Magyar Mezőgazdaság, 2018. április-június (73. évfolyam, 14-26. szám)

2018-06-27 / 26. szám

2018Június ÜÄ____________________________ HAZAI MEZŐGÉPGYÁRTÁS ____ A KÉZMŰVES GÉPMŰHELY Gépfelújítás, alkatrész- és részegységgyártás, emellett egyedi megren­delésre különböző gépek, főleg mezőgazdasági eszközök készítése. Egy-egy sorozatból is legfeljebb tíz készül „szériában”. Mindez pedig a békési Napkerék Kft. tevékenysége. Vita van arról, hogy a különös cég­név Bá napisten tiszteletére született-e, vagy inkább a bolygóművek központi fogaskereke a „névadó”? Balogh Botond ügyvezető úgy gon­dolja, sokkal inkább egy asztalon felejtett fogaskerék műszaki rajzába pingált naparcról keresztelték el a céget. nem csak hazai igényeket elégítünk ki, felújítási tevékenységük a határon túli gazdák körében is népszerű A­z 1994 őszén indult vállalkozás mindhárom alapítója műszaki területről érkezett akkor, amikor a nagy mezőgép vállalatok sorra zárták be kapuikat. A Napkerék Kft. manapság elsősorban gépipari alkatrészek, főleg fogas- és lánckerekek gyártásával, célgé­pek kifejlesztésével, kertészeti- és anyag­­mozgató eszközök előállításával, illetve muzeális gépek fel­újításával foglalko­zik. Színes a gyárt­mánykínálatuk, ta­lajmaró, bakházhú­­zó, dinnyeszedő sza­lag, dinnyeválogató berendezés, répa­eke, sorközművelő kultivátor, csomago­ló- és kiszolgáló gé­pek, vagy akár hagymarosta is kikerül a gyártócsar­nokból. Munkájuk ismert itthon, de a történelmi Bi­har megyéből - a határon túlról is - sokan fordulnak meg a gyárudvaron. - Már az elején országos szinten megszereztük a lánckerékgyártás lehetőségét- magyarázta Balogh Botond, megemlítve, hogy ezzel elsősorban a ma­lomiparra koncentráltak, bekopogtak minden üzembe, s beindult a „láncreakció”. Később, a föld­höz jutott gazdák igényeinek kielégítésére a külföld­ről behozott „leharcolt” munkagépek, köztük talaj­művelő eszközök, vetőgépek, bálázók, borsókom­bájnok, hagymafelszedők javítását vállalták el.­­ An­nak idején sorra jöttek a gazdák, hogy szedjük ezeket rendbe, pótoljuk a hiányzó alkatrészeket, vagy ép­pen alakítsuk át- emlékezett vissza az ügyvezető igazgató, és megesett, hogy hagyma felszedőből kel­lett paradicsomkombájnt készíteniük. Sokszor a vi­lághálón mutatták a termelők, mit is szeretnének, s a Napkeréktől nem küldték el őket, megcsinálták, amit lehetett. Máshol aligha találni olyan ezermestereket, akik ezt elvállalták volna, de a Napkerék szakemberei a műhelyükbe behozott „vasdarabokból” használható eszközt varázsoltak.­­ Hagyom a dolgozóimat, hadd éljék ki a kreativitásukat- hívta fel a figyelmet a szak­ember, rámutatva, hogy a magyar találékonyság egyedülálló. Máshol szinte lasszóval fogják a sokol­dalú tudással rendelkező „szakikat”, igyekeznek is megbecsülni őket, ugyanakkor a cégnél sok a fiatal szakember is. - Öt éven keresztül anyagismeretet ta­nítottam hegesztőknek és forgácsolóknak egy mű­szaki iskolában Békéscsabán - jegyezte meg a szak­ember, és onnan is sikerült néhány ifjú tehetséget kiválasztania, akik az idősebbek mellett pallérozód­­nak. Ma több mint harmincan dolgoznak a vállalat­nál, s mindenkit teljes munkaidőben alkalmaznak. A munka változatos, minden új feladat egy újabb, meg­ismételhetetlen kihívás számukra. A Vaderstadnak is végeztek felújításokat, majd kérésükre a vetőgépeikhez egy csigás felhordót készí­tettek. Az elvárás nem csak a nagyobb garat volt, ha­nem az is, hogy a csiga ne törje a magot. Később másokkal is felvették a kapcsolatot, s a BCS-250 né­ven ismertté vált garatos csigát más vetőgéphez is adaptálták magtartályuk kíméletes, gyors gépi feltöl­tésére. - Jelenleg egyetlen gépészmérnök vagyok a cég­nél, így a tervrajzok a saját asztalomon készülnek, ugyanakkor van rá példa, hogy a behozott mintada­rab alapján készítünk újat - magyarázta az ügyveze­tő. Megesik, hogy egy-egy gazda az udvar végéből előkotort, rég nem használt eszközét hozza be felújí­tásra. Kopottak a vetőgép csoroszlyái, hiányzanak a meghajtóláncok, töröttek a tengelyek ...., szinte res­taurálni kell az egészet úgy, hogy „régi fényében ra­gyogjon”. Nem csak hazai igényeket elégítenek ki, felújítási tevékenységük a határon túli gazdák köré­ben is népszerű.­­ Tőlünk keletebbre még néhány éves késésben vannak a termelők, jobban megbecsü­lik a használt eszközöket- jegyezte meg a szakember, azok pedig gyakorta felújításra, átalakításra szorulnak. Saját gyártásban készült el a saját tervezésű, kar­dánhajtású ágaprítójuk, amely a gyakorlatban kiváló eszköznek bizonyult. A rázóasztalos szénrostájuktól már csak egy lépés volt a burgonya-, illetve hagyma­tisztító berendezés kialakítása. Gyártásfejlesztésre új eszközök vásárlására az el­múlt esztendőben a Széchenyi-terv kapcsán elnyert pályázat nyújtott fedezetet. Olyan kapacitásbővítő beruházást valósítottak meg, amely hozzájárul a méltán mezőgépgyártónak tekinthető vállalkozás hatékonyságának növekedéséhez. Az egyéb műszaki eszközök mellett beszerezett plazmavágó gép és hő­kezelő kemence termelésbe állítása biztosítja a béké­si cég számára olyan új megrendelések elvállalását is, amelyeknek eddig nem tudtak eleget tenni. Viniczai Sándor Balogh Botond:

Next