A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 55. évfolyam (1921)
25. szám - Haidegger Ernő: Csonkamagyarország energiagazdasága II.
184 Haidegger Ernő. 1921. VI. 12. Csonkamagyarország energiagazdasága. HAIDEGGER Energiák elosztása. A fentiekben a természeti erőforrások lehető legtökéletesebb kihasználására célzó elveket s gyakorlati megoldásokat tárgyaltuk. Áttérve az energiagazdálkodás másik nagy feladatkörére, vizsgáljuk meg ezek után, melyek az irányelvei az energiák gazdaságos elosztásának s értékesítésének s ezek az adott hazai viszonyok között miképpen ültethetők át a gyakorlatba? Azt hiszem, nem kell e helyen annak külön indokolásába bocsátkozom — hiszen minden kétségen felül áll , hogy a kitermelt természeti energiák szállításának, nagyobb területekre való elosztásának s értékesítésének ezidőszerint leggazdaságosabb, technikailag legtökéletesebb és a gyakorlatban is könnyen megvalósítható módja: a villamos erőátvitel minél szélesebb körben való alkalmazása, vagyis mind a hazai energiatermelésnek, mind a fogyasztásnak messzemenő villamosítása. Erre utalnak egyfelől a gazdaságos energiatermelésnek fent részletezett feltételei, másfelől pedig az a körülmény, hogy a villamosenergia szállítása s elosztása aránylag igen kis veszteségek árán, átalakítása más energiafajokká pedig igen jó hatásfokkal eszközölhető. Ennek az alapelvnek általános elfogadása és érvényesítése természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy speciális esetekben ettől eltérve, az energia elosztást, pl. kisebb körzeteken belül, más alakban, illetőleg egyéb energiahordozók útján oldjuk meg. Általában azonban mindenkor szem előtt tartandó a legfőbb cél, nevezetesen a rendelkezésre álló energiák minél tökéletesebb kihasználása. A gyakorlati megvalósítás szempontjából kívánatos volna, ha e feltétel lehetőleg minden esetben fedné az energiák financiális szempontból legelőnyösebb értékesítési módjának feltételeit, amennyiben azonban e tekintetben eltérések mutatkoznának, még anyagi áldozatok árán is az energiagazdaság szempontjából helyesebb megoldást kell szorgalmaznunk. Az ismételten idézett Emlékirat energiagazdálkodásunk általános villamosításának kérdését főleg a pénzügyi gazdaságosság szempontjából tárgyalja, e feltételnek ugyan ellent nem mondó, de részletkérdésekben kisebb-nagyobb eltérésekre vezető fenti elvet azonban — amelyet Bláthy már 1918-ban hangoztatott — a közelmúlt eseményei igazolták. Gazdasági elszigeteltségünk alatt bebizonyosodott ugyanis, hogy valamely energiagazdasági problémának előnyösebb pénzügyi megoldása lehet ugyan valamely vállalkozás érdeke, ezzel szemben a nagyobb tüzelőanyagmegtakarítást jelentő megoldás az ország összességére visszaható állandó nemzetgazdasági érdeket jelent. Amint azonban már az előzőkből meggyőződhettünk , az alábbiakban is látni fogjuk, hazai viszonyaink között e két szempont nagyjából összeegyeztethető. Az államhatalom egyébként igen egyszerű beavatkozással megakadályozhatná, vagy legalább is megnehezíthetné a pillanatnyilag talán olcsóbb, de nagyobb tüzelőanyagfogyasztással dolgozó energiaátalakító berendezések felállítását, illetőleg üzemét, pl. azáltal, hogy az ilyen üzemeket a tüzelőanyagpazarlással arányosan és pedig haladóirányzattal megadóztatná, viszont a leggazdaságosabban működő telepek részére üzemadó-mentességben jutalmat tűzne ki. Azokat a fő feladatokat egyébként, amelyek az energiagazdálkodás terén az államra várnak, a későbbiekben érintjük. Előbb azonban kissé részletesebben foglalkoznunk kell az országos villamosítási akcióval, elsősorban pedig meg kell állapítanunk annak munkaprogrammját. Országos villamosítási akció. Csonkamagyarország villamosenergiával való ellátásának kérdése magában foglalja egyfelől a természeti energiaforrások kihasználásával kapcsolatban szükségesnek jelzett nagyteljesítményű köz- ERNŐ-től. (Befejezés.) pontok felállításának, az így termelt elektromos energia elosztásának s végül más energiafajokká való átalakításának és értékesítésének részletkérdéseit. Az általános villamosítás programmjának megállapítása szempontjából mérlegelés tárgyává kell tennünk elsősorban is azt, hogy a villamos energiának mely energiafajokká való átalakítása, vagyis mily természetű üzemeknek, mint energiafogyasztóknak villamosítása jöhet ez időszerint tekintetbe? A villamosvilágításnak minden egyéb világítási rendszert felülmúló tökéletességét nem tekintve, az elektromos energia főképpen mechanikai munkává alakítható át igen jó hatásfokkal, ezzel szemben kevésbé gazdaságos a villamos energiának kevé s vegyi energiává való átalakítása, úgyhogy utóbbi is csak néhány speciális esetben, pl. nitrogéngyártásra vagy metallurgiai célokra indokolt. Általában kimondhatjuk tehát, hogy nem tekintve egyes oly természetű üzemeket, amelyekben a hőenergiának közvetlen hatására sígy külön hőcentráléra van szükségünk, a villamosítás világítási és motorikus célokra egyaránt mindenütt kívánatos s legfeljebb az áramfogyasztás természete, illetve a villamosítás fokozatos megvalósítása az, amelyek szerint az energiafogyasztókat bizonyos kategóriákba lehet sorolni. Energiafogyasztási kataszter. Ily megfontolások alapján állítandó össze az országos energiafogyasztási kataszter, amely megfelelő geográfiai részletezés mellett az energiafogyasztók kapcsolási értékére, a legnagyobb teljesítményekre és az évi kvóták számára stb. vonatkozó adatokat tartalmazza. E kataszter alapján a különböző energiafogyasztók az áramfogyasztás természetének megfelelően a következő kategóriákba sorolhatók: 1. világítási fogyasztók (beleértve a kisteljesítményű motorikus fogyasztást is), 2. ipari energiafogyasztók, 3. vasutak és 4. mezőgazdaság. Megjegyzendő, hogy ebbe az utóbbi csoportba sorolandó fogyasztók az áramfogyasztás természetét tekintve, tulajdonképpen az első két kategóriába tartoznak, a mezőgazdasági villamos üzemek, különösen a gépi talajművelés villamosításának, vagy pl. az elektrokultúrának kérdése azonban még nincs annyira kiforrva s így megokolt a mezőgazdasági fogyasztás elkülönítése. Az energiafogyasztók eme osztályozásánál figyelmen kívül hagytuk a bányászatnak energiafogyasztását, tekintve azonban azt, hogy Csonkamagyarország szinte kizáróan csak szénbányákkal rendelkezik (egyedüli vasércbányája is a borsodmegyei szénbányák körzetébe esik), a bányaüzemek saját fogyasztását az energiatermelésnél levonták. A villamosítás programmjának kidolgozása szempontjából, az energiafogyasztók fenti osztályozásakor az 1. és 4. csoportba sorolt világítási és mezőgazdasági fogyasztás, mint előre számszerűen meg nem állapítható értékek, nem lehet a tervezés kiinduló pontja és biztos alapja s inkább mint járulékos fogyasztás fogható fel. Az iparnak s a vasutaknak energiaszükséglete ezzel szemben — a jövő fejlődés bizonytalan esélyeit nem tekintve — elég pontosan megállapítható. Ez a körülmény, továbbá az utóbbi két fogyasztócsoportnak az előbbiekkel szemben lényegesen nagyobb energiaszükséglete folytán az ipari vasutak villamosításának kérdése alkotja az országos elektrifikálási akciónak gerincét. Hazai áramfejlesztő telepeink. Mielőtt e fogyasztócsoportok villamosításának kérdésével részletesebben foglalkoznánk, a már eddig villamosított üzemek energiaszükségletének megállapítása végett vizsgáljuk meg villamosgazdálkodásunk jelenlegi rendszerét s e célból vessünk egy pillantást a 3. ábrán szemlélhető térképre, amely Csonkamagyarország közhasználatú villamos áram-