Magyar Lettre Internationale 2014. ősz (94. szám)
LOKÁLPÁTRIA - Glik, Erik: Mi lett volna, ha? Kontrafaktuális cseh történelmi regények
J.DKALEÁTRIA és kémkedések előreláthatatlan láncolata kezd bonyolódni, melyek kontrollálhatatlan káosszá változtatják a történelem alternatív verzióját. Más eljárást választott az irodalmár és történelemrajongó Jan Drnek terjedelmes trilógiájában: Záby v mlíku (Békák a tejben 2007), Zába a skorpión (A béka és a skorpió 2010) és Záby v boufi (Békák a viharban 2012), melyek ismét a második világháború történetére nyújtanak alternatívát. Maga a történet úgy kerül itt bemutatásra, mint egy tudományos kísérlet leírása, a tevékenységek eredményének leírása a készülékektől független emberekre nézve. A történelem ezzel a folyamattal matematizálódik (a valódi múlt számítógép által generált képébe helyezve), míg a szükségképpen hiányzó emberi tényező a maga szubjektivitásával ellenben ki van zárva. Míg Nesvadba a történelem tipikus alternatív vízióját alkotja meg regényében, amely jelentős történelmi események erőszakkal megváltoztatott lefolyását követi. Jan Zenki első prózai műve Munkdorf (2006) címmel a tényeknek ellentmondó narratíva egészen eltérő típusát prezentálja. A történelmi fantasy kezdeményezéseit felhasználva Zenki azzal alakítja a történelem alternatív verzióját, mikor a szándékosan fiktív eszközök segítségével olyan jelentős történelmi események okaira mutat rá, mint a fehérhegyi csata volt. A csata ábrázolása a szerző előadásában ugyan semmiben nem mond ellent a történelem reális (vagy inkább rekonstruálható) verziójának, azonban a cseh csapatok sorsdöntő vereségének hátterében az ő fikciójában egy titkos társaság áll. Tagjai a legjelentősebb történelmi tettek végrehajtói, és ők irányítják a világtörténelem alakulását, anélkül hogy nevük egyszer is ismertté válna; egyikük a címszereplő. Ha elfogadjuk a tézist, hogy a tényeknek ellentmondó történeti narratíva a történelmi prózához tartozik, akkor lehetővé válik, hogy az elbeszélés ideje közvetítettségének máig elfogadott követelményétől eltekintsünk. A „kellően távoli múlt” szabálya, tehát a történet olyan korba helyezése, melyet a szerző maga nem élt meg, az alternatív fikcióban szükségképpen nem érvényes. Ezért jogosan sorolhatjuk ehhez a prózatípushoz nem csupán az említett Nesvadka regényt, de Jáchym Topol Kioktat dehet (Kátrány) (2005) című művét is, mely torz képet alkot az 1968 augusztusi megszállásról. A szerző az extremitásig húzza a hipotézist, mely szerint a Nyugat akkor már ki tudja, hányadszor árulta el Csehszlovákiát, és feláldozta a kis országot Európa közepén. A regényben ugyanis a NATO katonai egységei egyesülnek a Varsói szerződés hadseregeivel, hogy együttes erővel semmisítsék meg a fellázadt csehszlovákokat. A szerzőnek nyilvánvalóan nem állt szándékában, hogy a tragikus történelmi események valószínűsíthető alternatíváját alkossa meg. Alkotói gesztusát a cseh nemzet karakterének kiélezett, kritikus, de szintén ironikus értelmezése motiválta. A regényt olvashatjuk úgy, mint „ellehetetlenített” legendát a cseh nemzet bátorságáról, olyan tulajdonságról, mely Topol szerint az újkori történelemben soha nem érvényesült. A kontrafaktuális fikció eddigi gyakorlatából kitűnik az alternatív történelmi verziók jellegzetes polarizációja a pozitív-negatív tengelyen. Drnek művészileg nem meggyőző szövegeinek kivételével a szerzők sokkal gyakrabban járulnak hozzá a kisiklott múlt komor megrajzolásához, nyilvánvalóan szkeptikusak a történelem idealizált képével szemben. Ha leleményesen kihasználjuk Umberto Eco terminusát, szövegeik inkább antiuchróniát képviselnek, mint uchróniát (Eco 227). Az antiuchrónia jól sikerült esete Polácek említett regénye, a Spesny vlak Ch.24.12 (A Ch.12.24-es sebesvonat), melynek cselekményét 1953-ba helyezi a szerző, két évvel a háború utánra, melyet Németország megnyert, miközben a cseh országrészek az ezeréves birodalom részévé váltak. A szerzőnek sikerült meggyőző és némileg „hihető” képet adnia a náci győzelem utáni társadalomról. Ehhez jelentős mennyiségű olyan elem járul hozzá, melyek közösek az így megkonstruált világban és a második világháború jól ismert történelmi realitásában, csak egy kissé helyeződtek új jelentésszintre. A főszereplő, Martin Reznícek alakjának megalkotása is hozzájárul ehhez, aki nem egy vonásával (izoláció, „pótlék” kommunikáció a macskával, passzív várakozás, utcaseprő foglalkozás) ugyanolyan származású, mint a második világháború nem ábrázolt faktuális képébe helyezett szövegek alakjai, vagyis Roubícek, a hivatalnok Jirí Weil Zivot s hvozdou (Élet csillaggal 1949) című regényéből és Fuks novellájának címszereplője Pan Theodor Mundstock (Mundstock úr 1963). A történelem alternatív képét adó történelmi próza véleményünk szerint a műfaj szükséges felélénkítését hozza, és éppen a legközelebbi jövő mutatja majd meg, hogy van-e benne perspektíva. Ugyanúgy, ahogy ez máshol kizárólag a művészi alkotások minőségén múlik, az alternatív történelmi próza esetében aztán különösen a párhuzamos történelmi idő jól átgondolt téridején és a reális történelemmel való esetleges konvergencián. Ezek nem egy mulatságos helyzetet alapozhatnak meg, de arra is rávehetik az olvasót, hogy mélyebben elgondolkozzon a történelemben való elhelyezkedéséről, melynek fordulatairól kifürkészhetetlen véletlenek döntenek, hiszen akármilyen tiszavirág életű körülménynek fatális következményei lehetnek egy történelmi pillanatban. Frantisek Novotny, a cseh fantasztikus könyvek kiemelkedő szerzőjének szavaival élve: Úgy ítéljük meg [...] a történelmet, mint egy vonatot, amely kitérő nélkül száguld a síneken és nem képes másfelé elkanyarodni, csak gyorsítani, lassítani vagy megállni. Ez azonban nem igaz, a történelem hemzseg a kitérőktől és csak mi vagyunk vakok, akik ezt visszatekintve nem látjuk. A mi bajunk, mert az elmúlt kitérők ismerete növeli annak valószínűségét, hogy az elkövetkezőknél jó irányba fordulunk. (Novotny 231) (A pozsonyi világirodalmi intézet történelmiregény-konferenciáján 2014. február 5-én tartott előadás szövege. Szlovákul megjelent az intézet folyóiratában: World Literature Studies 6(23)2014.2.) J. HAHN ZSUZSANNA FORDÍTÁSA Cseh kontextusban a brünni történész (és bohemista) Milan Repa Poétika ceského dojepisedví (A cseh történetírás poétikája) (Host, Brünn 2006) című monográfiájára hívhatjuk fel a figyelmet, amely a mára már klasszikussá vált történelmi tanulmányokat és szintéziseket (pl. Frantisek Palack, Josef Pekár vagy Josef Susta tollából) művészi szövegekként, és nem szakszövegekként vizsgálja. Foglalkozik tehát a stílusukkal, az elbeszélési stratégiájukkal, a kompozíciós eljárással, osztályozza a képletes megnevezéseket, alakokat stb. Egyértelműen White koncepciója inspirálta a szlovák irodalomtörténész, Tomás Horváth terjedelmes Retorika historie (A történelem retorikája) (2002) című művét. 3 Az irodalmi történetek specifikus ontológiai módjának értelmében, nem pedig a művészi alkotások művészisége, megalkotottsága vagy megteremtettsége általános értelmében. 1 Eco Charles Renouvier 1876-os, azonos című regényéből kölcsönözte ezt a terminust. Az események menetében bekövetkező apró változásnak köszönhetően Marcus Aurelius uralkodásának végén a kereszténység nem ver gyökeret Nyugaton, csak Keleten gyökerezik meg, Nyugaton pedig további ezer évig él tovább az antik kultúra. Amikor végül ide is betör a kereszténység, csak a sok megtűrt vallás egyikévé válik a teljesen szekuláris Európában.