Magyar Mezőgazdaság, 2018. április-június (73. évfolyam, 14-26. szám)

2018-06-27 / 26. szám

issiás!_______________________________________ SZAKKÉPZÉS ______________________________ _Diejúnius^ A SZÉCHENYI, A VIDÉK ISKOLÁJA A hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmi­­szeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium ebben az évben ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. Az eltelt időszakban az intézményben mindvégig a mezőgazdasági szakmai képzés volt a meghatározó. - Tanulói létszámunk a 800 főt is meghaladja, diákjaink többségében a hajdú-bihari vidékről jönnek, sokan hátrányos helyze­tű településből érkeznek - kezdte a bemutatkozást Molnár Magdolna Ilona. Az igazgatónő elmondta, az új kihívásokra irányuló nyitottság, az innovatív gondolkodás, a folyamatos megújulás adott lehetőséget arra, hogy az eltelt évtizedek alatt a mezőgazdaság valamennyi ágát felölelő képzési struktúrát alakítsanak ki, folyamatosan igazodva a kor követelményeihez. Kiemelt célunk, hogy a diákok a társadalom megbecsült tagjaiként hasznosítsák az itt szerzett szakmai ismereteiket A­z intézmény szakmai profiljának megfogal­mazásakor figyelembe veszik a mindenkori munkaerő-piaci igényeket, így a mezőgazda­­sági képzés mellett az utóbbi években élelmiszer­­ipari ágazati szakmákat is tanulhatnak diákjaik. Ma már az elődeik példáját követve olyan középiskolá­ról van szó, amely egyaránt vonzó a hajdúböször­ményi és a környező településeken élő fiatalok szá­mára. Az Agrárminisztérium fenntartásában működő iskola a megye egyetlen tiszta profilú mezőgazda­­sági oktatási bázisa. Két éve a berettyóújfalui Brózik Dezső tagintézménnyel bővültek, így a bi­hari térség ifjúságának mezőgazdasági szakképzé­se szempontjából fontos szerepet töltenek be, mindkét helyen szakközépiskolai, szakgimnáziu­mi nevelés és oktatás folyik mezőgazdaság és élel­miszeripar szakmacsoportban. A vidéki tanulók kollégiumi ellátást is kapnak.­­ Az iskolától mintegy 25 kilométerre egy 200 hektáros tangazdaságot működtetünk - ahol többnyire az iskola tanulói végzik a növény­­termesztéshez kapcsolódó mezőgazdasági mun­kákat - magyarázta az igazgató asszony. A duális képzés keretében jelenleg 88 tanuló az iskolai tangazdaságukban, 160 pedig tanulószerződés­sel külső gyakorlati helyeken tölti szakmai gya­korlatát. A hátrányos helyzetű tanulók középiskolai ta­nulmányait és képzését 12 éve az Arany János Kol­légiumi Program támogatja, melyet két helyi kö­zépiskolával közösen működtetnek konzorciumi megállapodásban. A programban 148 nehezebb sorsú diák vesz részt, emellett hosszú évek óta tart az Útravaló ösztöndíj program is, amely az ilyen helyzetű tanulók mentorálásával segít a szakmai végzettség megszerzéséhez. Három évvel ezelőtt vezették be a Komplex Instrukciós Programjukat. E módszer hatására megindult egy pedagógiai kultú­ra- és attitűdváltás, melynek legnagyobb haszonél­vezői az intézmény tanulói, körükben jelentősen csökkent a lemorzsolódás. Az iskola diákjai rendszeres résztvevői országos szakmai versenyeknek, minden évben vannak olyan fiataljaik, akiknek a versenyen való teljesít­ményük alapján nem kell szakmai vizsgát tenniük. - Iskolánk tanulói végeztek az első helyen a tavalyi „Legyél Te is MezőgépÉSZ” országos verseny dön­tőjében, jutalmul egy hetet tölthettek Párizsban a SIMA kiállításon - mondta örömmel Molnár Mag­dolna Ilona, hozzátéve, hogy az idei évben pedig „ezüstérmes” helyezést értek el ugyanezen a verse­nyen. Nagyon fontosnak tartják a pályázati lehetősé­gek kihasználását is, hiszen ezzel is javítják a kép­zési feltételeket, illetve a tanulóink számára lehe­tőséget biztosítanak szakmai tapasztalatok gyűjté­sére. Az Erasmus pályázat keretében 32 gépész, er­dész és húsipari termékgyártó tanuló töltheti nyári gyakorlatát Németországban. A pályázat lehetősé­get ad a nyelvtanulásra és a német munkakultúra megismerésére is. Az intézmény sok programot koordinál az isko­lai képzési projektjeik megismertetésére a pályavá­lasztás megkönnyítéséhez. - Iskolánkra vonatkoz­tatva elkészítettük a Széchenyi Tanösvényt, ezzel a rendezvénnyel csalogatjuk be hozzánk az óvodá­sokat és az általános iskolásokat - hangsúlyozta a szakember, ezeken találkozhatnak közvetlenül a gyerekek a mezőgazdaság és a technika világával, és interaktív foglalkozások keretében ismerked­hetnek meg az agrárium jellegzetességeivel, az is­kolában tanított szakmákkal. Ebben a tanévben második alkalommal szer­veztek Okoskodó levelezés versenyt általános isko­lás tanulók számára, melyre az idén több mint 70 csapat nevezett be, köztük több határon túli tanu­lócsoport is. Emellett több mint tíz éve szervezik az általános- és a középiskolások Széchenyi István Vers és Prózamondó versenyét, ezen is mindig jól szerepelnek a diákjaik. Bekapcsolódtak a több mint 10 ezer embert vonzó Hajdúsági Expo és Traktorhúzó Európa Kupa rendezvény lebonyolítá­sába. Ennek keretében szervezik meg a többi kö­zött az Agrárminisztérium fenntartásában levő szakiskolák mezőgépész tanulói részére a Traktor­ing ügyességi versenyüket. Az iskola, mint a régió egyik meghatározó me­zőgazdasági tanintézménye, egyre nagyobb figyel­met kap a középfokú oktatás területén.­­ Bízunk abban, egyre többen ismerik fel a mezőgazdaság szerepét a hazai termelésben, ami tisztességes megélhetést biztosít az agrárképzést választóknak - zárta beszélgetésünket Molnár Magdolna Ilona. - viniczai - Molnár Magdolna Ilona:

Next