Magyar Lapok, 1940. április-június (9. évfolyam, 71-138. szám)

1940-05-21 / 107. szám

IX. évf, 107. szám.Kedd, 1940- május 21. MAGYAR LAPOK Internálják azokat az idegeneket, akik ki­vonják magukat az ellenőrzés alól, vagy vétenek a közrend ellen Kétszakaszos törvényrendeletet írt alá a király Bucurestiből jelentik: Ghelmegeanu belügvmi­­nis®ter az idegen ellenőrzésre vonatkozó intézke­dések kiegészítése végett törvényrendeletet ter­jesztett aláírás végett Őfelsége elé. A kétszakaszos törvényrendelet szövege a következő: 1. A belügyminiszternek joga van elrendelni Azoknak az idegen alattvalóknak az internálását, akik működésükkel megzavarják a közrendet s az állam biztonságát, valamint azokat, akik nem tart­ják tiszteletben az idegen­ ellenőrzésre vonatkozó érvényben lévő törvényeket és intézkedéseket, vagy az országban való tartózkodásuk alatt kötele­­zettsgeiknek nem tesznek eleget. Vonatkozik ez mindazokra az idegen alattvalókra, akikre nem le­het alkalmazni a kiutasítás büntetését. 2. Az internálást belügyminiszteri végzéssel rendelik el egy hónaptól három hónapig terjedő időre s ugyanilyen feltételek mellett meg lehet szüntetni, vagy meg lehet újítani. Az internálás azonnal megszűnik, amikor az idegen alattvaló el­hagyhatja az országot. Őfelsége Károly király aláírta a törvényrende­letet, amelyet ezenkívül Tatarescu miniszterelnök, Gelmegheanu belügyminiszter, Bentoiu igazság­­ügyi miniszter és Iliu­s tábornok nemzetvédelmi, ideiglenes légi és tengerészetü­gyi miniszter írtak alá. A büntetések alkalmazásának megelőzése vé­­gett közlik az idegen alattvalókkal, hogy a kon­zuli vízumokban adott időpontokon túl nem enge­délyezik az országban való tartózkodást. Az­­1940­ május elseje előtt azoknak az idegeneknek enge­délyezett meghosszabbítások, akik 1939. szeptem­ber elseje után léptek az országba munkvállalási jog nélkül, semmisek s ezeknek az idegeneknek május 30-ig el kell hagyniok az országot. A május elseje után adott meghosszabbítások lejártával az idegeneknek el kell hagyniok az ország területét. Mindazokat az idegeneket, akik kivonják magukat az idegenellenőrzés alól, táborokba internálják. Ebből a célból az első tábort Csíkszeredán már fel is állították. M /II I . Más­ vésd szavanként 3 lei Eladó kihúzható asztal, dupla hencser, vaságy, tük­rök, bútorok, edények és képek. Oradea-Nagy­­várad, Str. Decebal 21., ajtó 4________________ Ablakok bontásból bútorok, szövőszék el­adó. Oradea-Nagyvá­rad, Delavrancea 16.__ Különféle bútorok eladók. Oradea-Nagy­­várad, Str. Codrilor 11. M la­pe szavanként 3 lel­etőkés szavanként 3 lei kiadó 2 szobás lakás mellék­helyiségekkel. Oradea- Nagyvárad, J. Ciordas 38. szám. Egyszobás udvari lakás elsejére kiadó. Oradea-Nagy­vá­rad, Str. T. Vladimi­­rescu 29. szám. Magános dicsebb nő vagy férfi nyugodt ott­hont és gondozást kapna kis családnál. Lehet nyugdíjas is. — Cím a kiadóban. Főzőnőnek vagy házvezetőnőnek menne középkorú asz­­szony. Bukikné, Oradea Nagyvárad, Str. Si­meon Bărnuțiu 30. sz. Mázoló tanuló felvétetik. — Szép szó­, térin lakás kiadó. — Oradea-Nagyvárad, Str. Moldova 22. szám. Jánosi József S. J. A szellem A kor izgatóan nagy problémáját tárgyalja: az anyagi valóságtól különböző szellemi valóság fogalmát és fenomenológiáját s annak külön­böző jelentkezéseit. Szerzője a magyar tudó­­j­d­mányos életnek egyik legnagyobb és azóta í­g­y már bevált ígérete. Ára 180 lei és portó­­­fű­ Betty Schneider: 20 Végsőkig védekeztek s pokoli kíno­kat szenvedtek a lángvető-, gáz-, kézigránát , szurony- és gépfegyvertámadásoktól. Az erőd felső építményén és a lövészárkokban, torla­szok előtt és lépcsők fokán, füstben, sötétség­ben és fojtó levegőben fantasztikus erőfeszítés­sel harcoltak Németország és Franciaország legjobbjai, öt nap és öt éjjel szakadatlanul. Har­coltak, szenvedtek, véreztek és meghaltak, a míg végül a francia védők a sebektől borított erődöt hősies, ellenállás után átadták a német támadóknak. Feljegyzések elmondják, hogy a foglyul ejtett Raynal parancsnok előtt a német parancsnokságon határtalan elismeréssel adóz­tak az ő, valamint embereinek az erőd védelme során tanúsított magatartása iránt s azt mondot­ták, hogy ilyen bátor ellenállás után nem szé­gyen a legyőzetés. Raynal erre büszkén így vá­laszolt: — Önök nem győztek le engem! A szomjú­­ság győzött lel Raynal ezredes a fogságban is megtarthatta kardját. Emberei pedig megkülönböztetett bánás­módban részesültek. Egy katona kíséretében megtekinthetjük az erőd belsejét. Egészen jó állapotban találjuk a kazamatákat, az egykori irodahelyiségeket és a távbeszélőközpontot. A katona megmutatja a nyílást, amelyen át Raynal ezredes 1916 június 4-ikén délután az utolsó postagalambot útjára röpítette. Attól kezdve már csak fényjelekkel érintkezhetett, a főparancsnoksággal. Az utolsó fényjel június 5-ikén este villant fel az erőd nyílásán át. Megnézhetjük a parancsnok egykori háló­szobáját is. A „műtőterem" falai nedvesek, kor­mosak. Az erőd további helyiségei gránát­­repeszek nyomait viselik. Ezek a sebek mind azokról az elkeseredett küzdelmekről tanúskod­nak, melyek a támadók s az erődbe napokon át bezárt védők között dúltak. Az erőd tetejéről messze el lehet látni a környékre. Jól látható a Bazil-szakadék, — mely előtt a Vaux-tó tükrözik, — a­ Hachaumont­­magaslat, az erdőborította Fausse-magaslat, a Caillette-erdő és a Douaumont-erőd, végül a Woëvre-síkság, mely egészen a láthatár pere­méig nyújtózik. Az erődítés előtt elterülő, grá­nátoktól fölszántott vidéken itt-ott fakerítéssel körülvett német és francia katonasírok dombo­rulnak. A hantokon egyszerű, viharvert fakeresz­tek s rajtuk rozsdás acélsisakok. * Hazafelé tartunk a Vaux-Chapitre-erdőn ke­resztül. Most az országúttól távolabb eső, kes­keny ösvényen haladunk s teljes a csend és nyugalom körülöttünk. Néha lehajolunk, hogy kicsiny sírt ássunk és eltemessük az útközben talált emberi csontokat. Lábunk lókoponyába botlik, melyet fehérre fakított a nap tüze. Hatal­mas, sárga fogai félelmetesen vicsorítnak. Szem­üregein át virágok s fűszálak törnek a nap felé. A Verdun felé vezető széles országúton nagy, világos gépkocsival találkozunk. Közvet­len mellettünk halad el s vezetője, jellegzetesen amerikai angol nyelven az Azannes-ba és Ro­­magne sous les Cotes-ba vezető út iránt érdek­lődik. Hatízben megkérdezte már — úgy­mond —­ és mindig téves felvilágosítást kapott. Odaadtuk a térképünket; mi úgy ismerjük már ezt a vidéket, hogy nincs szükségünk reá többé. Az este hűvös. A Maas partján ballagunk hazafelé. A hold fényesen hintázik a tiszta ég­boltozaton. Lábunk alatt enyhén csikorognak a holdfényben csillámló kavicsok. Halkan susog az öreg nyárfa, mely magánosan őrködik a folyó partján. A híd közelében, mintha a szürke falból lé­pett volna ki hirtelen, elénk mered az öt katona kemény kőalakja. A hold kísérteties fényében csodálatosan eleveneknek látszanak. A ház, amelyben most az otthonunk van, már sötétségbe burkolózott. Lakói — emberek, virágok, madarak — mind alusznak. Szobánkat megtölti az esti óra balzsamos levegője. A láthatáron sötét háttérként emelke­dik a Belleville-magaslat. A kitárt ablakon át némán köszöntjük. Hirtelen széles fénysáv ha­sítja át a sötétséget. Végigpásztázza a magasla­tokat, azután eltűnik az éjszakában. Egy pilla­nat múlva újra felvillan a fény, majd ismét el­nyeli a sötétség, így változik egész éjen át: fény — sötétség, fény — sötétség... Douaumont! — borzong át rajtunk a feli ismerés. Verduni éjszaka... A csatazaj már régen elült. Szétoszlott a mérges gázok gyilkos lehellete, kiszáradtak a vérpatakok s elnémultak a sikoltások, sóhajok és halálhörgések. A sokezer fehér, meg fekete kereszt fölött, a tátongó halálszakadékok s a földtölcsérek néma pocsolyáinak titkai fölött Douaumont lé­nye bolyong. Fent, a toronyban fáradhatatlanak forognak a fényszórók, lángoló sugárkévéik be­világítják a halott mezőket és magaslatokat s besurrannak a falvak és városok alvó házsorai közé — örök köszöntéssel és tiszteletadással, örök őrködéssel és figyelmeztetéssel: Lélek, ne felejtsd el őket! Lélek, ne felejtsd el a holtakat! Vásár Verdun­berg Pénteken Verdun egészen más képet ölt, mint a többi hétköznapokon. Péntek ugyanis va­sárnap. Ilyenkor megbolygatott méhkashoz ha­sonlít a vásárcsarnok és környéke. Bent, a csarnokban a legkülönbözőbb sza­gok és illatok keveréke fogad. Gyümölcsök, fő­zelékfélék, vaj, tojás és különféle sajtok hívo­gatják a vásárlókat. A mészárszékek előtt asz­­szonyok tolongnak. Feltűnően sok a lóhús. Egyes mészárosok viszont kizárólag házinyulat mérnek. Ez a húsfajta különben rendkívül kere­sett Franciaországban. Hosszú, fehér padokon a Maasból frissen fogott halak hatalmas tömege tornyosul. A különféle élelmiszerek illatába bőrök és szövetek szaga vegyül. Az egyik asztalon, min­den elképzelhető színben, hatalmas harisnya­hegy emelkedik. Hány, meg hány válogató kéz turkál benne! Az árus szüntelenül beszél, kínál, dicséri portékáját, számol, csomagol,­­ de köz­ben hiúz szemekkel figyel, nehogy a tempera­mentumos vásárlóhölgyek egyike-másika titok­ban magához vegyen egy-két párat... Itt füg­gönyanyagot mérnek, ott színes üvegből és csil­logó fémanyagból készült ékszereket árulnak. Elhagyjuk a csarnokot, hogy lássuk, mi folyik kint. Nos, ha bent a csarnokban a falak bizonyos mértékig még tompították a zajt, ide-­ kint, a szabad ég alatt már teljesen gát nélkül hömpölyög a vásári lárma fülsiketítő áradata. Itt már nincs hangfogó, s ha volna sem érvé­nyesülne, mert itt láthatók csak igazán pompás­­ dolgok, amelyek egyenesen kikényszerítik az elragadtatás minél hangosabb megnyilatkozásit. • (Folytatjuk.) Fordította: FODOR VIOLA 9

Next