Magyar Lettre Internationale 2015. ősz (98. szám)

DALOS - Dalos Györggyel Bárdos Deák Ágnes beszélgetett: Hogy azt írjam, amit gondolok

DALOS GYÖRGGYEL BÁRDOS DEÁK ÁGNES BESZÉLGETETT Hogy azt írjam, BÁRDOS DEÁK ÁGNES ■ 19 évig nem jelenhet­tél meg Magyarországon - amit az anekdota sze­rint még meg is köszöntél visszamenőleg a kom­munista kultúrpolitikának. DALOS GYÖRGY ■ Igen, 1990-ben, mikor elő­ször adhattam interjút a magyar sajtónak. Azok közt a könyvek közt ugyanis, amiket nem adtak ki, legalább három bűnrossz volt. ■ A nyolcvanas évek végén elhagytad az orszá­got, bár, mint mondtad, nem akartál valójában elmenni. ■ Én magyar író akartam lenni, ez a furcsa szenve­délyem volt. Ide akartam tartozni. Amikor 1983-84 körül, 19 év után újra megjelenhettem idehaza, akkor már a peremén voltam a magyar irodalomnak.­­ Nem voltál egyedül ebben a helyzetben, sokan mégis átvészelték ezt az időszakot ideha­za a szintén perifériára szorultak közül. ■ Akkoriban az járta, hogy a magyar értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus - a másik járhatatlan. A hetvenes évek derekától azonban valamelyest javult a helyzet, mert létrejött a máso­dik nyilvánosság, és ebben a második nyilvános­ságban már jelen lehetett lenni. Petri Gyurinak az Örökhétfő című kötete 960 példányban jelent meg - ma kb. ugyanennyi példányban jelenne meg... De akkor ez óriási siker volt. Bestseller. Kiderült, hogy a hivatalos kultúrán kívül is van élet. ■ Te fiatalon az akkori rendszer híve voltál, hittél benne. Hány éves korodban eszméltél rá, hogy az orrodnál fogva vezettek? ■ Ez egy hosszú folyamat volt, de Csehszlovákia megszállása lett az a pont, mikor elkezdtem úgy gondolkodni a világról, amilyennek a tapasztala­taim mutatták. Itt két dolgot azért meg kell külön­böztetni, az egyik, hogy az ember hogy szabadul meg egy régebbi világnézettől, a másik pedig, ho­gyan szabadul meg attól, hogy egy világnézet egy­általán irányító szerepet játsszon az életében. U És a félelemtől hogy szabadul meg az ember? ■ A félelem autonóm dolog. Én például, miu­tán összekoccantam a hatalommal, ha rendőrt láttam, átmentem a másik oldalra. És kicseréltet­tem a csengőt, mert túl hangos volt. De ezek ref­lexek. Ez nem volt politikai meggondolás tárgya, az ember nem is úgy élt, mert nem is lehet úgy élni, hogy szüntelenül azzal foglakozzunk, mire hogyan reagál a rendszer. A politikusok, a politika ma is arra akar minket rákényszeríteni, hogy velük foglalkozzunk. ■ Görögországban, Spanyolországban, Olaszor­szágban is elég intenzíven foglalkoznak a népek a politikusaikkal... Akkor mi mért ne...? Olaszországban 56 kormány volt negyvenöt óta, és ezeket mindet megválasztotta valaki, aztán amit gondolok ugyanezeket meg is buktatta valaki. Azokban az országokban természetes, hogy nem életbiztosí­tás a hatalom. De ez még a lengyeleknél is így van.­­ Akkor higgadjunk le?! ■ Persze. Mondod most - de egyszer, annak idején nálad is elszakadt a cérna. Mikor, miért? Bár a Kádár-korszakban gyakorlatilag nem publikálhattam, nem szólalhattam meg, fordítási munkákat viszont kaptam. Aztán kezdtem érez­ni, és ez súlyosabb volt mindennél, hogy az a fajta propagandairodalom, amit fordítok, rontja a nyel­vemet. A hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig kb. negyven könyvet fordítottam le orosz és NDK-német nyelvről magyarra. Ezek közt volt közgazdasági, művészettörténeti, törté­nelmi, sőt három-négy hadtörténeti, hadtudomá­nyi könyv is. A végén úgy éreztem, hogy egy köze­pes csatát már le tudnék vezényelni. Kétségkívül ebből lett a fürdőszoba, meg a gázfűtés, de ugyan­akkor tudtam, hogy jobbára hülyeségeket fordítok, és azért csinálom ezt, mert önmagam szponzora vagyok, fordításaimból finanszírozom azt az időt, ami az írásra marad. Mikor 1984-ben először vol­tam egy évig nyugaton, a nyugat-berlini Művész­program ösztöndíjával, egy évem volt rá, hogy azt írjam, amit gondolok. Mikor aztán megint haza­jöttem, Ernst Bloch egyik művét fordíthattam le magyarra. Hát, én még úgy nem utáltam munkát. Elegem lett ebből. 1987-ben munkavállalás ürü­gyén kaptam egy olyan útlevelet, hogy egyszer ki­ egyszer be. Ezzel, apám békebeli írógépével és egy útitáskányi holmival felültem a bécsi hajóra. Akkor még nem lehetett tudni, hogy 1988 január­jától szabad világútlevél lesz, úgyhogy, gondoltam, egy évig akkor most írni fogok. És ebből az egy évből lett az én külföldi tartózkodásom. Miért pont Németországban? Miért pont Németországban? ■ Előbb évekig Bécsben éltem, de akkor már több könyvem jelent meg németül, Nyugat- Németországban voltak az irodalmi kapcsolata­im, kiadóim és régi barátaim. Ekkor vetemedtem először arra, hogy németül írjak, nem sejtve még, hogy mi lehet a német nyelv ahhoz képest, amit addig gondoltam. Mikor, hogy tanultál meg németül? ■ Egész életemben tanultam... De mikor találtad ki magadnak, hogy épp németül....? ■ Nem találtam ki... Nagyanyám azt mondta 12 éves koromban, hogy Goethe nyelvét ismerni kell! Mindennek ellenére, tette hozzá. A magyar­­országi asszimilált zsidó kisemberek akkor már nem okvetlenül beszéltek németül, sok német ki­fejezést a jiddisből átvettek, azokat viszont hasz­nálták. Az én német kötődésemben volt valami sorsszerű. Családom egyik ágát úgy hívták, hogy „Berliner”. A másikat meg úgy, hogy „Deutsch”. Egy öreg zsidó néninél tanultam - aki aztán bőven elmondhatta, hogy mindennek ellenére, mert egész családját kiirtották. A Terézvárosban lakott, magánórákat adott, hogy keressen vala­mit a nyugdíja mellé, és kizárólag a weimari klasz­­szikusokat akarta az agyamba vésni: Goethét és Schillert. Neki is gyürkőztem a Faustnak, Schil­­ler-balladákat magyarítottam, de egy pohár vizet nem tudtam németül kérni. A tanárnő csak Hei­nétől óvott, mondván, hogy Heine egyrészt hátat fordított ősei hitének, mint ő mondta, megvál­totta az útlevelet Európába, másrészt erotikus. Innen ered a Heinével való ismeretségem. 1956 decemberében a romok között mindent lehetett kapni, karácsony körül az üzletek kiköltöztek az utcára. Akkor megvettem Heinének a „Német­ország - Téli rege” című poémáját, igaz, magya­rul, az Országos Béketanács kiadásában. 1956- ot az UNESCO a költő halálának centenáriuma alkalmából Heine-évvé nyilvánította. Rónai Mi­hály András fordította, két-három olvasás után betéve tudtam a szöveget: „Borús november volt, a szél/ naponta hűvösebb lett, / a lomb hullt, akkor értem el / honát a németeknek.” Akkoriban minden szöveg megragadt a fejemben. • Mikor jelentél meg először németül? ■ 1979-ben, az első, magyar nyelvű verseskö­tetem 15. évfordulóján megjelent a második DALOS György Szavaink születése Szépirodalmi, 1964 Előtörténetek Magvető, 1983 A cselekvés szerelmese - Duczynska Ilona élete Kossuth, 1984 1985 AB Független Kiadó, Párizsi Magyar Füzetek, 1985 Hosszú menetelés - rövid tanfolyam Magvető, 1989 A körülmetélés Magvető, 1988, 1990 A körülmetélés A nagy buli Ab Ovo, 2006 A kulcsfigura Ab Ovo, 1995 Vendég a jövőből Palatínus, 1998 Az istenkereső Magvető, 1999 Puszi pajtások Ab Ovo, 2004 Balaton-brigád Ab Ovo, 2005 Szahalin - Csehov szigete Helikon, 2003 Gorbacsov Ember és hatalom Napvilág, 2011 Világ proletárjai, bocsássatok meg! Vicces búcsú a létező szocializmustól Corvina, 2009 Viszlát, elvtársak! A szocializmus végnapjai Kelet- Európában Corvina, 2011 A közgazdász bukása Pesti Kalligram, 2013­­ ALOS

Next