Magyar Lapok, 1937. április-június (6. évfolyam, 61-118. szám)

1937-04-13 / 61. szám

Főszerkesztő: dr Pa­ál Árpád KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP VI. évfolyam, 61 (1503) szám * Kedd, 1937 április 13 Főmunkatárs : dr Gyárfás Elemér ­i munkakezdés­ t Istennek szóló hálaadással kezdjü­k, mikor megjelenésünk harmincnapos felfüggesztése után ismét közönségünk elé léphetünk. Egyúttal hálá­sak vagyunk az emberi jóakarat iránt is, mely­­úgy a kormány, mint a helyi hatóságok bölcses­ségében és méltányosságában megnyilvánult, mikor a megjelenést újból lehetővé tette nekünk. Nem tagadhatjuk, hogy fájdalmasan esett, mi­kor éppen a Megváltó feltámadási ünnepének Hallelujáját kellett némaságban megélnünk. De mint minden megpróbáltatásnak, úgy ennek is megvoltak az üdvös tanulságai, s mi azokat Istentől rendelt útmutatásként alázattal fogad­juk és jövendő utunkban igyekezünk felhasz­nálni, s közönségünk lelki javára fordítani. Külön hálatelt szóval kell fordulnunk közön­ségünkhöz is. Egy körlevélben tudtul adtuk kényszerű szünetelésünket és arra kértük olva­sóinkat, előfizetőinket és barátainkat, hogy a Szünet utáni időre is tartsanak ki mellettünk. Utaltunk arra a lelki közösségre, mely hatéves fennállásunk óta a néphűség és kereszténység érzéseivel raj közöttünk kifejlődött, s amely va­lami nagy családdá melegítette össze olvasóink sokezres táborát. Ennek a lelki közösségnek a további együttmaradását kértük. És özönével érkeztek kérésünkre a megértő, együttérző vála­szok, melyeket csak meghatottsággal tudtunk olvasni. A legkedvesebb emlékeink közé tesszük el ezeket a válaszleveleket, melyek bizonyossá tesznek abban, hogy a közönség szelleme a sajtó­ban már nem az idegesség fokozó szereit keresi, hanem erkölcsi magasabbrendűségekért sóvárog. Közönségünknek ez a tartalmas és meleg­szívű visszhangja is üdvös tanulság a számunk­ra. Megerősít eddigi utunkban, s egyúttal arra is biztat, hogy ami szellemi és gyakorlati élet­­lehetőség a keresztény összetartásban mutatko­zik, arra még odaadóbb gonddal igyekezzünk mind rájönni, mind föltárni, s így erkölcsi kö­zösségünk eszményeit igyekezzünk mind eleve­­nebbül hatókká tenni. Most, amikor az egész világ vonaglik a bizonytalan eszmeközlések kö­zött és ide-oda kapkodva termi magából a félre­értéseket, feszültségeket és indíthatosságokat, jó arra gondolnunk, hogy a politikai és gazdasági küzdelmeken felü­lálló kereszt, annak jelszavak­tól mentes tisztasága és magasba mutatása, az a mi legjobb vezetőnk, a mi biztos menedé­künk, a mi áldott csoportosítónk az egymásért tevékeny és egymást szerető testvériségbe. A böjti ének könnyezve mondja: „A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek.“ Ez a mondás böjtidőn túl is, a könnyeken túl is érvényes, vigasztaló és meg­­nyugtató életigazságot foglal magában minden időkre. Követni fogjuk még rajongókban, még bizóbb és még odaadóbb meggyőződéssel. Ezzel háláljuk meg közönségünk testvéri szeretetét, s ezzel esdjük le nap-nap után becsü­letes munkánkra Isten segítségét. N nagy győzelmet arattak a nemzeti csapatok Salamancából jelentik: A nemzeti csapa­tok főhadiszállásának közlemény­e szerint a köztársasági csapatok a legnagyobb vereséget vasárnap Madridnál szenvedték. A köztársasá­giak hosszú tüzérségi előkészület után 42 tank védelme alatt támadtak, de a nemzetiek telje­sen tönkreverték. A köztársaságiak oldalán három nemzetközi zászlóalj, s az 54-ik földmű­ves dandár 16 ezer emberrel vett részt. Több, mint háromezer katona elesett a véres ütközetben. Amikor legjobban dühöngött a harc, az egyetemi negyedben küzdő nemzeti csapatok a légió indulóját énekelve kirohantak árkaikból és oldalba támadták az ellenséget. A köztársaságiak hanyat-homlok mene­kültek és a nemzetiek a hátrahagyott gépfegyvereket és golyószórókat fordí­tották ellenük. Vasárnap a nemzeti csapatok egyik legna­gyobb győzelmi napja volt. BOMBÁZZÁK BILBAÓT A NEMZETI CSAPATOK Madridból jelentik: Vasárnap délután óta ismét elkeseredett harcok folynak Madrid kö­rül. A köztársasági csapatok tüzérsége főleg a Garabitás-hegyen lévő nemzeti állásokat vette tűz alá, míg a nemzetiek tüzérsége a főváros főbb pontjait ágyúzta. Madrid főbb utv­­­zatain 38 helyen csaptak le lövedékek. Granvia köze­lében egy házban öt ember életét vesztette, s többen megsebesültek. A teneriffai rádió jelentése szerint a nemzeti csapatok repülőgépei meg­kezdték Bilbao bombázását. A repü­lők több bombát dobtak a város körüli raktárakra és a köztársasági csapatok erődítményeire. A bombázás igen nagy kárt okozott. Az egyik kőolajraktár leégett. RENDKÍVÜLI ANGOL MINISZTERTANÁCS A SPANYOL HELYZETRŐL. Londonból jelentik: Az angol kormány tagjai vasárnap délután rendkívüli miniszter­­tanácsot tartottak. A minisztertanács fontos­ságát jellemezte az a tény, hogy bár váratlanul, hirtelen hívták össze, a kormány tagjai vala­mennyien jelen voltak. A minisztertanácsról nem adtak ki közle­­mény­t. Jólértesültek úgy tudják, hogy a mi­nisztertanács a spanyol helyzetről tárgyalt és az a vélemény alakult ki, hogy lehetetlenség elismerni Franconak, mint hadviselő félnek a jogait. A minisztertanács úgy határozott, hogy angol hadihajók fogják megvédelmezni azokat a brit hajókat, amelyek élelmi­szert, vagy a be nem avatkozási bizottság által el nem tiltott anyagokat szállí­tanak. Tekintettel arra, hogy a Saint Jean de Luz­­ kikötőben jelenleg 4 angol hajó áll útrakészen Bilbao felé, a minisztertanács a csatahajóknak utasí­tást adott, hogy menjenek Bilbao kör­nyékére, mert a helyzet feszült és az angol hajókat meg kell védelmezni. MBHMBMPn..nw Sevillából jelentik. Llano tábornok a se­villai rádióban kijelentette, hogy vörös forrás­ból származó hírekkel ellentétben a köztársa­sági csapatok sem a panarolai szakaszon, sem a madridi fronton nem arattak győzelmet. Megcáfolta a tábornok azt a vörösök által ter­jesztett hírt is, hogy az ő családja hajóra szállt volna Anglia felé. Közölte a továbbiak során Llano tábornok, hogy Valenciában merényletet kíséreltek meg Del Vayo külügyminiszter ellen. A külügyminiszter hivatali szobájában óra­­szerkezetű­ bombát helyeztek el, de a minisz­terelnök Del Vayót szokatlan órában magához kérette, s így a külügyminiszter a robbanás pillanatában nem volt hi­atali szobájában. Az anarchista szövetség több tagját le­tartóztatták, de az pártvezetőség kíván­ságára haladéktalanul szabadon kellett bocsátani valamennyit. Madridból jelentik: Miaya tábornok, Mad­rid védője, sajtónyilatkozatban közölle, hogy a hadműveletek tovább folynak. A köztársasági csapatok hevesen támadják a nemzetiek Gara­­bitas-hegyi állásait, ahol a nemzetieknek har­minc, erősen kiépített gépfegyver-fészke van. Megkezdődött a harc az Alguila-domb birtokáért is. Ez a domb uralja a mad­ridi egyetemi városrészt. A Reuter hendayei jelentése szerint Bilbao­ magasságában a nemzetiek cirkálója feltartóz­tatott egy angol kereskedelmi hajót ,és meg­akadályozta annak befutását a kikötőbe. Az angol hajó francia kikötőbe fordult vissza. A nemzetiek főhadiszállásának jelentése szerint a nemzetiek tüzérsége bombázta Mad­­ridot. Madrid körül a vörösek tám­a­­­­dást intéztek a nemzetiek hadállásai­­­­ellen, de az teljes kudarccal végződött. A vörösek hadmozdulatát orosz harcikocsik­ támogatták. A nemzetiek a harc során öt tan­kot zsákmányoltak. Többszáz köztársasági ha­lott maradt a csatatéren. A vörösök támadást kezdtek a Casa del Camponál is, 32 harcikocsi támogatásával. A nemzetiek a támadást visszaverték és két zászlóaljat csaknem teljesen megsemmisítettek. A vasárnap folyamán öt szovjet bomba­­vető repülőgép szállt le francia területen. Va­lamennyien azt állították, hogy eltévedtek. A szovjet repülők hír szerint Bilbaoban akarta­­ leszállani. A spanyol nemzeti csapatok legnagyobb győzelmi napja volt az elmúlt vasárnap Merénylet a valenciai vörös kormány külügyminisztere ellen. — Megtört a vörös csapatok ellentámadása a Madrid körüli har­cokban. - 05 szovjet bombavető repülőgép francia területre „tévedt“

Next