Magyar Lapok, 1938. január-március (7. évfolyam, 273-72. szám)
1938-01-06 / 4. szám
8 Ti szók Addis-Abebában rohamosan építkeznek. Képünkön az Abwenifiia fő ólap katonai fóparancsnakság palotája látható festői környezetten I -14 Mammapm VII. évf., 4. 9z. — Csütörtök, 1938. január 6 A Magyar Lapok olvasóihoz i I gaz azon azigyekezetünkön, amelynek mindenkor az volt a célja, hogy lapunk színvonaltát tartalomban, publicisztikában és hírszolgálatban, egyszóval zsurnalisztikai tekintetben bítamolóan emelje, nem tévesztettük szem elöl azt sem, hogy olvasóközönségünkkel meghitt és szoros kapcsolatot teremtsünk. Ez a törekvésünk nem volt hiábavaló, mert ahogy átküzdöttük magunkat a kezdet nehézségein, olvasóink elismerése egyre sűrűbben és egyre több oldalról nyilatkozott meg lapunkkal szemben s egyre szélesebb rétegek egyre nagyobb olvasóközönség vallja magáénak a M J Magyar Lapok“-at. Ez az elismerés és lapunk egyre terjedő népszerűsége természetesen továbbra is kötelez bennünket, ami lapunk fejlesztését, gazdagabbá és színesebbé tételét illeti, de egyben újabb lehetőségeket is nyit számunkra. Mi pedig kötelezve érezzük magunkat, hogy a jövőben is igyekezzünk ezeket a lehetőségeket olyan mértékben és úgy kihasználni hogy mindenkor olvasóink érdekeit szolgáljuk velük s a modern újságírás értékes eszközeivel szolgáljuk azt a célt és azt az eszmét, amely életre hívta lapunkat. Közben azonban arról sem feledkezünk meg, hogy olvasóinkat szinte családias közelségbe vonjuk s tovább ápoljuk is azt a barátságos és közvetlen viszonyt, amely túl azon, hogy megbízható és jó napilapot adjunk olvasóink kezébe, eddig is célunk volt, a megindulástól kezdve. A Magyar Lapok társasutazásait, amelyek a tapasztalat szerint eddig is nagy mértékben szolgálták ennek a bensőséges kapcsolatnak a kialakulását s amelyek immár fogalomszámba mennek, a jövőben is megszerezzük s a „Magyar Lapok" olvasóközönségének, annak a törzsközönségnek a körében, amelynek tulajdonképpen lapunk kifejlődését és egyre nagyobb mértékben való elterjedését köszönhetjük, a jövőben is megrendezzük azokat az ajándéksorsolásokat, amiket eddig is olyan szívesen, annyi megértéssel és lelkesedéssel fogadtak. Mint minden esztendőben, úgy ez év elején is megrendezzük tehát ajándéksorsolásunkat. Előfizetőink ez idén is két csoportban vesznek részt ajándékakciónkon s mindkét csoportban 5—5 értékes díjat sorsolunk ki. Azok az előfizetők, akik előfizetési díjukat legkésőbb február 10-ig egész esztendőre kiegyenlítik, részt vesznek az alábbi nyeremények kisorsolásán-1. Ingyenes római utazás. 2. Tóth Tihamér összegyűjtött munkáinak tíz kötete, diszkötésben. 3. Egy 3X1 lámpás rádió. 4. Ingyenes részvétel az ezévi eucharisztikus kongresszuson (útiköltség és ötnapi ellátás). 5. Teljes legújabb szentírás, öt kötetben, díszes kiadásban. Azok az előfizetők, akik előfizetési díjukat legkésőbb február 10-ig félévre egyenlítik ki, az alábbi nyereménytárgyak kisorsolásán vesznek részt: 1. Hatnapos ingyenes tartózkodás a Püspök-fürdőben, május vagy szeptember hónapban. 2. Egy fényképezőgép. 3. Egy 6 személyes ezüst desszert-készlet. Ezer lei értékű könyv könyvosztályunkból tetszés szerinti választással. 5. Egy 85X100 centiméteres perzsaszőnyeg. Meg vagyunk győződve arról, hogy előfizetőink ez alkalommal is örömmel fogadják ajándékakciónkat. Az a feltétel, amihez az ajándékakción való részvételt kötjük, nem jelent nagyobb megterhelést előfizetőink számára, hiszen a lap előfizetési díját úgy is kiegyenlítenék s a sorsolás érdekében csupán az előfizetési díj kiegyenlítését kötöttük határidőhöz. Ne felejtse tehát el senki előfizetőink közül azt a határnapot, amely részesévé teheti egy nagyszerű utazás élményének, az Eucharisztikus Világkongresszus felemelő napjainak, egy kellemes üdülésnek, vagy egy értékes ajándéknak. Tudnivalók a január 9-iki légvédelmi gyakorlatokról Nagyvárad. Saját tud. Jelentettük már, hogy Bihar vármegyében és Nagyvárad városában január 9-én déli 1 óra 30 perckor és ugyanazon a napon 9 óra 30 perckor légvédelmi riadógyakorlatokat tartanak. A bihar megyei és nagyváradi légvédelmi bizottság ezzel kapcsolatban a közönség tájékoztatására az alábbiakat közli: A légvédelmi gyakorlat alatt városszerte minden világítás kioltandó. A gyakorlat célja az, hogy hozzászoktassa a lakosságot azokhoz a körülményekhez és intézkedésekhez, amiket egy esetleges légitámadás esetén alkalmaznak. E célból elrendelik a következőket: Déli 1 óra 30 perckor a város és a megye üzemei 3 perces hosszú sziréna és harangjelzéseket adnak. A jelzések leadása után az egész lakosság a legközelebbi menedékhelyre húzódik, hogy védve legyen a légitámadás következményeitől. Ebben az esetben a kapualjakba és az udvarokra kell vonulni, úgy, hogy a legrövidebb időn belül senki ne maradjon az utcán. Tilos minden közlekedés mindennemű járműnek, gépkocsinak s ezeknek szintén a különböző udvarokba, színekbe, garázsokba vagy előre megállapított helyre kell vonulniok. A gyakorlat végét 3 perces rövid sziréna jelzésekkel tudatják, s ekkor mindenki elhagyhatja menedékhelyét és helyreáll a rendes forgalom. Este 9 óra 30 perckor megismétlik a riadót, ugyancsak a fent közölt intézkedések mellett. Amikor azonban a riadó kezdetét jelzik, el kell oltani az összes külső világításokat (fényreklámokat, stb). Hogy a lakások belső világítása ne tűnjön szembe, kívülről minden lakos sötétítse el az ablakokat, tollak lehúzásával, vagysötétszínti papírok ernyőzésével, stb., úgy hogy egy fénysáv se tűnhessen elő. Úgyszintén az összes közlekedési eszközök is eloltják lámpáikat. A gyakorlat befejezését most is 3 perces rövid harang- és szirénajelzésekkel tudatják. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy kerüljön minden csoportosulást és alkalmazkodjon a fent leírt előírásokhoz, mivel a gyakorlat célja mindenki egyéni érdeke is. A fenti rendelkezések tiszteletben tartását a rendőrség és a csendőrségi közegek ellenőrzik majd. A lakosságnak semmi oka aggodalomra, mert hasonló légvédelmi gyakorlatokat rendeznek az összes államok nagyobb városaiban. Építőiparosok szövetségének január 8-án és a Református Kultúrpalotában Meghalt dr Adorján Ármin. Kedden délután 5 órakor szívszélhüdésben hirtelen meghalt dr Adorján Ármin. Az elhunyt öregúr közismert és köztiszteletben álló polgára volt a városnak. 1807-ben született, tanulmányait a premontrei gimnáziumban, majd a helybeli fogadémián végezte. Önálló ügyvédi gyakorlatot 1894 ótafolytatott Nagyváradon. Mint fiatal joghallgató élénk írói és publicisztikai tevékenységet fejtett ki, nemcsak a helybeli, hanem a budapesti lapokban is. 1885-től kezdve tíz éven át helyettes szerkesztője volt az egyik helybeli napilapnak. Dr Adorján Ármin élénk tevékenységet fejtett ki a közügyek terén is és egyik megalakítója volt a Szigligeti Társaságnak. Részben az ő agilitásának köszönhető a helybeli népkönyvtár megszervezése is, de talán leglelkesebben mégis a Gyermekbarát egyesülettel forrott össze dr Adorján Ármin élete, amelynek tizenkét évig titkára és egynegyed századon át helyettes elnöke volt. A Szigligeti Társaság nevében szerdán délben dr Némethy Gyula pápai prelátus kanonok, a Társaság elnöke és Perédi György alelnök-főtitkár megjelentek az elhunyt özvegyénél és részvétüket fejezték ki a Társaság nevében. A Szigligeti Társaság koszorút helyezett a koporsóra és a temetésen a Társaság szónoka a sírnál búcsúztatja el a halottat. Január 16-án délután 5 órakor a Szigligeti Társaság felolvasó estét rendez a Református Leánygimnázium nagytermében dr Adorján Ármin emlékének tiszteletére. A nagyváradi Liszt Ferenc Énekkar január 6-án, Vízkereszt ünnepén fél 12 órakor a Szent László-templomban, január 9-én, vasárnap egynegyed 12 órakor a székesegyházi plébánia csendes miséjén énekel. Műsoron mindkét esetben j. karácsonyi hangverseny kórusai. Vezényel az orgonán kisér Andrásés F.de. Temetés. Nagy Péter mészárosmesinir cé éves koráigi meghalt. Temetése január, ttán tei 24s*fcor 'tem írté !¡OiXII&\). ”