Magyar Mezőgazdaság, 1999. július-december (54. évfolyam, 27-52. szám)

1999-07-28 / 30. szám

PÁLYÁZAT - vendéglátóegység létesítésére vállal­kozik a vendéglátó üzletek kategóriába soro­lásáról, valamint ártájékoztatásáról szóló 43/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet előírásai szerint. Pályázható témák a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kezelésében lévő Vidékfejlesztési Célelőirányzat kere­tére: B) A vidéki turizmus feltételeinek javí­tása, ezen belül a lovas turizmus sajátos hát­tériparának fejlesztése, lovas kultúránk meg­őrzése érdekében, kézműves műhelyek léte­sítésére, fejlesztésére, felújítására különö­sen a kihalóban lévő mesterségek megőr­zése, újraindítása, programszerű bemuta­tása céljából, pl. lószerszám-, lovagló ruha- és csizma készítés, kovács műhely, lószőr­­ékszer készítés stb. C) A vidéki vendégfogadás fejlesztése céljából, szálláshely létesítésére, bővítésére. A pályázó tulajdonát képező telken/épület­­ben, legalább négy-, legfeljebb harminc ágyas, a 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet szerinti osztályba sorolásnak, illetve minősí­tésnek megfelelő szálláshely fejlesztése. Ezen belül magánszálláshely esetén, a pályázó lakásától, illetve lakrészétől elkülö­nített vagy attól független, de saját hasznosí­tású vendégfogadó rész kialakítása (minden esetben beleértve a vendégek fogadásához, tartózkodásához szükséges közös helyisé­get, a vendégek részére szolgáló külön für­dőszobát, WC-t, zuhanyozót). További felté­tel, hogy a pályázó vállalja, hogy a beruhá­zás befejezését követően minősítteti a szál­láshelyet, és a szolgáltatói tevékenységét a 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendeletnek meg­felelően a települési jegyzővel hatósági nyil­vántartásba veteti. A pályázat azon települések területén megvalósuló fejlesztések esetén nyújtható be: 1. Amelyekben az állandó lakosok száma 1999. január 1-én 120 fő/km 2 vagy annál kevesebb. A lakosságszámra vonat­kozó feltétel esetén a BM Központi Adatfel­dolgozó Nyilvántartó és Választási Hivatal adatait kell figyelembe venni (kedvezménye­zett települések). 2. Nem kedvezményezett településen megvalósuló fejlesztések akkor részesülhet­nek támogatásban, ha a beruházás - kedvezményezett települések fejlődé­sét is szolgálja; - a kistérségi agrárstruktúra és vidékfej­lesztési program keretében, vagy ahhoz il­leszkedve valósul meg. A 2. pontban meghatározott feltétel telje­sülésére a mellékletben részletesen ki kell térni. Igényelhető támogatás: • magánszálláshelynél (4-10 ágyig, max. 5 szoba) legfeljebb 3 millió forint, tájjellegű faluképi jelentőségű épület esetén, legalább 8-10 ágy kialakításához: legfeljebb 5 millió forint (főépítészi szakvéleménnyel); • egyéb szálláshely esetén (legalább 10-30 ágyig) legfeljebb 10 millió forint. Támogatásban nem részesíthető: • az olyan vendégszoba, amelynek hasz­nos alapterületéhez tartozó legnagyobb bel­magasság nem éri el legalább a 2,4 métert; • az olyan támogatási kérelem, amely­ben a beruházást az indokoltnál lényegesen magasabb fajlagos költséggel tervezik meg­valósítani. Előnyt élveznek: • a lovas bázishoz kapcsolódó szálláshely­fejlesztések (együttműködés dokumentálásá­val); • a tájjellegű, a falukép megőrzése szem­pontjából jelentőséggel bíró épületek új funkci­óba állításával megvalósuló fejlesztések (ezt a tényt a területileg illetékes területi főépítész szakvéleményével kell igazolni); • kistérségi agrárstruktúra és vidékfejlesz­tési programkészítő társulás/szervezet, illetve a Falusi Turizmus Országos Szövetsége tá­mogatásával rendelkező fejlesztések; • a 2207/1997. (VII. 16.) Korm. határozat 1/b pontja szerinti kis- vagy mikro­vállalkozá­­sok. 7. Minden pályázati témára vonatkozó álta­lános tudnivalók A pályázat benyújtásakor pályázati díjat kell fizetni. A pályázati díj mértéke az igényelt támogatás 0,5%-a, de legalább 5000 Ft, leg­feljebb 50 000 Ft. Az átutalási megbízást a Turisztikai Céle­lőirányzat Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01220139-52000001 számú számlájára kell címezni (AHT szám: 030164, Tranzakciós kód: 310). Az átu­talási megbízáson­ vagy csekken kérjük feltün­tetni: FVM-GM KÖZÖS PÁLYÁZAT (a témát a megfelelő betűvel kérjük jelölni). További 5000 Ft eljárási díj fizetendő min­den olyan esetben, amikor a pályázó kezde­ményezésére, illetőleg érdekében válik szük­ségessé pótlólagos munkák elvégzése (pl. szerződéskötési határidő meghosszabbítása, szerződésmódosítás, stb.). A befizetett pályázati díj akkor sem utal­ható vissza, ha a pályázó­ - pályázatát bármikor visszavonja, - az igényeltnél kevesebb támogatásban részesül, - igényét elutasítják. Pályázatok benyújtása A pályázat benyújtásakor a fejezeti keze­lésű előirányzatok és az elkülönített állami pénzalapok egymáshoz kapcsolódó célú, ren­deltetésű előirányzatainak összehangolt fel­­használását szabályozó, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Kormányrendelet szerint kell eljárni. A pályázatokat 1 eredeti és 9 másolati pél­dányú adatlapon kell a Magyar Vállalkozásfej­lesztési Kht.-nak megküldeni (1024 Budapest, Margit krt. 43-45., V. em 4., telefon: 201 - 2393). A pályázatok 2000. szeptember 11-éig küldhetők be. A pályázat magyar nyelven, kizárólag e pályázathoz készített pályázati adatlapon nyújtható be. Az adatlap nem változtatható sem tartalmában, sem alakjában. Az adatlap 2000. július 15-étől az Internetről lehívható, a www.gm.hu és a www.hungarytourism.hu honlapokról a pályázati kiírás alatt, illetve be­szerezhető és/vagy a pályázó által hozott haj­lékony lemezre átvehető a Regionális Idegen­­forgalmi Marketing Igazgatóságoknál és a Tourinform Irodáknál, valamint a Magyar Vál­lalkozásfejlesztési Kht.-nál (1024 Budapest, Margit krt. 43-45. V. em. 4.). A pályázati adatlap letölthető Microsoft Excel ’97 formátumban! A pályázathoz csatolni kell a felhíváshoz készült adatlapon felsorolt dokumentumokat, nyilatkozatokat. A 2000. évi pályázati eljárás egyszerűsítése érdekében a pályázathoz csa­tolt nyilatkozatban elismert állami kötelezett­ségvállalásról szóló tartozásmentességet iga­zoló dokumentumokat csak a közreműködő szervezet felhívására kell benyújtani. A pályázat mellékleteit az áttekinthetőség érdekében az útmutatóban alkalmazott jelzé­sek felhasználásával kell jelölni. A pályázat szöveges részét és mellékleteit összefűzve vagy összefűzve kell benyújtani. A pályázat szöveges része legyen lényegre törő és kö­vesse az útmutatóban megjelölt témák kifejté­sét, tartózkodva az ismétlésektől. A pályázatok elbírálása A pályázatok értékelésének előfeltétele a formai követelmények maradéktalan teljesíté­se. A benyújtott pályázatok formai hiánypót­lása csak egy alkalommal lehetséges. Amennyiben a hiánypótlási felhívásnak a pá­lyázó 30 napon belül nem tesz eleget, a pályá­zat automatikusan kizáródik a további pályá­zatkezelési folyamatból. A hiánypótlás, pontosítás, ellenőrzés és elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha idő­közben a költségek növekedése vagy a meg­valósítandó cél tartalmának változása azt egyébként indokolná. A pályázatokat értékelésre a Gazdasági Minisztérium által megbízott szervezet készíti elő, az FVM által kijelölt szakértő közreműkö­désével. A pályázatokat a két tárca által kijelölt tagokból álló bíráló bizottság értékeli a Regio­nális Idegenforgalmi Bizottságok véleményét figyelembe véve. A támogatásról a bizottság javaslata alapján a két érintett miniszter dönt. A 2000. szeptember 11-én 24 óráig beér­kezett, formailag megfelelő pályázatok értéke­lése harminc munkanapon belül megtörténik. Hiánypótlás esetén az értékelés határideje a pótlás megérkezésétől számít. A támogatási döntés kizárólag azon pályázók esetében vá­lik érvényessé, akik valamennyi, állammal szembeni kötelezettségüknek eleget tesznek. A támogatásban részesült pályázók jegy­zéke, a bíráló bizottság összetétele a döntést követő 15 napon belül, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben, a Turisztikai Érte­sítőben, az Ipari és Kereskedelmi Közlönyben, valamint a Heti Turizmus c. lap Hírmondó mel­lékletében és a már említett Internet honlapo­kon kerül nyilvánosságra. A pályázók a döntés eredményéről a döntést követő 15 napon belül írásban is értesítést kapnak. Támogató döntés esetén az értesítő levél tartalmazza a támoga­tás összegét és a támogatási szerződés meg­kötésének feltételeit. A támogató döntés a két érintett miniszter jóváhagyása napjától számított 90 napig érvé­nyes. A támogatásban részesült pályázókkal a döntést követő 30 napon belül a Gazdasági Minisztérium szerződést köt a támogatás felté­teleiről, folyósításáról, felhasználásáról, a be­számolási kötelezettségről és annak ellenőr­zéséhez való hozzájárulásról a támogatást fo­lyósító vagy megbízottja részéről. A támoga­tási szerződés megkötésére a pályázó köztar­tozástól való mentességét igazoló dokumentu­mok birtokában kerül sor. Amennyiben a pá­lyázó mulasztásából a támogatási szerződés a 90 napos határidőtől számított további 30 napon belül sem köthető meg, a támogatási döntés érvényét veszti. Továbbá, ha a támo­gatási szerződés megkötésétől számított hat hónapon belül a pályázó hibájából nem kezdő­dik meg a támogatott cél megvalósítása, a döntés érvénytelenné válik. 2000. JÚLIUS 26 • MAGYAR MEZŐGAZDASÁG 33

Next