Magyar Mezőgazdaság, 1983. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-13 / 28. szám
Modern hűtőház — korszerű termékszerkezet MAGYAR HŰTŐIPARI VÁLLALAT ZALAEGERSZEGI GYÁRA A Magyar Hűtőipari Vállalat zalaegerszegi gyára állami nagyberuházásként 1978-ban létesült, korszerű technikai, technológiai megoldásokkal. Mélyhőmérsékleten (—28 ° C) egyidejűleg 10 000 tonna áru tárolására képes, évi termelőkapacitása pedig 12 000 tonna gyorsfagyasztott mirelit áru. A gyár gazdasági tevékenysége teljeskörűen vertikális, feladata: a mezőgazdasági nyersanyagok megtermeltetése, felvásárlása, ipari feldolgozás, saját áru-, valamint a hús-, a tej- és a baromfiipar gyorsfagyasztást igénylő áruinak tárolása, kiszállításra való előkészítése, a mirelit áruk nagykereskedelmi tevékenysége Zala, Vas, Somogy, Veszprém megyében, valamint az export közvetlen lebonyolítása, a Hűtőipar önálló exportjogán keresztül. A gyár üzletpolitikájában, gazdasági tevékenységének szervezésében messzemenően figyelembe veszi a bel- és külpiac igényeit és változásaihoz egyre rugalmasabban alkalmazkodik. Ennek megfelelően alakítja termelés- és termékszerkezetét, árugazdálkodását, kereskedelmi munkáját, a mezőgazdasági alapanyagok termeltetését, nagy gondot fordítva a minőség alakulására, a szállítás pontosságára, a gazdasági, hatékonysági tényezőkre. Az elmúlt két évben jelentős termelésszerkezet-átalakítást hajtottunk végre. Bővítettük a bogyós gyümölcsűek feldolgozását, kiépítettük a gesztenyefeldolgozó-kapacitást, 1981-ben és 1982-ben 30—30 millió forintos export-árualapbővítő beruházási hitelből jelentősen növeltük a csemegekukorica-feldolgozó kapacitást. Az elmúlt években közös erőfeszítések, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés és bizalom eredményeként lényegében kialakult a szükséges mezőgazdasági felület az igényelt kultúrákból. Az együttműködést jól reprezentálja az ipar nyújtotta sokoldalú szaktanácsadás, a Bernecebaráti Bogyósgyümölcstermelési Rendszer és a Gödöllői Búza- Borsótermelési Rendszer szolgáltatásainak megrendelése, korszerű technológiák, speciális betakarítógépek biztosítása, korszerű vetőmagok, szaporítóanyagok beszerzése, a vetés programozásában, a szállítás megszervezésében való közreműködés. A bogyós gyümölcsűek betakarításához az ország egyik legnagyobb ifjúsági építőtáborát működtetjük Zalaegerszeg és Nagykanizsa térségében. A stabilizálás mellett fontos feladatnak tekintjük a mezőgazdasági termesztés színvonalának és termékei minőségének javításához való hozzájárulásunkat, abból is kiindulva, hogy a gyorsfagyasztott termékek minősége alapvetően a mezőgazdasági termelésben alapozódik meg. Különösen szorgalmazzuk és segítjük a málna, a szamóca, a tüskementes szeder további telepítését, elsősorban kiskerti termesztésben, családi művelésben. Foglalkozunk a nemesített áfonya meghonosításával. Bővíteni tervezzük a zöldborsótermelést, elsősorban a gyár közvetlen körzetében, ehhez az elmúlt évben és az idén három-három korszerű, önjáró, egymenetes betakarítógép támogatási pályázat elnyerésével járulunk hozzá. Termeltetési, felvásárlási üzletpolitikánkban a kölcsönös érdekeltség erősítésén keresztül törekszünk a hosszú távú együttműködésre, a bázisgazdasági kapcsolatok bővítésére. Az éves termékértékesítési szerződéseken kívül több éves, öt-nyolc évre szóló szerződéseink vannak az ültetvények élettartamára, a betakarítógépek amortizációs időtartamára stb. A kisüzemi termelés biztonságát a felvásárló szervezetekkel kötött szerződéseink, megállapodásaink garantálják. Úgy ítéljük meg, hogy mezőgazdasági partnereinkkel, a felvásárló szövetkezetekkel az együttműködés jó és fejlődő, mindinkább a kölcsönös érdekeltségen alapul. Termékeink piacképességét elsősorban a kiváló minőség, a szállítási pontosság, a vevők igényeinek messzemenő figyelembevétele garantálja. Gyárunk termékei — mint a Magyar Hűtőipari Vállalat többi gyárainak termékei — mind belföldön, mind külföldön igen keresettek, évről évre jelentősen növekszik az értékesítési forgalom. A gyorsfagyasztással korszerűen tartósított termékeinkből a hivatásos szakácsok, a konyhaszerető háziasszonyok vitamindús, változatos étrendeket állíthatnak össze. A kész és félkész mirelit termékek további elterjesztésére, elkészítésük ismertetésére rendszeresen tartunk főzési szaktanácsadással egybekötött árubemutatókat, amelyek igen nagy érdeklődést váltanak ki. A gyár termékeinek közel a felét exportálja Nyugat- és Észak-Európa csaknem minden országába. Törekvésünk a belföldi igények választékos kiegészítésén kívül az export bővítése, az exportképes áruk termelésének erőteljes fokozásával, tevékenységünk hatékonyságának növelésével. (X) Feldolgozóüzem: zöldborsó, csemegekukorica feldolgozó vonal Korszerű automatizált hűtőkompresszor-gépház 32