Magyar Mezőgazdaság, 2018. április-június (73. évfolyam, 14-26. szám)

2018-06-27 / 26. szám

12. oldal HAZAI FEJLESZTÉS 2018. június BÁLA SZÁLLÍTÁS GYORSAN, HATÉKONYAN Ma már a világ egyik legnagyobb pótkocsigyártójának tekinthe­tő német Fliegl cég éppen 25 éve hozta létre Abdán, a volt Mező­gép Vállalat (egykori Rekard gyáregység) telepén, az ottani szak­embergárdára alapozva, magyarországi leányvállalatát. A Fliegl Abda Gépgyártó Kft. mezőgazdasági- és közúti pótkocsik mellett egyéb gépeket, részegységeket, mezőgazdasági eszközöket, vala­mint adaptereket gyárt a hazai és a nemzetközi piacra egyaránt. Az immár jelentős hazai mezőgépgyártónak számító nyugat-ma­gyarországi nagyvállalat évek óta vezeti a magyar mezőgazdasá­gi pótkocsi piacot, az elmúlt évben 17,4 százalékos részesedéssel lett első mintegy 75 márka versenyében. Tevékenységi körükben kiemelt szerep jut a gyártmányfejlesztésnek is, innovációs mun­kájukat több szakmai elismerés fémjelzi. Tavaly az ADS-60 letolós szervestrágya-szórójuk elnyerte Az Év Magyar Mezőgépe 2017 dí­jat, idén pedig az AGROmashEXPO Hazai Termékfejlesztési Díját kapta meg a logisztika kategóriában az új DPW-210 BL Profi bála­ szállító pótkocsijuk. M­int minden mezőgazdasági terményt, úgy a különböző bálákat is el kell szállítani a szán­tóföldről a tárolás, illetve a felhasználás hely­színére. Ehhez legalkalmasabbak az alacsony építésű, minél nagyobb rakfelületű, speciális kialakítású bála­szállító pótkocsik. A Fliegl Abda Kft. magyar szakgárdája a korábbi DPW-180 típusjelű bálaszállítójuk alapos to­vábbfejlesztésével alakította ki a talajon is jól mozgó, a közúti közlekedés szabályainak is megfelelő, ugyanak­kor a lehető legtöbb bálát szállítani képes, nagy teher­bírású, traktorvontatású, DPW-210 BL Profi típusjelű, korszerű bálaszállító pótkocsit. A 21 tonna össztömegű, háromtengelyes, fixplatós, nehéz pótkocsinak minősülő haszonjármű parabola laprugós alváza, a 3,5 mm vastag, csúszásmentes pad­lólemezzel borított platója és a bálatámasztó keretei a korrózió elleni védelemre tekintettel horganyzott felüle­­tűek. Vonóháromszöge erősített golyóskoszorún keresz­tül kapcsolódik az alvázhoz. A plató hossza 9900 mm. A 385/65-R22,5 méretű gumiabroncsokkal felszerelt futó­műve és a kétvezetékes, automata fékerő-szabályozás (ABS) légfékrendszere lehetővé teszi közúton akár 40 km/h-s haladást is. Az EU-s irányelveknek megfelelően, hátul aláfutás gátlóval is ellátták. Az újszerű mezőgazdasági jármű különlegessége a rakományrögzítésre - a nehézkes, időigényes lekötözés helyett­­ kidolgozott hidraulikus mozgatású bálarögzí­tő oldalkeretek. A henger- és hasábbálákhoz egyaránt használható megoldásnál elsőrangú szempont volt a biztonság, de fontos szerepet játszott a könnyű kezel­hetőség és az üzembiztos működés. A homlok- és hát­oldalra erősített T-alakú tartóoszlopokon elmozduló, nagy felületű, rácsos szerkezetű jobb- illetve baloldali rakományrögzítő-keret lefelé záródva biztonságosan tartja meg a két sorban egymáson elhelyezhető bálákat (a bálaátmérőtől függően akár 20 darab hengerbálát is). A keretek gyorsan és egyszerűen nyílnak-záródnak. A DPW-210 BL Profi bálaszállító pótkocsi főbb műszaki adatai A szabadalmaztatott rögzítő rendszer alkalmazásával a napi szállítóteljesítmény akár harmadával is növelhető. Ennyivel lehet jobb a munkaerő hatékonyság is. Ezekre a bálaszállító pótkocsikra is adaptálhatók a Fliegl legújabb fedélzeti elektronikai eszközei, az úgyneve­zett „beacon” (világítótorony) szisztémán alapuló Tracker járműfelismerő és a Counter HD rakományszámláló rendszerek. Előbbi használatával a többi között nyomon követhető a kocsik útiránya, a másikkal a traktorvezető például figyelemmel kísérheti a szállításban megtett for­dulók és az elszállított bálarakományok számát. Egyre többen felismerik, hogy szükség van a beta­karítás gépei között a bálaszállító pótkocsikra is a gyor­sabb, hatékonyabb és biztonságosabb munkavégzés ér­dekében. Remélhetőleg a gazdálkodók, mezőgazdasági vállalkozók ezt a hazai fejlesztésű terméket gépbeszer­zéseiknél előnyben részesítik a jövőben. Antos Gábor Megnevezés Érték Össztömeg (t) 21 Teherbírás (t) 16 Rakfelület hossza (m) 9,9 Rakfelület szélessége (m) 2,5 Rakfelület-szint magassága (m) 1,2 Gumiabroncs méret 385/65 R22 Minimális teljesítményigény 66/90 kW/LE

Next