A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 61. évfolyam (1927)

41-42. szám - Egyleti közlemények

1927 XII. 18. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 261 Egyleti közlemények. DVORÁK HUBERT A magyar mérnöki karnak fájó gyásza van; a hazai gyáripart súlyos veszteség érte. Meghalt Dvorák Hubert, a kitűnő mozdonyszerkesztő, a magyar kir. állami vas-, acél- és gépgyárak nyug. vezérigazgatója, a mérnöki tekintély emelésének és az összetartás érzésének lelkes híve és támogatója. Nem tartozott a közismert emberek, a fórumon szereplő gyáripari vezérek közé, sőt tán túlzottan idegenkedett a közéletben való tevékenységtől, akik azonban ismerték a magyar gépiparban folyó termelőmunkát, akik beleláttak az állami vas*, acél* és gépgyárak életébe, azok tudták, hogy ő az ország egyik legkiválóbb mozdonyszakértője, a sok*sok büszke mozdonyóriás szerkesztője és ennek az állami vállalatnak példátlanul szorgalmas tisztviselője, majd vezetője. Közvetlen modorával, nyílt egyéniségével és derűs kedélyével sok jóbarátot szerzett, akik a legnagyobb megdöbbenéssel vették hírül, hogy ez az életerős, mozgékony ember, aki 43 évi szolgálat után csak néhány hónapja vált meg az állami gyárak tényleges vezetésétől, egy hirtelen reá törő betegség következtében, mondhatni néhány óra alatt kiszenvedett. A budapesti állami gépgyár Golgota utcai kultúrházának előcsarnokában — ahonnan az állami vasgyárak elköltözött nagyjait temetni szokták — újra kigyúltak a katafalk gyer atyái, hogy rávilágítsanak az immár örökre távozó volt vezető egyéniség koporsójára és arra a sok-sok virágra, melyet a szeretet, az emlékezés és a kegyelet hozott oda utolsó üdvözlet gyanánt. A gyárakban megállt a munka, meggyulladtak a diósgyőri bányászok mécsei és a budapesti állami gépgyár munkásainak fáklyái, a koporsót pedig a mérnök miniszterrel az élén koraig állta a magyar műszaki világ legtöbb vezető egyénisége, az állami gyárak igazgatósága, tisztviselői kara és munkássága, hogy a családdal osztozzék a közös gyászban. Panaszos gyászdalok, távoli gyászzene, szívhezszóló ima és utódának Köpesdy Elemér vezérigazgatónak meghaló búcsússzavai adtak kifejezést a szívekben uralkodó érzelmeknek, hogy utána a gyári szirénák búgjanak és a távoli diósgyőri vasgyári templom harangja szóljon akkor, amikor több ezer ember kíséri a gyártól a sírig terjedő hosszú menetben utolsó útjára az elhúnyt jóbarátot, a megbecsült munkatársat, a példaadó főnököt, az állami vas*, acél* és gépgyáraknak mindig hűséges emberét. Dvorák Hubert Oravicán 1861-ben született, Pécsett — ahol édesatyja a Budapest*pécsi vasútnak volt főtisztviselője — járta a középiskolákat és a bécsi műegyetem elvégzése után 1883-ban lépett a m. kir. államvasutak gépgyára szolgálatába, ahol a mozdonyszerkesztési osztályba osztották be. Ebben az időben a mozdonygyártás hazánkban még csecsemőkorát élte; ekkor kezdtek a külföldi típusok helyett áttérni az itthon tervezett és a hazai követelményeknek megfelelő mozdonyok gyártására. A tehetséges fiatal mérnök tanítómesterének, Kordina Zsigmondnak vezetése alatt mihamar ügyes és önálló mozdony* szerkesztővé nőtte ki magát és mert erre az időre esett a magyar vasúthálózat építésének fellendülése, egyik típus a másik után készült el rajztábláján. A MÁV*gépgyár mozdonyai nemcsak hogy megfeleltek a követelményeknek, hanem első* rendű teljesítőképességükkel és tetszetős külsejükkel mind a hazai, mind a külföldi szakkörök elismerését kiérdemelték. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1900-ban Párizsban rendezett világkiállításon a MÁV*gépgyár Atlantic*típusú gyorsvonatú mozdonyát a legnagyobb kitüntetésre, a Grand Prix*re tartot ták érdemesnek. Dvorák Hubert ekkor már mint főmérnök a mozdonyszerkesztési osztály főnöke volt és vezetése alatt mindig újabb és korszerűbb mozdonyok tervei készültek el, melyek után a nagy precizitással dolgozó gyár külföldre is szállított lokomo tívokat, úgyhogy a magyar mozdonygyártás híres neve méghamar ismertté lett a nyugati kultúrországokban is. Amikor a magyar mozdonygyártás nagymestere, Róth Pál gyárfőnökké lépett elő, Dvorák Hubert, mint főfelügyelő átvette az egész mozdonygyártási szakosztály vezetését. Erre az időre esik a magyar mozdonygyártás fénykora és a MÁV* gépgyár, mely kezdetben három mozdonyt gyártott egy év alatt, most havonként 20—22*et állított elő, köztük a legnagyobbakat, mint pl. a Pacific*, Prairie*típusokat, továbbá a fiumei Karszt*vonalra készült 7 tengelyű gyorsvonatú mozdonyokat. Ez a fokozott termelés természetszerűleg újabb, modernebb gépészeti berendezést kívánt, amelyeknek célszerű és gazdaságos elhelyezésére Dvorák Hubert a kor színvonalán álló műhelyépületeket emeltetett. Kitört a háború és a MÁV*gépgyár megnövekedett munkás* létszámmal éjjel*nappal dolgozott, hogy a hadianyag készítés mellett a mozdonygyártást is fokozhassa. A háború harmadik évében, amikor Róth Pál halála után az egész gépgyár vezetését, mint igazgatóhelyettesnek át kellett vennie, szinte emberfeletti munkájába került, hogy a folyton súlyosbodó viszonyok közt a gyár üzemmenetét fenn tartsa. A nagy összeomlás okozta forradalom alatt tétlenségre volt kárhoztatva, a rend némi helyreállítása után azonban a kormány az állami vasgyárak központi igazgatójává, majd az átszervezett magyar kir. állami vas*, acél* és gépgyárak vezér* igazgatójává nevezte ki. Ebben a pozíciójában minden energiáját arra fordította, hogy az állami vas*, acél* és gépgyárakat a konszolidáció út* jára vezesse és újra gyümölcsöző vállalattá fejlessze. Az iránta megnyilvánult elismerésnek azzal is jelét adta a kormány, hogy bár évekkel ezelőtt elérte teljes nyugdíjképességét, ebben a vezető állásban hosszú időn át megtartotta. Pályafutása alatt több ízben érte számottevő kitüntetés. 1908-ban megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, 1918- ban udvari tanácsossá lett, nyugalomba vonulása alkalmával pedig a II. oszt. polgári érdemkereszttel tüntették ki. Minősítési törvény kérdése a főrendiházban. Buday Béla ny. államtitkár beszéde. Elmondotta a felsőház költségvetési vitája során az 1927. évi június hó 24-én tartott ülésen. Nagyméltóságú elnök úr! Mélyen tisztelt Felsőház! Úgy érzem, hogy a vitának mostani előrehaladott stádiuma a lehetőségig rövidségre kötelez. A tárgy, amellyel foglalkozni kívánok felszólalásomban, általában a tisztviselői kérdés és speciálisan a szaktisztviselők szerepe az állami közigazgatásban és a közéletben. Aki ezzel a témával röviden óhajt foglalkozni, annak útja scillák és charibdisek, a félreértések farkasvermei között vezet, mert ez oly sokoldalú, sokágú téma, hogy ezt teljesen kimerinteni egy pár vázlatos szóval teljességgel lehetetlen.