körzőt mégse mutatom! Bólintottam és rögtön felírtam Scholtzot a jók, Szalayt a rosszak közé. Ez az ítéletem újabb ellenkezést váltott ki, de erre sem vetettem ügyet, annál is kevésbé, mert ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és belépett a tanítónéni. Az osztály felállt, én pedig letettem méltóságom jelvényét, a krétát a tábla mellé. A tanító néni feljött a katedrára, hosszasan nézte a jók és roszszak közé sorolt négy nevet. — Mit csinált Andrásik? — Kiabált. — Miért? — Mert a Zsoldos vonalzóval fejbeütötte. — És ezért te Zsoldost írod a jók közé, Andrásikot a rosszak közé? Okos fiú vagy, mondhatom! Hát Molnár miért volt jó? — Mert. .. mert megmondta Szalaynak, hogy irigy kutya . . . — Na, ilyen vigyázót sem láttam még. Elmehetsz! Éreztem, hogy a látszat és a józan ész ellenem vall, meg akartam magyarázni véleményemet, de a szó a torkomba szorult. Nem mondhattam meg, nem is tudtam volna kifejezni azt, amit akkor még csak éreztem, hogy a jókat és rosszakat nem lehet két külön csoportba sorozni, mindenki odatartozik mindkét csoportba, a Zsoldos is, az Andrásik is, a Molnár is, a Szalay is, én is ... "