Magyar Lettre Internationale 2005-2006. tél (59. szám)

KOMMENTÁROK ÉS VITÁK - Kaczorowski, Aleksander: Engedjük be Oroszországot Európába!

Harmadszor, a „nem nyitott, de nem is zárt kapu” politikája lehetővé tenné az Oroszországban kirajzolódó európai ten­denciák uniós támogatását. a folyamatos demokratizálást, az állami intézmények korszerűsítését, nyitott társadalomszer­kezet kialakítását, a tényleges szövetségi rendszer kiépítését és a gazdaság való­di liberalizálását kell értenünk. Az Uni­ónak olyan politikát kell folytatnia, amely támogatja ezeket a tendenciákat. Ma több mint száz nép él az Orosz Föderációban, anyanyelvük, mint Tatár­földön, sok esetben éppen reneszánszát éli, autonóm köztársaságaik valamelyest függetlenek a Kremltől, bár a helyzetük különböző. Hogyan kell állammá szer­vezni ezt a soknemzetiségű - az Egye­sült Államoktól eltérően nem csak több etnikumú - mozaikot? Az Unió meg­oldási kísérletei, mint például a kisebb­ségi politika, Oroszország több régiójá­ban is sikert arathatnak, különösen akkor, ha az autonóm köztársaságok ellenáll­nak a Kreml centralizációs törekvéseinek, ez pedig egyáltalán nem valószínűtlen. Érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy ma már minden hatodik orosz állampol­gár muszlim, az iszlám pedig elevenen él Oroszországban, ellentétben a pravosz­láv vallással, amely a Kreml támogatásá­val sem tud életre kelni. Tegyük hozzá, hogy az oroszországi muszlimoknak lényegesen jobbak a demográfiai kilátása­ik, mint a tősgyökeres oroszoknak. A stratégiai jelentőségű nyersanya­gok exportjának köszönhetően Orosz­ország ma gazdasági fellendülést él át, ezért a Kreml képviselői és jelenlegi poli­tikájának támogatói nem ritkán lekezelő­en, megvetéssel nyilatkoznak az Unióról. Az Orosz Tudományos Akadémia Euró­pa Intézetének munkatársa, Valentyin Fjodorov például nemrég megjósol­ta a krynicai gazdasági fórumon, hogy az Európai Unió hamarosan... Koszovó sorsára jut. Kifejtette, hogy nincs értelme Oroszországnak egy demográfiai válság­gal, nemzetek konfliktusaival és gazdasá­gi stagnálással szembenéző Európához csatlakoznia, amely hosszú távon úgyis rászorul az orosz nyersanyagra. Már csak azért sem, mert az uniós integrációval Oroszország, amely Fjodorov vélemé­nye szerint nagyhatalom, elveszítené kiemelkedő pozícióját, s a továbbiakban csak regionális jelentősége lenne. Öröm hallgatni, miket beszélnek az oroszok. De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy Oroszország súlyos válság­ban van, ugyanúgy széthullás fenyegeti az Orosz Föderációt, mint tizenöt évvel ezelőtt a szerb uralom alatt álló Jugo­szláviát. Sajnos az Unió nem tesz elég sokat - jobban mondva semmit sem tesz - annak érdekében, hogy Oroszország a Föderáció szükségleteinek és nemzetisé­gi szerkezetének megfelelő modernizáci­ós modellt lásson benne. Oroszország európaivá formálása nem jelentheti azt, hogy az oroszokat a fülüknél fogva kell Európába rángatni, ahol senki sem várja őket, s ahová egyelőre ők maguk sem igyekeznek, ennél sokkal fon­tosabb az, hogy az oroszok követendő példának tekintsék az Unió modelljét. Természetesen kijelenthetjük, hogy értelmetlen bármilyen hasonló javaslatot felvetni a jelenlegi kormánynak. Az orosz értelmiségi elit sem tűnik különösebben érdekeltnek Európa ügyében. Az orosz fiatalok ma könnyebben jutnak ki tanulni az Egyesült Államokba, mint Európába, a Föderációban élő muzulmánok pedig az arab országokra, Malajziára, Törökor­szágra figyelnek. Európa ma aligha számít Oroszországban civilizációs és kulturális tájékozódási pontnak. Mindez nagyrészt azzal az oroszok közt széles körben elterjedt (és koránt­sem alaptalan) meggyőződéssel magya­rázható, mely szerint Európa „leírta Oroszországot”. A régi uniós tagok kizá­rólag a saját gazdasági érdekeikkel törőd­nek, számukra Putyin a megfelelő ember a megfelelő helyen. Az új tagállamok nagy része pedig képtelen megszaba­dulni az „orosz komplexustól", amelyben sajnos élen járnak a lengyelek. Nem vet­tük észre, hogy Oroszországban már fel­nőtt egy új nemzedék, amely mentes a szovjet beidegződésektől és a lengyelel­­lenességtől. Ugyanez aligha mondható el rólunk, mi még most is a legabszurdabb sztereotípiák prizmáján keresztül tekin­tünk Oroszországra és az oroszokra - a napi- és hetilapok főcímei is ezt sugallják. Milyen könnyű ma ukránbarátnak lenni Lengyelországban! Tizenöt évvel ezelőtt ez még elképzelhetetlen volt. Érettségünkről Oroszországhoz fűződő viszonyunk átértékelésével is tanúságot kellene tennünk. A legegyszerűbb dolgok­kal lehetne kezdeni, például ideje lenne belátni, hogy a „ruszki” sztereotípiája, aki kortól és műveltségi szinttől függetlenül a történelmi revízió és a birodalom újjáépí­tésének vágyától liheg, ugyanolyan hazug, mint a minden lengyel ház sarkánál késsel a foguk között settenkedő ukránok képe. Az a szomorú igazság, hogy míg Oroszországban a lengyelellenesség felül­ről (egyébként mérsékelt sikerrel) ger­jesztett jelenség, addig Lengyelországban általánosan elterjedt a russzofóbia, amely azzal a meggyőződéssel jár együtt, hogy az oroszok idegenek, civilizációjuk alsóbb­rendű. Mindebben egy régi birodalom kényszerű alattvalói mentalitása fejeződik ki, de ez a birodalom valójában már csak egy helyen létezik: a mi fejünkben. SZECSKÓ ISTVÁN FORDÍTÁSA­ K ÉS VITÁK KALUGRAM POZSONY TÖRTÉNETÉBŐL magyar és szlovák szemmel Johns Sarth Az Úszó Opera 1990 Ft Thomas Bernhard Kiáltás 2800 Ft Borbély Szilárd Míg alszik szívünk Jézuskája 1990 Ft Czoch Gábor (szerk.) Fejezetek Pozsony történetéből magyar és szlovák szemmel 2900 Ft Pesti KALOGRAM Kft., 1094 Budapest, Tűzoltó u. 8. félemelet 2., Tel./fax: (06-1)216-6875, Tel.: (06-1) 215-7954, E-mail:kalligram@interware.hu Míg abzik szívünk Jézuskája 79

Next