Magyar Lettre Internationale 2004. ősz (54. szám)

CSORDÁS - Csordás Gábor - Kallen, Eve-Marie: Az európai megértésről és félreértésről

■___________i________________________________ -- ____■■ CSORDÁS CSORDÁS GÁBOR - EVE-MARIE KALLEN Az európai megértésről és félreértésről EVE-MARIE KALLEN: Kedves Csordás Gábor, hol­nap megkapja itt, a 2004-es Lipcsei Könyvvásá­ron a Lipcsei Könyvesek elismerő díját „Az euró­pai megértésért”(Anerkennungspreis des Leip­­ ziger Buchpreises zur Europäischen Verständi­ gung). Szívesen hallanám az Ön egészen szemé­lyes nézőpontjából, hogy mit gondol az „európai megértés” terminusáról mint olyan ember, aki Pécsről, Dél-Európa északi szegletéből jön, és hogyan alakult egyáltalán a múltban az euró­pai megértés ezen a területen. CSORDÁS GÁBOR: A megértés számomra egész sor félreértés megkockáztatását jelenti. Nincs megértés és nincs egyetértés félreértések nélkül. A félreértés a szabályszerű. A megértés mint feladat csak olyankor létezik, ha két vagy több embernek eltérő kultúrája és eltérő eszméi van­nak. Akkor és azért kell megérteniük egymást. De ez csak félreértéseken át lehetséges. Az európai kultúrák legfőbb problémája néhány éve, hogy az emberek azt hiszik, el tudják kerülni a félre­értéseket. Nem lehet elkerülni, csak ha teljesen bezárkózik az ember. Ez az, amit az európai nem­zetek évszázadokon át csináltak. Vagy el lehet őket tagadni, úgy tenni, mintha volna közös nyelvünk, lehet mágikus ráolvasásként mondogatni, hogy „no problem, no problem”. Ez az, amit az euró­pai nemzetek manapság tesznek. Ami a megértés sajátosan európai aspektusát illeti, úgy gondolom, hogy ez a feladat nagyon jellemző Európára. Nincs még egy kontinens, ahol a különböző kultúrák és vallások ennyire közvetlen közelségben, ennyire hosszú ideje és ennyire egymásra ítélve élnének egymás mellett, és éppen ezért ennyire rá volná­nak utalva arra, hogy szót értsenek egymással. EMK: Igaz-e, hogy a Tito halála utáni háborúk teremtette jelenlegi helyzetben ez a megértés új jelleget öltött? Létrejöttek-e a megértésnek újabb akadályai, vagy a szokásos kereteken belül maradó megértési nehézségekről van szó? CSG: A balkáni háborúk esete nem volt valami speciális (jelenség). A nagy európai háborúk végét jelentették. Hiszen ezeket nemcsak a második és az első világháború előzte meg, hanem háborúk egész sora, amelyeket a nemzetállamnak nevezett hülyeség vagy gyengeelméjűség idézett elő. Ez a Franciaország és Németország közötti háborúkkal kezdődött a 19. században, és ettől kezdve mindig a nemzetállam hermeneutikai kelepcéje idézte elő ezeket a háborúkat. A legutolsó ezeknek a sorá­ból most Európa legtávolabbi sarkában zajlik, a Balkánon. De nem képvisel valami eredendő bal­káni sajátosságot. Hiszen a nemzetállam eszméje nem Kelet-Európában keletkezett, hanem Nyugat- Európában. Csakhogy Nyugat-Európában a nem­zetállamok fokozatosan alakultak ki, maradt ideje a szellemnek egy bizonyos immunitás kifejleszté­sére. A Balkánon viszont nem maradt idő, túl gyor­san történtek a dolgok. EMK Most az az új helyzet áll előttünk, hogy május elsejétől egyes országok, amelyek a Balká­ni-félsziget északi részén fekszenek, bekerülnek az EU-ba mint teljes jogú tagok, és ezáltal ott egy válaszvonal keletkezik, a schengeni vonal. Tolnai Ottó, magyar író ezt a kettészelt gilisz­ta példájával érzékeltette. Ön szerint ez a vonal a jobb megértés vagy inkább a konfrontáció alapja lesz? CSG: Tolnai Ottó egy „végtelen flamingóról” is beszélt, amelyet egy transzgresszív identitás szim­bólumaként is érthetünk. Egyébként az erőviszonyok annyira aránytalanok, hogy konfrontációtól nem kell tartani, legalábbis háborús konfrontációtól semmi­képpen. Ehhez ezek a balkáni államok túlságosan szegények. De komoly próbája lesz a kölcsönös meg­értésnek. Az a régió, amelyet most kirekesztenek, könnyen kívül maradhat egy egész évszázadra is. Magyarország, Lengyelország, Csehország nem volt ugyan a legjobb állapotban, de legalább annyira össze tudták szedni magukat, hogy elér­jenek az Európai Unió számára még elfogadható szintet. Ezek a délkelet-európai szegények sosem fognak megváltozni. EMK: Nem gondolja, hogy néhány éven belül eze­ket az országokat is integrálni fogják? CSG: Ott egyáltalán nincs polgárság, nincs közép­­osztály. Magyarországon és Szlovákiában is gyenge a középosztály, Csehországban és Lengyelország­ban talán kevésbé. Itt még meglehetnek egy olyan polgárság maradványai, amelyik a 19. század végén indult fejlődésnek, a két világháború azonban tönk­retette. Az olyan országokban azonban, mint Szerbia, Románia, Albánia, egyáltalán nem létezik középosz­tály, és nyolc év alatt nem is lehet előállítani. EMK: Úgy véli, hogy azoknak az országoknak, amelyek május elsejétől az EU-ban egyesült Európa részét képezik, van egy új feladata, hogy igyekezzenek a tőlük délre fekvő balkáni orszá­gokat a nyugati értelemben „európaizálni"? Hoz­zátartozik-e ez azokhoz a feladatokhoz, amelyek most ezekre az országokra hárulnak? CSG: Európában most arról beszélnek, hogy ezeket az országokat néhány éven, esetleg nyolc éven belül fölveszik az Európai Unióba. Én ezt csak politikai frázisnak tartom. Attól félek, hogy ezt a kijelentést senki nem veszi komolyan. Eze­ket a társadalmakat meg kellene változtatni. Egy tradíció mindig a továbbfejlődés számos, de nem számtalan csíráját tartalmazza (és a hanyatlásét is). Hogyan lehet egy társadalmat, amelyben nin­csenek meg ezek a csírák, egy bizonyos fejlődésre rákényszeríteni? Mondok egy példát. A második világháború után az amerikaiak igyekeztek a leg­jobb német hagyományokat érvényre segíteni. Ez azért volt lehetséges, mert voltak ilyen hagyomá­nyok. De mit csinálnak az amerikaiak most Irak­ban? Van-e ott ebben az értelemben valami, amit felszínre hozhatnak? Ez óriási különbség, amin érdemes elgondolkozni. CSORDÁS Gábor A nevelő nevelése (versek) 1980 Kuplé az előcsarnokban (versek) 1984 Javítások rontások (versek) Nórán, 2002 „Nárcisz és a tejtestvérek - avagy egy kelet-európai megértéstan körvonalai" in: Jelenkor antológia Jelenkor, 1993 „Tadeusz K. Varsóban - avagy a végleg elveszett idő" Jelenkor, 1998. „Kajetan Kovic, avagy a térbeli látás" Élet és Irodalom, 2002. 40. „Kontúr és illumináció, avagy kétségbeesés és remény Ámos Imre képei előtt" Élet és Irodalom, 2002.50. „Bábel jele­­ avagy vágy és szorongás a (b)irodalomban" Magyar Lettre Internationale, 19 „Ad hoc, sine hoc" Magyar Lettre Internationale, 50 1

Next