Magyar Lettre Internationale 2006. nyár (61. szám)
TERÉZIA MORA - Nádori Lídia: "Sehol se vagy" (litera-nagyvizit)
KAISER OTTÓ FOTÓJA TERÉZIA NÓRÁVAL NÁDORI LIDIA BESZÉLGET Seholse vagy A lapszerkesztők nem a Terézia Mórához hasonló nyilatkozókat szokták ideálisnak tartani. Ő nyilván nem is igényli, hogy annak tartsák. Amikor elvállaltam, hogy nagy vizitálok nála, és végigolvastam az interjúit a német sajtóban, megijedtem. Kelletlen, szűkszavú, hárít: az újságírók réme - legalábbis azoké, akik a gyors és látványos eredményt szeretik. Azután rájöttem, hogy amire készülök, egészen más okból lehetetlen, tehát érdekes vállalkozás. Mi ugyanis 2005 novembere és 2006 februárja között egyszer már leveleztünk, méghozzá napi rendszerességgel. Föltettem neki mindazokat a kérdéseket, amelyek Nap mint nap című regényének fordítása során fölmerültek, ő pedig segítőkészen és kimerítően válaszolt, nagyszerűen ment a dolog. Rengeteget kérdeztem, válaszaiból pedig rengeteget tudtam meg róla és a munkamódszeréről; arról az útról, amelyen eljut egy bizonyos megoldásig; fegyelemről és szabadságról, szorongásról és szenvedélyről, otthonosságról és idegenségről; nem beszélve olyan témákról, mint a menekültügy, a hallucinogén növények, az agykutatás, az összehasonlító nyelvtudomány... Csakhogy az a mi kettőnk levelezése volt, nem tartozik a nyilvánosságra, és a nyilvánosság számára jórészt érdektelen is. Egy szó mint száz: miután létrejött (mintegy a fordítás melléktermékeként) egy izgalmas beszélgetés, és nekiálltunk, hogy megbirkózzunk egy „rendes” interjúval, feltehetően ugyanavval a dilemmával szembesültünk, amely az interjúk sikertelensége mögött áll, nevezetesen: föltárjon-e valamit a szerző regénye eredetéből, közvetítsen-e a mű és annak befogadói értelmezése között akkor is, ha ez a gesztus alkatától idegen. Nem állítom, hogy ezzel a felismeréssel tépelődés nélkül, könnyen és gyorsan átlendültünk volna a holtponton. Ám talán épp így tudok hozzávetőlegesen hűséges portrét rajzolni Terézia Móráról, vagy legalább két fontos dolgot elmondani róla: hogy leginkább a munkában érzi otthon magát, és hogy szíve szerint mindent a szövegre bízna. NÁDORI LÍDIA: 1990-ben távoztál Magyarországról. Én 1997-ben, abban az évben ismertelek meg, sőt, véletlenül éppen azokban a napokban, amikor Berlinben egy nyitott felolvasáson először mutatkoztál be szépíróként. Akkoriban „teljesen integrált’’ benyomást tettél rám, hét éve éltél egy országban, amelynek nyelvét már odaérkezésedkor tökéletesen beszélted, egy német férfi oldalán, Berlinben, amelyet szemlátomást jól ismertél és kiismertél topográfiai és szociológiai értelemben egyaránt. Mivel és hogyan telt az a hét esztendő 1997-ig? TERÉZIA MÓRA: Szó szerint szívesen költöztem Berlinbe (lásd a német férfi oldalát), az első három év mégis nagy nehézségekkel járt, pedig beszéltem a nyelvet, és volt kihez mennem. Nagyon felbolydult évek voltak a kora kilencvenesek, sok reménnyel persze, de bizonytalansággal telve is. Külföldi voltam, fiatal voltam, még nem hevertem ki az addigit, és nehéz volt megszokni, feldolgozni mindazt, ami Németországban várt. Milyen jó, hogy még diák voltam. 97-ig voltaképpen nem sok mindent csináltam, eltekintve egy év filmdramaturgi intermezzótól (ugyanis ez a „tanult szakmám”) csak figyeltem, tanultam. Amikor végeztem a tanulással, főállású író lettem, mert addigra sikerült annyira megérnem és konszolidálódnom, hogy lehetségessé vált nemcsak felvenni dolgokat, hanem kisugározni is. Kimondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy sikerült egyáltalán elérnem ezt a stádiumot. Nagyjából ennyi. NL: A Különös anyag (Seltsame Materie, 1999; magyarul 2001-ben jelent meg Rácz Erzsébet fordításában) nem titkoltan, de nem is forszírozottan önéletrajzi hátterű elbeszélések sora. Hol a gyerek, hol pedig a kamasz látlelete arról a kisvilágról, amelyben élni kénytelen. Kegyetlen és szolidáris, többek között saját vérrokonaival, akiktől a legtöbbet szenved.Azután Nap mint nap című első regényed (Alle Tage, 2004) gyerek-szülő, gyereknagyszülő viszonyaiba is azt írod bele, hogy a gyerekek gyenge vállukhoz képest aránytalanul nagy terhet cipelnek: saját felmenőik elrontott életének, bizonytalanságainak és a mindebből adódó „rossz nevelésnek” a terhét. Eleve kudarcra ítéltetett a próbálkozás, hogy gyerekeinknek boldogságot tudjunk adni? TM: Nem eleve. Csak mert TM két könyvében ez így van, attól még nem eleve. Egyébként úgy vélem, Omar (a Nap mint nap egyik szereplője - NL) anyja, nagyszülei teljesen rendben vannak, ő „csak” azt a terhet cipeli, hogy túl okos meg túl érzékeny. Képzeljük el mindezt egy durva környezetben, az lenne csak a katasztrófa. Mert bizony észre kell vennünk, hogy ami nem kevés családban, privát (tehát nem politikai vagy gazdasági téren az emberek között zajlik, az nem más, mint egy nagyon mélyen gyökerező, nemzedékről nemzedékre öröklött erőszak, és ez engem mélységesen felháborít. Ugyan nem éppen leányálom egy diktatúrában gyereknek lenni, de én annak idején a mindennapokban mégiscsak közvetlen környezetem durvaságától szenvedtem. Valamennyien a másik ember könyörületességétől függünk, főként gyerekként. Persze, teszem hozzá, igazán „privát” problémák nincsenek. Mindez politikai kérdés is. Minél emancipáltabb egy társadalom (nők, férfiak, gyerekek, polgárok), annál könnyebb védekezni a mindennapos kegyetlenségek ellen. Az én gyerekkoromban a tolerancia (mint a demokrácia legközvetlenebb megnyilvánulása) a mindennapokban még szóként sem játszott szerepet. Ez azóta talán másképp van. Mindenesetre, ha nekem bárminemű hatalmam lenne, bevezetnék egy „etika” nevű tantárgyat, aminek része lenne egy bizonyos „lelki nevelés” is. NL: A Nap mint nap titokzatos és vonzó főhőse, az emigráns Abel Néma valahol Kelet-Európában, hármas határ közelében lévő kisvárosban töltötte gyerekkorát. A város topográfiája és közterületeinek jellegzetes megnevezései nem hagynak kétséget afelől, hogy Sopronról van szó. Ugyanakkor az ábrázolt történelmi pillanat (nevezetesen az etnikai háború) ezt a várost a volt Jugoszlávia területére rajzolja át. Mi vezetett arra, hogy Kelet- és Dél- Európát, amely számunkra, akik itt élünk, mégiscsak heterogén, olyan egyöntetűen ábrázold, amilyennek a befogadó országban sokan látják? Számodra ennyire egyöntetű a kép? A „második világ’’képe? TM: Ez nem Sopron és nem Szarajevó, hanem irodalom. Az, hogy (helyenként) mégiscsak Sopron (az elején, később inkább Szarajevó), csak insiderek számára bír jelentőséggel, mivel a regény értéséhez nem kell tudni, van-e egy Terézia MÓRA Különös anyag Magvető, 1995 Nap mint nap Magvető, 2006 „Ofélia-eset" Magyar Lettre Internationale, 51 .Lager Mira" Magfar Lettre Internationale, 51 . TERÉZIA WB A WÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊ