Magyar Lettre Internationale 2005. ősz (58. szám)
SPIRÓ - Spiró György - Csontos Erika: Pilátushoz vacsorára (a litera-interjúból)
Magyar Lettre Internationale »•OS és*_____________________________________ hogy racionálisan magyarázzam a föltámadást, hogy ez ennyire izgalmas világ, tele őrülettel... A Jégmadár párhuzamosan keletkezett? Mert abban aztán van téboly. Azt előbb írtam meg, a fogságból még csak a rengeteg összegyűjtött jegyzet létezett, leírva egy sor sem. Az volt az érzésem, hogy annyira belemerültél a Jézus-témába, hogy a Jégmadárért szatirikus-parodikus formában engedted ki a gőzt... A keresztrefeszítéses halál A Jégmadárba került, mert a fogságban nem lett volna helyén semmi, ami Jézussal így kapcsolatos... Gyűjtögettem, de sokáig nem tudtam, hogy milyen szépirodalmi formája lesz. Annyira kétségbe voltam esve, hogy írtam egy százvalahány oldalas esszét Pilátusról, amiből fel is olvastam a Kamrában. Pilátus helyzetét vizsgáltam, mert azt nem szokták megtenni. Mitől került olyan rossz helyzetbe? Pilátus mindig feltűnően enyhén bánt a zsidókkal, mindig meghátrált, ha tiltakoztak valamiért. Oka van, hogy mégis példát akart statuálni egyszer - nyilvánvalóan akkor már támadták, nem a zsidók, hanem a rómaiak. A vizsgálódáshoz alapvető történeti forrásaid voltak Suetonius, Tacitus, Josephus Flavius. Meg Cassius Dio, aki valamiért nincs meg magyarul. Aztán a görög és zsidó kiegyezést szorgalmazó filozófus, az alexandriai Philó. Philó magát Jézust nem említi, csak Pilátust. Hogy Pilátus ítélet nélkül végeztetett ki rabokat. Tulajdonképpen ő a korabeli forrás, mert ami Josephus Flaviust illeti, az a közmegállapodás, hogy lehetett azon a helyen valami Jézusról, de ami most olvasható, az utólagos betoldás. Kik, miért manipulálták? Feltehetőleg a keresztények. Tacitusból például minden rész hiányzik, ahol írhatott Krisztusról. Erős volt a cenzúra. Ehhez képest valósághűnek tűnő részletek vannak az Újtestamentumban. Például amikor Jézus elűzi az anyját, az annyira kegyetlen, hogy valóságosnak látszik. Valószínűleg azért maradt benne, mert ott mondja ki Jézus, hogy nincs többé család, csak a közösség van. Forradalmi eszme. És alapvetően fontos forrás volt a regényhez a Talmud is, bár nem történeti mű, de évszázadokon keresztül született. Ha csak lehetett, a Misnát használtam, mert annak van több esélye, hogy i.sz. 70., a Második Templom lerombolása előtt született. Későbbi dolgokat semmiképpen sem akartam visszavetíteni. Nagyon kellett vigyáznom, nehogy a későbbi, nagyon eltérő zsidó fejlődés bármiben is befolyásoljon. Ezekhez a forrásokhoz járult még rengeteg, a 19. és a 20. században publikált ásatási anyag és történeti összefoglaló. Csak a mindennapok közegében lehetett megcsinálni Miért volt fontos neked a hétköznapi élet minden apró részlete? Vagy a belső és külső terek, az épületek vizuális rekonstruálása? Mert a valóság érdekelt. Egy Leon nevű régész, 1960-ban adta ki a könyvét a római zsidó katakombákról, és az összes nevem a sírokról van. Ki gondolta volna - én nem -, hogy a zsidók akkoriban görög vagy latin nevet adtak a gyerekeiknek, sémi eredetű nevet alig. Leont azért is szeretem, mert igazi jó pozitivista. Nekem adatok kellenek, amelyekből majd kiszedem a nekem való lényeget én magam. Azért szeretem a pozitivistákat, mert nincs prekoncepciójuk. Ezt és ezt találtuk, és bemutatjuk, mondják. Tudom, hogy ők is csalnak, persze, van nekik titkos koncepciójuk, de mégsem mellőzik a tényeket oly nagyvonalúan, mint a többi történészi iskolához tartozók. Mindazonáltal nem mondom, hogy amit most tudhatunk, az a végső állapot. Nekem a kutatást le kellett zárnom 2003-ban, de hát vannak ásatások továbbra is, mindig jönnek új tények. Mialatt a könyvet írtam, történtek új felfedezések, egyes részeket át is kellett írnom, mert például közben kiásták a kaiszareiai stadiont. Amúgy a színhelyek nekem mindig nagyon fontosak. Kell, hogy lássam is, amit írok. Ugyanúgy, mint a drámában. Amíg nem látom a szereplőket, nem hallom a hangjukat, addig nem tudok írni. A regényekben is képszerűen voltak elképzelve a színhelyek. A Shakespeare-könyvemben is fontos volt, hogy mindig magam előtt lássam az akkori színházat, a hátsó tereivel együtt. Érdekes, hogy Az ikszek cselekménye főleg zárt terekben játszódik. Színház, kocsma, pár lakás. A Jövevény tizenkét fejezete különböző városokat idéz meg, de a színhelyek szempontjából a legláttatóbb a Fogság. Ott a legtöbb a külső színhely - végigpásztázza a „kamera” például a jeruzsálemi templomot, sőt, valósággal gusztust kap az olvasó, hogy Alexandriában éljen. Mintha titokban ott lettél volna mindenütt. Csak Rómában jártam, sokkal korábban. De gondolj bele: mindössze egyetlen ép oszlop maradt az ókori Alexandriából. Én pedig úgy akartam leírni, mintha ott mászkáltam volna... Mi alapján döntötted el a kutatások eredményeiből, hogy milyen szempontot használsz? Sok fontos szempont volt, és sokan azonos irányban gondolkodtak, mint én. Nehéz meghatározni, hogy mi ez az irány. Többen is megpróbálták kicsit normálisabban felfogni a vallást, mint a szimpla ideológusok. Talán az a döntő felismerés, hogy a vallási szükséglet nagyon régen létezik az emberben. Erre én már korábban rájöttem, és arra is, hogy a kereszténység igazi mély, vallásos szükségletet elégített ki. Nem az volt a kérdésem, hogy a kereszténység micsoda, hanem, hogy milyen volt a világ, hogy milyen hiányt tölt ki a kereszténység, amit a többi vallás nem tud. Szerencsémre - ezen meglepődtem - meglehetősen vallástalan volt az 1. század. Bár rengeteg vallás létezett, nem volt meg már bennük a mély spiritualitás, nem is voltak képesek megoldani az emberek lelki bajait. Ebben a regényben mellesleg kevesebbet kellett foglalkoznom a vallással, mint A jövevényben. Ez a korszak sokkal racionálisabban volt vallásos, akár a latinokat, akár a zsidókat, akár a görögöket nézzük. Végül is az epika mellett döntöttél, hiszen számtalan lassan ható folyamatot kellett bemutatnod. Igen, ezt kellett belátnom, fájó szívvel. Az is döntés kérdése volt, hogy az egész akkori világról szóljon a regény. Ehhez Stendhal volt a segítségem, akinél a Pármai kolostor Waterlooi csatajelenetében látjuk, ahogy Fabricius bolyong, és nem tudja, hogy mi történik, az apja elveszi a lovát, és nem tudja, hogy az az ő apja, és nem tudja, hogy az a pasas az előbb Napóleon volt... Gondoltam, ugyanúgy ne lehessen tudni ebben a regényben, hogy mi zajlik a mélyben, mint ahogy ma sem tudjuk, mi lesz a jövő. És a terjedelem? Úgy négyszázötven oldalra terveztem a könyvet. Sőt, először azt hittem, hogy háromszáz elég lesz. Úgy gondoltam, hogy mivel Rómában csinálták a világpolitikát, oda kell tennem a helyszínt. Arra hamar rájöttem, hogy csak Pilátussal Rómát nem tudom reprezentálni, huszadrangú figura volt, és őt is Rómából ráncigálták. Meg kellett nézni a mögöttesét Rómában, és akkor úgy gondoltam, hogy egy szép, hármas tagolású regényt lehetne írni: Róma, Jeruzsálem, Róma helyszínnel. Akkor még nem tudtam, ki lesz a főhős, mi lesz a cselekmény. Ezek lettek volna a súlypontok, de aztán kiderült, hogy ez nem működik. Lassan jutottam el oda, hogy ezt belássam... Amikor végre kiderült, hogy epikában fogom csinálni, volt két alapvetés: az egyik, hogy mi legyen a regény közege. Ez született meg először, teljesen véletlenül. Beestünk ebédelni New Yorkban egy gyanús, spanyol-ázsiai vendéglőbe, leült a szomszéd asztalhoz négy megtermett, egyenruhás postás, egy fekete, három fehér, kiabálva rendeltek, mobiltelefonoztak, következő heti beosztást készítettek, sokat nevettek, és egyszerre azt mondtam a szerelmemnek, hogy megvan a regény közege! Nézett rám aggódva... Akkor láttam meg, hogy csak a mindennapok közegében lehet megcsinálni. A másik döntés a regény cselekménye volt. Először meglett a pénzszállító delegáció, és hogy annak egy tagja legyen a főszereplő, és aztán találtam ki a főszereplőt, Úrit. Igen, csak akkor még nem tudtam, hogy Alexandriába is el kell vinni a cselekményt. Miért? Kitűnő történeti munkákat olvastam, csak az a baj, hogy a tudósok kizárólag a saját területükön kutatnak, és nem látják az összefüggéseket, holott ez mégis egy világ volt, amelyben az egész világot átfogó politikai játszmák zajlottak. Azt vettem észre, hogy milyen furcsa, Alexandria nincs képviselve a történetben, holott szó esik az Újtestamentumban alexandriai vendégházról. Az alexandriai zsidóságnak volt a legnagyobb súlya akkoriban, és ha valahol, Alexandriában hamar el kellett terjednie a kereszténységnek. Ezt én már nem ábrázolom, kívül esik a regény cselekményén, de az olvasó számára világos. Végül négy rész lett. Igen, mert Alexandria kellett, hogy belejöjjön. És akkor bajba kerültem. Négy könyvből áll majd?! Kialakult az európai formagondolkodásban egy reprezentatív forma, a hármas tagolás, ilyen a szonátaforma, a triptichon és hasonlók. Ez olyan, mint a hegeli dialektika: tézis-antitézis-szintézis. Vagy a Szentháromság tana. Ez a forma feltételezi a fejlődést. Általában a páratlan felvonásszámú drámák. A tragédiák többnyire vagy három vagy öt felvonásosak, és azokban mind benne van a fejlődéseszme, s ezzel együtt az üdvtörténet, a megváltás. Ezzel szemben létrejött Európában a négyes tagolás 58 . szám