A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 52. évfolyam (1918)

23. szám - Kelemen Móric: Lakáskérdés és közlekedés I.

LII. kötet, 23. szám Kelemen Móric: Lakáskérdés és közlekedés 193 lakáskérdés és közlekedés. Shakespeare egyik kedves, ártatlan vígjátéka Sok hűhó semmiért nevet viseli. Ezt a címet lehetne adni ama mozgalomnak is, ami a fővárosi lakáshiány és lakásépítés kérdése körül immár több mint egy eszten­deje zajlik, amely azonban tömérdek tanácskozáson, határozathozatalon és hírlapi közleményen felül semmi kézzelfogható eredményt még nem mutatott föl. Sajnos azonban, a kérdés sokkal komolyabb és sokkal na­gyobb fontosságú, semhogy könnyedén túltehetnénk magunkat rajta. Sőt egyenesen magasan kiemelkedik a helyi jellegű problémák közül. A főváros rettenetes lakásínsége, amely napról­napra a legfenyegetőbb mértékben növekszik, or­szágos jelentőségű kérdéssé vált. Hiszen a főváros képviseli az ország pénzügyi, ipari, kereskedelmi, gazdasági erejének talán több mint egyharmadát, Budapest szolgáltatja az állami adók kétötödét és hogy kulturális, művészi és tudományos szempontból mit jelent a főváros az egész országra nézve: arány­számokban ki sem fejezhetjük. Az ország teljesítő­képességére való tekintetből,és katonai, valamint hadi ér­dekből is rendkívüli jelentőségű tehát a fővárosi nagy lakásínség és joggal elvárhatnók, hogy ezen a bajon az összes tényezők, maga a főváros, az állam és a katonai igazgatás a szó szoros értelmében , vállvetve és minden lehető eszköz és mód megragadásával minél gyorsabban segítsenek. E soroknak nem is az a céljuk, hogy a megoldáshoz vivő kérdések összességével foglalkozzanak, hanem hogy a rövidre szabott keretek között rámutassanak arra a tényezőre, amelynek a lakáskérdés helyes megoldásában döntő szerepe van , amelynek tekin­tetbevétele nélkül a lakásínség kielégítő megoldásáról szó sem lehet. Ez­­ a városi belső közlekedés. A lakás­kérdés megoldásának a közlekedési hálózat helyes irányú fejlesztésével karöltve kell haladnia; ez az, amit eddig a sokféle tanácskozáson nem vettek fi­gyelembe. Kétségtelen az, hogy a mai nagy lakáshiányon csak nagyszabású építő tevékenység segíthet és az is világos, hogy az új építkezés módja csak az úgy­nevezett extenzív, lehetőleg előkertes, egy-két laká­sos családi házak formája lehet, — eltekintve a város belsejében elszórtan fekvő egyes telkek beépítésétől, ahol természetesen az eddigi építőrendszer a jövőben is megmaradna. Erre tanít egyébként igen sok kül­földi példa is, ahol már jóval a háború előtt tudatosan és szerencsésen ilyen értelemben dolgozták ki a vá­rosfejlesztő terveket. Az extenzív építkezési mód aránylag nagy területet kíván. Bécsben például 20.000 lakásról, közte két 1000—1000 lakásos kolóniáról, Berlinben pedig még ennél is nagyobb számról van szó. Berlinben e célra több nagy Siedlungs-Gesellschaft alakul, amelyben a magántőkén kívül az állam és az egyes községek (Berlin és elővárosai) vesznek részt. Az építendő lakások számára 1500 ha kincstári erdőterület meg­szerzését hozták javaslatba; — akkora terület ez, mely nagyobb, mint a főváros VII. és VIII. kerülete összesen. Berlin a nagyszabású és mesterséges tele­pítések közül különben is jelentős múltra tekinthet vissza. Elég, ha a Neue­ Westend 'Serrain Gesell­schaft-nak, az amerikai és londoni szakemberek által is kellően méltányolt sikereire, Charlottenburg nyugati részének kiépítésére és Dahlem példájára mutatunk rá. Hogy nálunk mekkora lesz az építendő lakások száma és hogy ezek hol és mekkora területet fognak lefoglalni, ezt a sok javaslat és ankét ellenére sem tudjuk megközelítőleg sem megállapítani. A főváros, amint ismeretes — tíz év alatt — 10.000 kislakás építését tervezi. A szükséglet bizonyára ennél jelen­­tékenyen nagyobb. De bárhol és bármekkora terü­letről legyen is szó, bizonyos az, hogy itt apró-cseprő toldozgatás és foltozgatás nincs helyén, hanem már csak az erre irányuló energiák ökonomikus kihasz­nálása céljából is nagy, egységes akcióra és a város perifériájának alkalmas helyén kijelölt legfeljebb két­három nagy kolóniára van szükség. Természetes, hogy az ily módon felépítendő laká­soknak csak akkor lesz meg a gyakorlati értékük és azoknak a város dolgozó néposztályai: a munkásság, a kereskedő, a kisiparos osztály, a tisztviselők, az ú. n. középosztály csak úgy veheti hasznát, ha meg­van a lehetősége annak, hogy lakásukból aránylag rövid idő alatt, pontosan, kényelmesen és elég olcsón jussanak be a főváros ama részébe, ahol munka­helyük van. Nem elegendő tehát építeni, hanem szükség van arra is, hogy az újonnan beépített városrészeket megfelelő közlekedéssel lássuk el. Helyes városi és gazdasági politika mellett tehát a telepítő (lakás­építő) akciónak a közlekedési hálózat fejlesztésével karöltve kell haladnia. Bizonyára lehetséges lesz a tervezett kolóniákat meglevő fő közlekedési útvonalak mellett vagy azok közelében is elhelyezni, de valószínűbb az, hogy e kolóniák felépítése ott kerül sorra, ahol a telekárak még aránylag olcsók, ahol a közlekedési eszközök telekérték növelő hatásukat még nem éreztették, vagyis távolabb a fő közlekedési vonalaktól. Kisebb házcsoportok még építhetők meglevő fővonalak mel­lett, nagyobb lakástömegek azonban általában nem, mert a fővárosba betorkoló fő közlekedési vonalaink , a radiális vonalak már a mai forgalom mellett is túlon-túl vannak terhelve. Ha csak egyes, kisebb munkáskolóniák építéséről van szó,akkor ezek közül egy-kettő talán nagyobb gyári vál­lalatok közelében is elhelyezhető, de akkor általában a perifériák egymás közötti forgalmi igénye lép fel, mivel gyáraink ezidőszerint még ipari városnegyedeket nem igen alkotnak, hanem a város pesti oldalának nagy radiális útjai mentén vannak elszórva. A perifériák egymásközti forgalmi igényeinek kielégí­tésére pedig jelenlegi közlekedési berendezkedésünk még kevésbbé alkalmas, mint a radiális vagy tranz­verzális forgalom lebonyolítására és ily irányban való új vasútépítés (sőt utaink sincsenek erre a célra ki­építve) általában véve rentábilisnak nem ígérkezik. Pedig kétségtelen, hogy egyes viszonylatokban erre a közlekedésre már­is nagy szükség van, sőt egyes ily vonalak megépítésére egyik közúti vasúti társa­ságunkat a főváros szerződésileg kötelezte is, anélkül azonban, hogy ennek teljesítését bármikor is komolyan követelte volna, így kapcsolódik be tehát a lakáskérdésbe a köz­lekedés problémája. És ez a kérdés annál súlyosabb, mert nálunk, a fővárosban — amint erre már koráb­ban e helyen rámutattunk­ — a mai közlekedés egy­általában nem elégíti ki azokat a követelményeket, amelyeket a város mai népessége, területi kiterjest L. Kelemen: Városi közlekedési feladatok. Közlöny, 1918. 25. oldal.

Next