Magyar Lettre Internationale 2014. ősz (94. szám)
KOMMENTÁROK ÉS VITÁK - Németh Zoltán: Mágikus realizmus a magyar irodalomban (Tér, idő, név és posztmodernizmus)
dése és a testvérpár hatalmi viszálya). Az oppozíciók között leginkább komplementer, egymást kiegészítő viszony áll fenn, tehát a szövegben sok helyütt »kettős kauzalitás« érvényesül. A Testvériség például egy olyan korban játszódik, amikor még a hiedelmek és a kuruzslók nagy hatalmat gyakoroltak a közgondolkodás fölött. Ha ismeretlen eredetű jelenséggel (...) találkoznak, akkor az átviteli mágiához, az analogikus magyarázathoz fordulnak, és a probléma megoldására a szakemberen kívül egy »halottlátó« asszonyt is felkérnek.” (Balázs 2003: 43) Benedek Szabolcs Darvasi László regényeit, illetve Péterfy Gergely, Ficsku Pál, György Attila, Haklik Norbert műveit említi a magyar mágikus realizmus kapcsán (Benedek 2000: 89-91), Malek Ízisz összefoglaló tanulmányában Bánki Éva Előváros (2004) és Grecsó Krisztián Isten hozott (2005) című regényét értelmezi részletesen. Véleménye szerint a mágikus realista és posztmodern regényeknek „az emlékezés és a visszaemlékezés jellegzetes tematikus eleme”, pontosabban „Az emlékezés témája egyrészt lehet a társadalmi, ideológiai konfliktusok újraélése, mely egyfajta traumafeldolgozásként értelmezhető, másrészt lehet egy célnélkülinek tűnő folyamat, ami az egyes személyes történetekben bontakozik ki, és bennük csupán az emlékezetfolyam végére világlik ki az a lehetséges cél, mely magának az emlékezés struktúrájának is meghatározó részét alkotta.” (Malek 2013) A magyar nyelvű mágikus realizmuson belül sajátos helyet képvisel a határon túli magyar mágikus realista próza, amelynek sajátos térképzetei - mint például az erdélyi transzilvanizmus (Antal 2008) -, illetve a mágikus realizmusra jellemző kevert kultúrájú közeg jellegzetességei sajátos tér- és időképzetekkel gazdagodnak. Különösen Szilágyi István és Bodor Ádám regényei emelhetők ki ebből a szempontból. A Bodor Ádámot követő fiatal erdélyi, poszt-bodoriánus (Bányai 2011; Balázs 2012:38) prózaírók, Dragomán György, Papp Sándor Zsigmond és Vida Gábor művei a posztmodern historiográfiai metafikció, vagyis egy másfajta történetszerűség lehetőségeivel (Toldi 2010: 12) tűnnek ki, „többek közt az idő- és a térbeli viszonyok elbizonytalanításával, a nézőpont- és szólamváltogatással, az öntükröző mozzanatok gyakoriságával, az allegorikus jelentéslehetőségek megsokszorozódásával." (Milián 2010) A szlovákiai magyar irodalomból Bárczi Zsófia A keselyű hova (2004) című elbeszéléskötete és N. Tóth Anikó Fényszilánkok (2005) című regénye mellett leginkább Huncík Péter Határeset (2009) című regényét emelhetjük ki, amely egy határ menti szlovákiai kisváros, a kevert, magyar-szlovák kultúrájú Ipolyság 20. századi történelmének gyakran irracionális, mozaikszerű képét jeleníti meg, a latin-amerikai és a magyar mágikus realista prózahagyomány mellett a szlovák irodalmi hagyomány, főként Ladislav Ballek Ipolyság-regényeinek felhasználásával. Darvasi prózája mint a világszerűség és a történetelvűség újrafelfedezése A mágikus realizmus már a kilencvenes évek elejétől kezdődően, főként Darvasi László recepcióját követően ambivalens, ellentmondásos helyzetbe került a posztmodern magyar irodalom kontextusában, illetve a mágikus realizmus irodalomtörténeti helyét illetően. A magyar irodalomtörténet-írás a posztmodern fordulatot a hetvenes évektől kezdődően az ún. szövegírodalom alkotásaihoz, Esterházy Péter, Nádas Péter, Mészöly Miklós, Garaczi László prózájához, illetve Tandon Dezső, Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre lírájához köti. A mágikus realista és áltörténelmi regények ebben a kontextusban „a történet rehabilitása’-ként (Mikola 1994: 209) jelentek meg a 90-es évek elején, mintegy a posztmodern szövegcentrikus, fragmentált formai eljárásaival szemben, a világszerűség és a történetelvűség újrafelfedezéseként - miközben az irodalomelméleti és irodalomtörténeti gondolkodás más szereplői (például Bényei Tamás) a nemzetközi szakirodalomra támaszkodva éppen a mágikus realizmus posztmodernsége mellett érveltek. Darvasi László regényei olyan értelmezői szótárat mozgósítottak, amely nem tér el jelentősen a posztmodern terminológiától. Darvasi A veinhageni rózsabokrok (1993) című elbeszéléskötetét abból a szempontból emeli ki a recepció, mint amely az intertextuális-textológiai posztmodern játékok ellenében az anekdotizálást, a történetmondást, a vérbő cselekményességet, a gazdag jellemépítést, a történelmi távlatosságot valósítja meg, s így a 90-es évek magyar prózairodalmának egyik legfőbb inspirálójává válik. (Márton 1993) A „mesélőkedv, világszerűség, nyelvi reflexió, töredezettség, enigmatikusság” kulcsszavai mellett azonban Bombitz Attila arra is figyelmeztet, hogy Darvasi-írásmód annak köszönhette rendkívüli sikerét már ebben a kötetben is, hogy „a dekonstrukciós olvasásnak épp úgy mintául szolgál, mint a hagyományos, »egészként« való olvashatóságnak”. (Bombitz 2005) A Darvasi-féle elbeszélőmód legfontosabb jellegzetességeiként a mindent átható irracionalitást, a metaforikus-lírai elbeszélőmódot, a fragmentumszerű, anekdotizáló történetmesélést, a történelmi tematikát és a multikulturális környezet kelet-európai, balkáni színességét tarthatjuk. Az 1541 utáni török hódoltság idején játszódó A könnymutatványosok legendája (1999) című regény egy fontos rétege nevekből épít magának irracionális, multikulturális poétikát. Az egzotikus nevű szereplők közül elég csak néhány jellegzetes névre utalni: a „magyar” regényben ilyen David Mendelson zsidó posztókereskedő, Ibrahim Galaburdi rettegett janicsár kapitány, ilyen a „valószerűtlenül szép férfiként megjelenő Jozef Bezdán, a román mutatványos leány, azaz Spargator de Nuci - Diótörő Irina, ilyen a „nyomorult törpe”, a velencei Luigi Escapolo Firabella vagy egy másik törpe, Pep Velemir. A nevek olyan archaikus, mágikus analógián alapuló világot jelenítenek meg hálózatszerűen, amelyet a nevek jelentése irányít irracionálisan. Kamilla például „fölzaklató és megbolondító kamillaillatot áraszt”, amely elhódítja a férfiakat, „Diótörő” Irina pedig a vaginájával képes bármit összeroppantani. Jozef Bezdán neve minden bizonnyal a szláv bezdán (bezodnai aljanincs, feneketlen mélység) főnévből is értelmezhető - a regény fikciója szerint olyan „világkém”-ről van szó, aki „tudja meséltetni a mézet”, vagyis a méz mélyére nézve látja az elmúlt és eljövendő eseményeket, illetve képes mások fejébe álmokat csempészni, gondolataikat ellopni. Darvasi Virágzabálók (2009) című regénye úgy folytatja ezt a mágikus világépítkezést, hogy a 19. századba helyezi fragmentált történeteit, amelyekben legendák, mesék, mítoszok keverednek szétszálazhatatlanul, a realitás és az irreális határain ki-be mozogva. A történet helyszínéül választott dél-alföldi város nyomán nevezhetnénk akár Szeged-regénynek is ezt a művet, azonban a szöveg rhizomatikus burjánzása térben és időben túlmutat minden efféle meghatározási kísérleten, vagy ahogyan Deczki Sarolta írja, ennek „a regénynek egyszerűen nincs centruma.” (Deczki 2013: 48) A mű kronotoposzának misztikus-mágikus kavarodása ebben az esetben is elmossa a reális és irreális határát, „a csodást valóssá teszi és a valóst csodássá.” Éppen ezért - másokkal egyetértésben - Kolozsi Orsolya is a mágikus realizmussal rokonítja a regényt, amelynek lényege a tanulmány írója szerint „ugyanis éppen abban áll, hogy nem pusztán egy természetfeletti, vagy mágikus világot tár olvasója elé, hanem úgy tesz, mintha ez a valóság része lenne, nem kezeli kitüntetettként, a realitástól való eltérésként. A természetfölötti elem a valóság szerves része, a mágia nem furcsaság, hanem a világ értelmezésének, a világról való beszédnek egy módja.” (Kolozsi 2009: 71) A nevek megteremtik a multikulturális interakciók világát Túri Tímea Darvasi prózájáról írva tesz egy nagyon fontos állítást. Eszerint bár a „rejtély, a titok, a hiány valójában elbeszélhetetlen - ettől titok -, azonban sejtésem szerint van egy olyan jel, amely a Darvasi-prózában a titok helyett áll, a titkot mintegy észlelhetően - a legrövidebb formájában - helyettesíti. Ez pedig a név.” (Túri 2011) A nevek misztifikációja, a névbe kódolt sorsképletek, a nevek mágikus jelentései azonban nemcsak Darvasi László már említett regényeiben kapnak rendkívül jelentős szerepet, hanem általában a magyar mágikus realista regények nagy részében. A nevek egyrészt megteremtik a történelmi távlatot, másrészt a multikulturális interakciók világát, a jellegzetes közép-európai tér heterotópiáját, harmadrészt pedig összekötik a fragmentumszerű történetmesélésből, anekdotákból felépülő cselekmény réseit. Sőt, sok esetben misztifikálják a szerzői nevet is, mint például Bodor Ádám nevének Andrej Bodor névváltozata a Sinistra körzet című regényben, amelyben „mindenki álnevet kap a hatalomtól, amely álnév a körzetbe való beavatás rendjét biztosítja” (Bányai 2012: 62) vagy Talamon Alfonz Barátaimnak, egy Trianon előtti kocsmából (1998) című regénye, amelyet a szerző eredetileg Samuel Borkopf álnéven írt. Ez utóbbi regény nyelvek interakciójából épül fel, egymásra rakódó rétegekből, amelyek palimpszesztszerűen rétegeződnek egymásra, s így rakják ki - nyelvből - egy száz évvel ezelőtti világ kulturálisan sokszínű mozaikját. Többnyire valóban létező személyek átírt vagy gúnyneveivel találkozhatunk, valódi poé tikus-eklektikus, multikulturális hibridne vekkel, amelyekben a vezeték- és keresztnév sorrendje éppúgy nem követ semmilyen eltervezhető szabályt, mint ahogy maguk a nevek sem. Ráadásul nemcsak az izolált nevek mutatnak fel önmagukban multikulturális teret - gondoljunk csak egyes magyar-német, magyar-szlovák, cseh-német, latin-magyar, német-olasz, jiddis-magyar stb. kevert tulajdonnevekre, hanem e felsorolt nevek összessége alakít ki egy multikulturális világot pusztán a nevek sűrűsége, hálója által. A mágikus realizmus irodalomtörténeti helyének meghatározása - a posztmodern három stratégiája Ha irodalomtörténeti távlatból nézzük, a mágikus realizmus kapcsán mozgósított terminológia - fragmentált történetmondás, metafikció, a reális és az irreális határainak feloldódása, a történetiség szövegszervező ereje, a multikulturális tér, a nyelvi és kulturális heterogenitás - nem mond ellent a posztmodern definiálási kísérleteinek, viszont felveti annak 71 KOMMENTÁROK ÉS VITÁK