Magyar Lapok, 1940. október-december (9. évfolyam, 208-283. szám)

1940-11-15 / 245. szám

10 SZÍNHÁZ Solthy György a János vitéz­ben A péntek estétől előadásra kerülő János vitéz, Kacsóh Pongrác örökbecsű daljátékában­­ m­int vendég fog fellépni Solthy György, a bu­dapesti Fővárosi Opeirettszínhá­z művésze, Bagó szerepében. Ugyancsak a János vitéz franci­a ki­rálykisasszony szerepében mutatkozik be Nagy­várad közönségének Laky-Tóth Erzsi, az új énekes primadonna, aki tudvalevőleg Polgár Tibornak, a rádió közismert karnagyának a fe­lesége. Kukorica Jancsit D- Kovács József, szüs­két Jurik Ica, a gonosz mostohát pedig T- Po­gány Janka, a francia királyt Na­gy Ferenc játssza. A János vitéz pénteken este Al bérletben, szombaton este, vasárnap délután 5 órakor és este 9 órakor kerül színre bérletszünetben, ren­des helyárakkal, Tihanyi Vilmos rendezésében és Lárái Alajos vezényletével. SÜT A NAP A MÉRSÉKELT HELY­ÁRAKKAL szombat­on délután 5 órakor kerül színre­ ERZSÉBET, Huszka-Szilágyi daljátéka hétfőn este lesz a színház műsorán kilenced­szer, a bemutató parádés szereposztásában. Heti műsor: Csütörtök este 8 órakor: Erzsébet. Bérletszü­netben. Péntek este 8 órakor: János vitéz. Kacsóh Pongrác örökbecsű daljátéka. Laky Tóth Erzsi primadonna bemutatkozó felléptével, Solthy György vendégfelléptével, Tihanyi Vilmos ren­dezésében, Szathmáry Endre vezényletével. A. bérletben. Szombat délután 5 órakor: Süt a nap. Mér­sékelt helyárakkal. Szombat este 9 órakor: János vitéz. B. bér­letben. Vasárnap délután 5 órakor: János vitéz. Vasárnap este 9 órakor: János vitéz. Hétfő este 8 órakor: Erzsébet. — Jegyek a fenti előadásokra már válthatók a színház elővételi pénztáránál. Bartha Jolán a Madách-színház tagja . .. A fővárosi lapok igen előnyös beállításban foglalkoznak Bartha Jolánnal, a Nagyvárad­ról Budapestre származott fiatal színésznővel, abból az alkalomból, hogy Földessy Géza, a no­vember 29-én megnyíló Madách színház igaz­gatója, szerződtette őt. A tehetséges színésznő, aki Bartha Gábor nyugalmazott nagyváradi vasúti tisztviselő leánya, Hegedűs Tibornak, a Vígszínház főrendezőjének tanítványa. Alig né­hány hónappal ezelőtt egy vizsgaelőadáson tűnt fel, amelyről annak idején úgy a napila­pok színházi rovatai, mint pedig a színházi fo­lyóiratok igen részletesen beszámoltak s vala­mennyi közlemény kiemelte a budapesti közön­ségnek akkor bemutatkozott fiatal színésznők közül a tehetséges, kellemes megjelenésű és játékában „egészséges friss egyéniséget rejtő“ Bartha Jolánt. Az egyik fővárosi lap a követ­kezőket írta róla a bemutatkozás alkalmával: „Bartha Jolán mezei virág szépségével, üde és értelmes dialektikájával, egész lényének me­leg közvetlenségével pillanatok alatt felkeltet­te az érdeklődést és megállapíthatjuk róla, hogy föltétlenül nagy ígérete a magyar szín­padnak és a filmnek“. De már e bemutatkozót megelőzőleg is találkozunk Bartha Jolán nevé­vel Budapest színházi életében. Kisebb szere­pekben Dayka Margittal egy sorban játszhatott a Vígszinház színpadán s néhány szavas sze­repeivel is magára tudta vonni a közönség és a sajtó figyelmét. Az említett bemutatkozó vizsgaelőadás után pedig több filmhez is szer­ződtették epizódszerepekre, úgy hogy a Nagy­váradról elszármazott feltűnő szépségű, szőke leányt, akinek arcképe különböző színházi fo­lyóiratokban több ízben megjelent már, a vetí­tő vásznon is viszontláthatja majd szülőváro­sának közönsége. Budapesti színházi körökben az újonnan létesült Madách színházhoz történt szerződtetése alkalmából szép jövőt jósolnak Bartha Jolánnak. I MAGYAR LAPOK IX évf., 24- s7. — Péntek, 1940. november 15. Felhívás a felszabadult területen élő színészekhez. Felkérem azokat a felszabadult területen élő színész kartársakat, akik a buda­pesti Országos Színészegyesület tagjai voltak (legalább 1915 óta) és akiket a Nyugdíjintézet tagdíjhátralékok miatt az 1925—1923. években tagjai sorából törölt, hogy saját érdekükben kö­zöljék nevüket, címüket és befizetett éveik szá­mát, illetve egyesületi rendes tagságuk elnyeré­sének időpontját, összeírásuk céljából. Megkísé­reljük helyzetünk rendezését a Nyugdíjegyesü­lettel szemben és ehhez az Elnökség is hajlandó sgítő kezet nyújtani. Kérem a t. kartársakat, hogy az ügy sürgőssége miatt lehetőleg minél rövidebb idő alatt jelentkezzenek. Ugyanakkor közköltségekre (kérvény, postaköltség stb.) 1 pengőt csatolni szíveskedjenek. A bizottság ne­vében és megbízásából: Deésy Jenő, Kolozsvár, Magyar Színház. A nagyváradi mozgókép­­színházak műsora. APOLLÓ: SZEGÉNY GAZDAGOK. BELVÁROSI: SZERVUSZ PÉTER. DORIAN: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG. Nagyszabású útépítési munkálatok indulnak meg a tél beállta előtt Újabb 600.000 pengős kölcsönt eszközölt ki a Nagyváradi Szociális Szerveze az utcák rendezésére Nagyvárad. Saját tud. Mint a város fő­mérnöki hivatalától értesülünk, a Nagyváradi Szociális Szervezet vezetője, dr Kovács Jolán körültekintő gondossága lehetővé tettte, hogy a város egy újabb, most már 600.000 pengős ut­carendezési kölcsönt kapjon. A város ezzel az összeggel rövidesen rendelkezni fog, miután ehhez az elvi hozzájárulás illetékes helyen megtörtént. A kieszközölt hatalmas összeg egy­úttal Várad szociális helyzetét is javítja, mert­­ ezzel a nagyszabású munkákkal az eddigiek­nél is nagyobb számú munkanélküli jut kere­seti lehetőséghez-A munkálatokat rövidesen, még a tél be­állta előtt megkezdik s a főmérnöki hivatal már el is készítette a munkálatok tervezetét- Eszerint az u. n. átkelési szakaszon fogják vé­gezni a város útépítési munkálatait- Az átke­lési szakasz kijelölt utcái a Püspöki­ út, Sztaro­­veszky, gróf Teleki és a Kossuth Lajos (Ko­lozsvári) utcák. Az említett útvonalakat tetsző, tős és tartós kivitelben gránit (bazalt) kockakö­vekkel építik meg, miután ezek a főforgalmi útvonalai a városnak. Ettől függetlenül az állam is új ország­út építését tervezi s ennek munkálataira a ta­vasszal kerül sor.­ Az új állami út a város ha­tárán, a Széles-utcán, Zigre Miklós­ úton, a Krumpliföldön és az állomás környékén fog vezetni. Amb­u­dens. Szavanként 10 fillér, állást keresőknek 25°/c kedvezmény Lakás Kiadó Széles utca 7. sz. alatt " 5 szobás lakás azon­nalra. — Értekezni dr . Lammer Antal ügyvéd­nél gróf Csáky István utca 41. szám. 2 szobás udvari lakás mellékhe­lyiséggel azonnal ki­adó. Akadémia­ u. 4. Advs-intet Bélyeget, régi levelet gyűjte­ményt veszek, reggel 9—1-ig, 3—7-ig (csütör­tökig.) Szent János­ u. 15., földszint 6. Kauf­mann. Megvételre keresek használt, de jó karban lévő ágyat, v. rekamiét, egy szek­rényt és vitrint. Cím a kiadóban. Eladó barna télikabát és szilszkin bunda kis alakra. Szaniszló­ u. 6. Keveset használt, modern dió hálót vennék. Cím a kiadóban. _____ Vennék használt 3 éves gyer­mekkabátot. özv. Lu­­kátsné. Aradi út 31. __ 2 darab jókarban levő káposz­tás hordót veszek. Fű­szerüzlet. Cziczerka u. 7 Eladó uj rádió. Beöthy Ödön utca 55. __ Jókarban levő sötétkék női ka­bát eladó. (Lázár Gy. u. 5. (Szabó): jutányosan eladó. Fel­világosu­lást nyújt dr Prónai Ernő ügyvéd, Békéscsaba. Eladó egy verseny kerékpár jutányos áron. Nagyvá­rad, Szőllőtelep­ u. 8. KIADÓTULAJDONOS: SZENT LÁSZLÓ-NYOMDA Rt Fő- és felelősszerkesztő- Felelős kiadó: Dr Paál Árpád Dr Scheffer Ferenc a­ Szent László-nyonsdart igazgatója 3! Gyermek sportkocsi olcsón el­adó. Zsák, Huszár­ u. 7. 1 darab három sütős csikós ta­karék tűzhely eladó. Frenczel, Szent János­­utca 48. MtöHWe Elcserélnám Tordán levő 1.200.000 lej értékű 3 lakóházam és háromnegyed hold szőlőmet hasonló érté­kű házzal. Értekezni a Nagyváradi Takarék­­pénztár rt., Teleki-u. 2. INGATLANT venni, eladni, cserélni akar, forduljon dr Si­­monyi ingatlanforgal­mi irodához, Nagy­várad, Rákóczi-ut 2. Női kosztümök és kabátok készülnek a Bach szalonban, Nagy­várad. Szalárdi-utca 16 Előnyös árak! Legújabb szabás! Szép munka! Irodának alkalmas 2 szoba ki­adó. Bémes-tér 3. Átlási­upet LAPKIHORDÓKAT magas fizetéssel fel­veszünk. Jelentkezés a Magyar Lapok kiadóhi­vatalában. Úriszabósághoz tanuló fölvétetik. -y Ugyanott fekete téli­kabát eladó. Király Teleki­ utca 16. _____ Ügyes újságárus fiút felve­szek. Széchenyi-sarok Hegye. Apási kezes Mindenesnek, szobalánynak vagy gyermek­gondozónak elmenne rendes keresz­tény leány. Cím: Ma­darásztelep volt Pop Danila utca 1. szám. Tanfolyam önálló kereskedők és iparosok számára A változott viszonyok folytán az üzleti admi­nisztráció minden vonalán olyan problémák me­rülnek fel, amit az önálló kereskedő és iparos éppen elfoglaltsága miatt nem tud megoldani. Szükségesnek mutatkozott tehát egy átképző tanfolyam ami lehetővé tenné az érdeklődőknek a magyarországi jogszokásoknak megfelelő gya­korlati tudnivalók gyors elsajátítását. A nagyváradi felső kereskedelmi iskola taná­raiból alakult bizottság a tanfelügyelőség és a Kereskedelmi és­­Iparkamara támogatásával egy tantervet állított össze, mely jelöli mindazoknak a tananyagoknak gyakorlati tanítását, melyre a mai helyzetben az önálló vagy önállóságra tö­rekvő kereskedőnek és iparosnak szüksége lehet Hogy bárki részére hozzáférhető legyen, a tanfolyamot esti órákban fél 7-től fél 10-ig terje­dő időben tartják. Tantárgyak: Könyvvitel. Levelezés (különös tekintettel a helyesírásra.) Német nyelv és levele­zés. Kereskedelmi számtan, kalkuláció. Kereske­delmi jogi ismeretek. Hírverés. (Reklám.) Érdeklődni a felsőkereskedelmi iskola (Hitler utca) titkári hivatalában reggel 9—1-ig, délután 4—7-ig lehet, ahol a feltételek és az órák beosz­tása is megtudható. scifesxtlLT A SZENT LÁSZLÓ-NYOMDA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖRFORGÓGÉPÉN, NAGYVÁRAD. SZILA&V’­JIEZSŐ.UTCA 5. SZ. I T'iHlfTtTí rnr íttt­­ rnnrimini t

Next