A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 63. évfolyam (1929)

47-48. szám - Lósy-Schmidt Ede: Magyar Technikai Múzeum

1929. XII. 22. A Magyar Mérnök, és Építész-Egylet Közlönye 303 A mű- és középítési szakosztályok üléseinek jegyző­könyve 1929 október 14-i ülése. Elnök vitéz Láczay Oszkár, jegyző Králik László, jegyzőkönyvhitelesítők: Komor Marcel és Irsik László. Elnök az ülést megnyitva bejelenti, hogy a győri színházi tervpályázaton I. díjat Körmendy Nándor, II. díjat Sebestyén Arthur, III. díjat Stolczer Jenő tervei nyerték. Megvétetett Árkay Aladár terve. Jelenti továbbá, hogy Győr város szabályozási tervei meg­­érkeztek, s f. hó 28-án ki lesznek állítva, s ugyanakkor tartja beszámolóját Jakabffy Zoltán, ki az egyletet a juryben kép­­viselte. Jelenti még, hogy Finály Lajos főmérnök a házi szennyvíz- tisztító berendezésekről, Enyedi Béla dr. mérnök pedig vas-és vasbetonvázas szerkezetekről óhajtanak szakosztályok előtt a közeljövőben előadásokat tartani. Szakosztályok a bejelentéseket tudomásul veszik. Elnök felkéri Lechner Jenő dr.*t, hogy eszközölje ki a. m. kir. belügyminiszter úrnál, hogy szakosztályok a belügy* minisztérium épületében levő József nádor*korabeli díszter* met, melyet Lechner dr. restaurált, megtekinthessék. Lechner Jenő a felkérésnek örömmel tesz eleget és meg­­ígéri, hogy ugyanakkor egy történeti ismertetéssel is szolgálni kíván. Elnök ezután ismerteti a működőbizottság javaslatát az ezévi kispályázat tárgyában; szakosztályok úgy határoznak, hogy a feladat egy kálváriával kapcsolatos kápolna meg­tervezése legyen, 100 hívő befogadására. Miután a napirenden még többféle választás megejtése ese­­dékes, elnök elrendeli a szavazást és felkéri a szavazatok összeszámlálására Wellisch Alfréd, Hoepfner Pál és vitéz Hájas István tagtársakat. Ezután szakosztályok áttérnek a tervpályázati szabályzat rendelettervezetének folytatólagos tárgyalására. Az előadói tisztet ezúttal is Szabolcs Ferenc látja el. A III. fejezet 1. §-át szakosztályok egyhangúan jóváhagy­­ják. A III. fejezet 2. §-ánál hosszabb vita keletkezik, melynek folyamán Sándy, Jablonszky és Jakab tagtársak tesznek rész­­letesen indokolt indítványokat, melyekhez Körmendy Nán­­dor, Lechner Jenő, Deli Lajos, Hoepfner Guidó, Schmitterer Jenő, Schoditsch Lajos és Foerk Ernő tagtársak szólottak hozzá. Végül is elnök szavazásra bocsájtja a vita eldöntését, melynek eredményeként szakosztályok az összes indítványo­kat elvetve, 33 szavazattal 10 ellenében a szakaszt az előadói eredeti szövegezésben fogadják el. A 3. és 4. §*t, valamint a IV. fejezet 1—6. §-ait szakosztá­­lyok csekély stiláris módosításokkal elfogadják. Ezután elnök kihirdeti a megejtett választások eredmé­ nyét: 1. A tervpályázatokat nyilvántartó bizottságba megválasz* tattak: Majorossy Gyula, dr. Kotsis Endre és Körmendy Nán­­dor. 2. A Czigler-érmet odaítélő bizottságba: dr. Kotsis Iván, Orbán Ferenc, Jablonszky Ferenc és Szabolcs Ferenc; pót­­tagul Rados Jenő dr., Irsik László és Klucsik Vilmos. 3. A Fittler-érmet odaítélő bizottságba: dr. Lux Kálmán, dr. Bierbauer Virgil, Rerrich Béla, dr. Mueller Félix és Müller Pál; póttagul Antal Dezső. 4. Az építészeti kispályázat bírálóbizottságába: Árvé Ká­­roly, Weichinger Károly és Árkay Bertalan; póttagul ifj. Ziegler Géza. A mű- és középítési szakosztályok együttes üléseinek jegyzőkönyve. 1929. év október he­l­én tartott ülés. El­­nök: K. Császár Ferenc, jegyző: Müller Pál. Jegyzőkönyvet hitelesítik: Dávid Károly és Fedor Csák. Elnök meg­nyitja az ülést, üdvözli a megjelenteket és bejelenti, hogy napirend előtt felszólalásra Kommer József kért és kapott engedélyt. Kommer József a vidéki és fővárosi iskolák tan­­termenként való költségeinek összehasonlítását említi egy a fővárosnál elhangzott és a napisajtóban is megjelent felszó­­lalás alapján. Pontos statisztikát akar összeállítani iskolai nagyság és kivitel szerint ezekről a költségekről és ezért kéri azokat a kartársakat, akik utóbbi időben emeletes iskolákat építettek akár az állam, akár a főváros részére, az említett adatokat szíveskedjenek rendelkezésére bocsátani, hogy az ela­­borátumot minél több adat alátámasztásával, a legnagyobb pontossággal elkészíthesse. Elnöknek a felszólalást kiegészítő szavai után szakosztályok úgy határoznak, hogy felszólalói törekvéseiben a legmessz­ebbmenőleg támogatni fogják. Ezután szakosztályi elnök tette meg bejelentését. Az új fővárosi törvény bennünket csupán műszaki vonatkozásban érdekel, örvendetes a harmadik polgármesteri állásra vonat­­kozó rendelkezés, amely azt mondja, hogy ezt az állást mű­­szaki végzettségű egyén is betöltheti. Ez az előbbiekhez ké­­pest kétségkívül haladást jelent, azonban itt nem szabad meg­­állnunk, hanem arra kell törekednünk, hogy tényleg műszaki emberrel töltessék be ez a hely. Az adminisztráció új form­á­­jában, három nagy csoportban, egyéni felelősséggel fog folyni. A tanácsnoki állások betöltésére minden főiskolai ok­­levél, tehát a Műegyetem adta mérnöki vagy építészi oklevél is jogosít. — A magánépítési bizottság elfogadta a válaszfali terheknek effektív terhelésként számításba vételét, valamint az esetleg alkalmazandó német vastartószelvényeknek a való­­ságos adatoknak megfelelően való számításba vételének kö­­telezettségét. Megindult a városnál a mozgalom az iránt is, hogy statikai és tűzrendészeti kérdések elbírálása ezentúl egységesen a központból irányíttassék."­ Ezután elnök be­­jelenti, hogy jövő héten, ha a bírálati jegyzőkönyv megérke­­zik, Jakabffy Zoltán fogja ismertetni Győr sz. kir. város városrendezési pályázatát. A tervek az Egylet helyiségében máris kifüggeszttettek. — Jelenti továbbá, hogy Pozsony vá­­ros rendezése tárgyában a prágai mérnök-egylet kollaborálás végett még a mult ülésszakban átírt. Küldött válaszunkra, melyben az érdemleges válasz megadhatása miatt a részletek közlése iránt intéztünk kérést, csupán azt felelték, hogy a pályázat határideje jövő év április haváig tolódott ki. — A Frankfurtban az „Internationale Kongresse für neues Bauen" által folyó hó 24—26-án tartandó II. kongresszusára az Egylet szakosztályai meghívót kaptak, ez érdeklődőknek rendelkezésére áll. Sajnálatos mindenesetre, hogy a meghívó csupán 21-én érkezett az Egylethez. Masirevich György szak­­osztályi tag résztvesz a kongresszuson, szakosztályok hozzá* járulnak ahhoz, hogy kartársunk a kongresszust az Egylet nevében köszönthesse. Szakosztályok ezután a Wellisch*pályázat programmjául javasolt feladatok közül, szótöbbséggel egy kisebb tennisz* klubház programmját fogadták el. — Utolsó bejelentésként szerepelt Lavotta Gyula Budapest szfév. műsz. főtanácsosa* nak a szakosztályokba való felvétele iránti kérelme. Meg­­választását jövő hétre tűzték ki. A Wellischs pályázat zsűritagjaira megejtett szavazás ered­­ményeképen bíráló tagok: Pázmády István 34, Lehotzky György 33 és póttag dr. Kotsis Endre 31 szavazattal. Szakosztályok ezután a tervpályázati szabályzatnak utolsó olvasásának tárgyalására tértek át. Az anyag a XI. bekez­ désig tárgyaltatott le, míg a többi pontok letárgyalása a leg­­közelebbi ülésre halasztatott. Értékes észrevételekkel és mó­­dosításokkal járultak hozzá a javaslat végleges megszövege­ zéséhez: Sándy Gyula, Jablonszky Ferenc, Jakab Dezső, Foerk Ernő, dr. Bierbauer Virgil és Schmitterer Jenő. Az elő­­adó tisztjét a javaslat előadója, Szabolcs Ferenc töltötte be. Az előrehaladt időre való tekintettel szakosztályok a tár­­gyalást fent említett pontnál megszakították, mire elnök a szíves megjelenést megköszönve, az ülést berekesztette Müller Pál s. k., Králik László s. k. sz. o. jegyzők. Magyar Technikai Múzeum.g­yi Technika- és építészettörténeti gyű­jteménytárunk gyarapodása az 1929. évben. Gyűjti 1921 óta: Dr. Lósy-Schmidt Ede, a gyűjteménytár őre. II. (XLVII.) közlemény. »«Gise Endre mérnöki oklevele. Kiszolgáltatta a kir. József-Műegyetem Budapesten, 1892 október 20.-án. (Néhai Kubik Gyula mérnök hagyatékából.) 1 db. Jász-N­agy-Kun-Szolnok megye Szolnokon építendő új házának terv­vázlata 1877-ből. Alaprajzok, nézetek és metszetek (Schulek János ajándéka) 4 db. Die Eisenbahnbrücke über die Theiss bei Szegedin. Erbaut von dem franz. Ingenieur Cézamu. (A bécsi Műegyetemen 1864-ben készült színes, rekonstrukciós tervrajzok. Készítette: Liedemann Hugó. Lát­tamozta: Johann Schoen Supplent.) (Schulek János ajándéka.) 4 db. Építészeti tervrajzok Liedemann Hugótól. Készültek a budapesti Műegyetemen az 1862—63. tanévben. (Schulek János ajándéka.) 12 db. Entwurf einer steineren Brücke von Liedemann Hugo. Wien, 1864, valamint a bécsi Műegyetemen 1864-ben készült s a híd- és vízépítés körébe tartozó tervrajzok, színes kivitelben. (Schulek János ajándéka.) 7 db. A budapesti Műegyetemen az 1862. tanévben készü­lt rajzok. Ké­szítette: Liedemann Hugó, láttamozta: Porszász József tanársegéd. (Schulek János ajándéka.) 4 db. Dr. Petzval Ottó bölcsészeti és szépművészeti tudor, hites mér­nök, a pesti Magyar Kir. Egyetemnél a fensőbb mértan rendes ta­nára s a bölcsészeti kar volt érdemdús dékánjának arcképe Barabás Miklóstól. (Orth Ambrus ajándéka.) 1 db. Pucher József építőmester arcképe. Egykori kőnyomat. (Orth Ambrus ajándéka.) 1 db. Dr. Nendtvich Károly, a m. kir. Műegyetemnél a vegytan taná­rának és a M. Tud. Akadémia rendes tagjának Barabás Miklóstól készített, sokszorosított arcképe. Dr. Nendtvich Károly sajátkezű aláírásával. (Orth Ambrus ajándéka.) 1 db. Greiner Lajos erdészeti igazgató arcképe Barabás Miklóstól 1847-ből. (Felírat a kép alján: „Fenséges Szász-Coburg-Gothai fejedelmi Herczeg Ferdinánd Úr ő Magossága erdeinek igazgatója és a magyar gazdasági egyesület választmányának tagja. A magyar erdészet lel­kes előmozdítójának ajánlják baráti és tisztelőji.") Egykorú nyo­mat. (Orth Ambrus ajándéka.) 1 db.

Next