A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 54. évfolyam (1920)
5-6. szám - Erdős Ferenc: Tisza-szabályozás I.
22 Erdős Ferenc, pontos és részletes felvételek alapján készült térképanyaggal rendelkezett, de a Tisza és mellékfolyói vízszerkezetének részletes ismeretében a tervezéshez szükséges hidrológiai és hidrográfiai észlelő adatokban szűkölködött. Ilyenek észlelését és rendszeres gyűjtését csak a múlt század nyolcvanas éveiben indították meg. Szabályozási tervét a folyószabályozási módok közül a töltésezés és átvágások rendszerére alapította, amelyet a részletes munkálatok alapján jóformán változatlanul fogadtak el. Néhány helyi jellegű partvédekezéstől és mederrendetlenséget megszüntető munkálattól eltekintve, kizáróan a terv szerinti két szabályozó mód került végrehajtásra úgy, hogy ma Vásárhelyi terve és ennek keretén belül az időközben megállapított szabályozó munkálatok programmja befejezettnek mondható. A szorosabb értelemben vett Tiszaszabályozás — (mellékfolyói nélkül) — azonban nincs teljesen befejezve. Az eredeti tervbe vett szabályozó munkálatok befejezettnek tekinthetők, mert ármentesítetlenül, Tokaj körül, a Sajó torkolata és Szolnok alatt mindössze körülbelül 80.000 hold nyílt ártér maradt. S a töltések ismételt és ismételt erősítésével elérték azt a határt, amelyen túl azok árvíz elleni védelme mind technikai mind gazdasági szempontból igen megnehezülne. Az átvágások mindannyia pedig már évekkel ezelőtt anyamederré bővült. A Tisza eredeti hosszát 12137 kmről százhét átvágással 7557 km-re rövidítették meg s ezzel a vízfolyás útja immár annyira megrövidült, hogy újabb átvágásoktól a helyzet számottevő javítása nem remélhető s legfeljebb csak jelentéktelen, a költségekkel arányban nem álló eredmény lenne elérhető. Ami a kitűzött célt illeti, ez kettős volt: ármentesítés és rendszeres vízlefolyási viszonyok teremtése. Az ármentesítés céljából kiépített gátakkal az árvizek szétterülését egyszer s mindenkorra megakadályozták. Az árvizek járása elől 4 2 millió katasztrális hold termőföldet hódítottak el a rendszeres mezőgazdasági kultúrának. Ahol hajdan ingovány, mocsár s az év legnagyobb részén át álló vizek a gazdálkodást lehetetlenné tették és a közegészséget veszélyeztették, ott ma hullámzó vetések, virágzó községek és tanyák a jólét jeleit mutatják s a népegészségi viszonyok is nagymértékben megjavultak. Az átvágásoktól a vizlefolyási viszonyok javításán kívül még az árvizek sülyesztését is remélték. Az első célt nagyrészt elérték, amennyiben általában a vízjárást jelentékenyen megjavították. Az árvizek gyorsabb és egyenletesebb levonulása következtében ma a gátakon, bár magasabb, de rövidebb ideig tartó árvizek ellen kell védekezni s így az árvédelem gazdaságosabbá s részben biztosabbá vált. Az átvágások hatásától várt vízszinsülyedés azonban eddig nem következett be. Ez a várt vízszin sülyedés kezdettől fogva csak óhaj és hiú remény volt. Mert az átvágásoknak oly jelentékeny vízszin-sülyesztő hatását várni, mely a töltésezéssel szükségképpen velejáró nagymértékű vízszin-emelkedést számottevően paralizálta volna, már eleve kizártnak tekinthető. Ezzel a reménnyel végképpen fel kell hagynunk mindaddig, amig a meder további fejlődését csupán a víz önerejére bízzuk s azt mesterséges beavatkozással elő nem segítjük. Mindazonáltal el kell ismernünk, hogy a nagyon kis esésű, kanyargós Tisza folyó célszerű és főképpen gazdaságos szabályozásának megoldására az alkalmazott két szabályozó módot helyesen választották meg; ezek helyett a tervezéskor más folyószabályozási mód nem jöhetett tekintetbe s később sem, mindaddig, míg a szabályozás eredményét a tapasztalás meg nem állapította. Már most ha azt kérdezzük, mi tehát a befejezett nagyszabású szabályozó munkálatokkal elért technikai eredmény, erre a rövid felelet az, hogy ez egyrészt a Tisza folyó helyszínrajzában és űrtartalmában létrejött nagy mértékű, helyes irányú változásokban, másrészt az árvizek gyors levonulásában tapasztalt jelenségekben mutatkozik. A mederbeli változásokat a földmívelésügyi minisztériumnak A Tisza hajdan és most címen közrebocsátott terjedelmes technikai munkája, valamint néhai Fekete Zsigmondnak, a vízrajzi osztály érdemdús vezetőjének, ennek alapján s mintegy összefoglalásaként megírt A Tisza folyó medrének közép-keresztszelvényeit című gyakorlati szempontból is igen értékes tanulmánya ismerteti. A vízjárásokban bekövetkezett változások szemlélhetővé tételére az előbb említetthez hasonló összefoglaló ismertetéssel ugyan nem rendelkezünk, de a Vízrajzi osztály által közrebocsátott Vízállások évkönyveiben közölt vízállási adatokból, bár fárasztó, de eredményeiben igen háládatos munkával a vízjárásra vonatkozó bármely változás megállapítható. Ezek alapján e helyen, csupán az árvizek járásában a Tisza-szabályozás összes eredményeként mutatkozó hatás megvilágítására, az 1. táblázatban összeállítottuk a Tiszameder partjait túllépő árvizek járásában a szabályozás kezdete óta beállott változásokat. Ez a táblázat a Vásárosnamény, Tokaj, Szolnok és szegedi vízmércéken észlelt vízállásoknak figyelembevételével azt tartalmazza, hogy a Tisza folyó mederpartjait túllépő árvizek — hatvan év folyamán, tíz-tíz évi ciklusokban és az év minden hónapjában hány napig tartottak, továbbá, hogy tíz-tíz évenként összesen hány árvíz volt s összesen hány napig tartott s végül az utolsó rovatban fel van tüntetve az árvizek összes magassága, vagyis a tíz-tíz évi árvizek kiöntéseinek magassága, amely a meder partjait felülmúló naponkénti vízrétegek magasságainak összegezéséből adódott ki. Ebből azt látjuk, hogy: a Vásárosnaménynál 55 m-es és ennél magasabb vízálláskor a szabályozás kezdetét követő első tíz éves ciklusban az árvizek száma 64 s a következő két ciklusban állandó volt. Az árvizek időtartama pedig 1851-től 1880-ig 769 napról 438 napra apadt le. 1881-től kezdve, amikor a Tisza-szabályozás munkálatainak hatása kezd jobban érvényesülni, egyrészt az 1881. év után, a mindinkább nagyobb erővel folytatott szabályozás, másrészt és főképpen az átvágásoknak a folyó önerejéből anyamederré való kibővítése következtében az árvizek száma 33-ról leszállott 18-ra, időtartamuk pedig pedig 218 napról 81 napra, s amíg az árvizek összes magassága 1881-től 1890-ig, 365 m-ről 280 m-re szállott alá, addig azontúl mostanáig: 280 m-ről 58 m-re csökkent. b) Tokajnál a 60 m-es és ennél magasabb vízálláskor az első két évtizedben az árvizek száma változatlan, úgyszintén időtartamuk is meglehetősen egyenlő. 1871 — 1880-ig ellenben az árvizek száma és tartama is növekedett. 1871-től fogva a Tiszaújlak—tokaji szakaszon az átvágásoknak anyamederré bővülése folytán azonban az árvizek száma 31-ről leapadt 10-re, időtartamuk pedig 411 napról 99-re csökkent, s összes magasságuk, mely 1870— 1880-ig 190 m-re csökkent, az utóbbi évtizedben 44 m-re szállott alá. c) Szolnoknál 550 m-es és ennél magasabb vízálláskor a jelenségek mások, mint a fentebbi helyeken. Itt a szabályozás első időszakában rosszabbodott a helyzet s csak 1881 óta van határozott állandó javulás. Ugyanis 1851—-1880-ig az árvizek száma nem csökkent, hanem 14-ről 36-ra emelkedett. Hasonlóképpen időtartamuk 232 napról 583 napra, vagyis 21-szeresre emelkedett. 1881 óta mostanáig azonban az árvizek járása kedvezőbbre fordult, amennyiben az árvizek száma 36-ról 19-re csökkent, de azért 1901—1910-ig épp annyi az árvizek száma, mint amennyi 1851 —1860-ig volt. Az árvizek időtartama 1871 óta Megjelent a Vízügyi Közlemények 1911. évi 6.-ik füzetében. 1920. II. 8.