Magyar Lettre Internationale 1999. ősz (34. szám)
VERSEK - Enzensberger, Hans Magnus: Irány a hetvenes évek - Enzensberger, Hans Magnus: Párnavers - Enzensberger, Hans Magnus: Karajannak és másoknak - Enzensberger, Hans Magnus: Nyúl a számítóközpontban
2 HANS MAGNUS ENZENSBERGER WÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊKÊISmÊÊÊÊm Irány a hetvenes évek A karfiol könnyen emészthető. De nem erről van szó. Ami a szerelmet illeti, azt mondanám.• Lásd az apróhirdetéseket. Minél kevesebb a forradalom a Spiegelben, annál jobb. A növekedési ráta, a halálösztön, még egyszer a Rolling Stones. A művészettel szembeni fenntartásokkal tele van a padlás. A föld sójáról az utóbbi időben szintén egyre kevesebbet hallani. Az ellenkultúra saját fejhallgatóin himbálódzik. Talajmenti köd esetén még a szexuális felszabadulás is elmarad. Naponta egy-egy új platform. Mindehhez jönnek még az újabb és újabb ügyrendi javaslatok, a központi bank igazgatótanácsának intézkedései, valamint a szervezés kérdése. Ebbe még az öregisten is belepistul. Párnavers Azért, hogy egészen az ujjhegyekig jelen vagy, hogy elfog a vágy; azért, ahogyan behajlítod a térded, és hagyod, hogy a hajadban gyönyörködjem, a hőmérsékletedért és a sötétségedért, mellékmondataidért, könyököd majdnem-súlytalanságáért, és a kulcscsont fölötti kis mélyedésben derengő materiális lélekért; azért, hogy mentél és jöttél, és mindazért, amit nem tudok rólad, egyszótagos szótagjaim túl kevesek, vagy túlontúl sokak. Karajannak és másoknak Három férfi keménykalapban a kijevi főpályaudvar előtt - pozón, tangóharmonika, szaxofon -az októberi éjszaka párájában, mely két szerelvény közt megszorult, katasztrófa és katasztrófa között: holtfáradt embereknek játszanak, akik áhítattal harapnak meleg pirogjukba, és várnak és várnak édesbús melódiák, viseltesek, mint a zakóik, és szalonnásak, mint a kalapjuk, és ha ott álltak volna borzongva. Uraim, iszákosok, veteránok és zsebtolvajok között, igazat adtak volna nekem. Salzburg Bayreuth és a milánói Scala a kijevi pályaudvart kevéssel, igen-igen kevéssel múlja csak fölül. Nyúl a számítóközpontban A leggyorsabb gép (párhuzamos építés, mintegy ezer Megabyte) sem képes lépést tartani aprócska agyával. A neonfényben szüntelenül remegő felsőajkával, a képernyőre meredő nagy szemével, vad pánikban kapálja a szürke linóleumot. Később hajnali három óra van, hazament az utolsó plazmafizikus is - hirtelen fölneszel, és cikcakkban nekiiramodik a monitorok s az akadozó nyomtatók közt, át az elhagyott termen. Gyáva prémcsomag, ötvenmillió évvel régebbi motoros nálunk! A vadászok vérszomját, dorongot és gázt megúszva, vámszedő vírusok szeszélyét, cikázza egyre örök cikcakkját. Az eocénből jőve simán elugrándozik mellettünk, egy olyan jövőbe, mely bővelkedik ellenségekben, ámde tápláló és nyálcsordító, akár a pitypang. V ENZENSBERGER, H. M. Vallatás éjfélkor Európa, 1968 A havannai kihallgatás Európa, 1974 Honatyák és ponyvahősök Európa, 1975 A Titanic pusztulása Európa, 1982 0. Európa Európa, 1992 „Középszer és őrület” Magyar Lettre Internationale, 4. „Diderot és a sötét tojás” Magyar Lettre Internationale, 12. „Emlékezés egy tumultusra” Magyar Lettre Internationale, 32. volna kellemes hallani például az eszezéseket, az észjáratásokat, amit gondolkodásnak hittünk, látni a rémült erőfeszítést, hogy ne faljon föl minket a hazugság, ahogy nem tudjuk már megkülönböztetni - mert nem lehet - az iróniát a cinizmustól, amelyen mindig átüt egy furcsa gőg, amely az elnyomottság kiválasztottságérzetéből fakad. Szép pillanata a könyvnek annak idején, rémlik, irritált, amikor a kérdező lenézi a válaszoló lenézését. Mindkettő valódi, lehet-e egy szám nagyobb a másiknál, a másik nagyobb egy harmadiknál, és a harmadik mégis nagyobb az elsőnél?, kérdi a számördög. Kő, papír, olló, mondja azonnal a megoldást minden kisgyerek. Enzensberger nem részvéttel néz a világra, hanem tiszta tekintettel, józanul. Ő egy nagy józan. Ez az érdeklődő, racionális pillantás az, amivel megadja a világnak a tiszteletet. Talán a figyelem a legnagyobb képessége, e figyelem intenzitása és főleg széles merítése. Bármiről lehet vele beszélgetni, vagyis bármiről lehet az írásaival beszélgetni, az atomfizikáról és a keresztrímekről, Christoph Ransmayrról és Clemens Brentanóról, részletekről (Einzelheiten), politikáról és bűnözésről (Politik und Verbrechen - de szerettük volna ezt a szópárt annak idején leírni!), közhelyekről. Művelt férfiú, irodalomelméleti faktor, eszszéi országos viharokat képesek kavarni, fordít, librettót ír, jelentős szerkesztő, apja s anyja a legendás Andere Bibliotheknak - mindazonáltal azt hiszem, elsősorban lírikus. Lírikusnak lenni, az nem foglalkozás, hanem állapot. Várni kell rá. Nem ismerek más ilyen magas nívójú várakozást, mint az övé. Magyarul nem ismerjük az utolsó húsz év líráját. (Nem véletlen ez, az irodalmat egyre kevésbé érdekli az irodalom.) Ezért is jó, hogy ma este verseket fogunk itt hallani, attól az embertől tehát, akiről nagyon sokat tudunk, vagyis semmit. A semmi után jött a minden, a versek. E. az eredetiket olvasta, egy másik E. a magyar fordításokat (Tatár Sándortól). Azután a főszereplők, mellékszereplők és nem-szereplők, E-k és nem-E-k eltűntek a budapesti estében, az est azon sötét felében, amelyről egy efféle beszámoló semmit nem tud mondani. Semmit. -V' /\ • ^7 r