Magyar Műhely, 1964. szeptember (2. évfolyam, 9. szám)
1964 / 9. szám - ÉGTÁJAK - Hajdú András: A magyarországi cigány népköltészet
HAJDÚ ANDRÁS A MAGYARORSZÁGI CIGÁNY NÉPKÖLTÉSZET * Tárgyam valójában túllép a cigányok ismertetésén; egy nép, egy civilizáció megismerésének lehetőségeit, módszereit, határait kutatja. Vajon nincs szükségük a magyaroknak, s épp az idegenben élőknek, a kollektív önismeret ama keserves tapasztalatára, amelyhez hasonlót a jelen elmefuttatás számunkra kevésbé kényes tárgyról, a cigányokról igyekszik eredményre juttatni? Ha nem is akartam, mint Arany János a « Nagyidai cigányok »-ban közvetve a magyarokról képet adni, elmefuttatásom, amennyiben közelebb visz a cigányok megértéséhez, közelebb visz szükségképpen a magyarokéhoz is. Nem számolok be a cigányok történetéről, nyelvéről, társadalmáról, néprajzáról. A kérdés amely foglalkoztat a következő: milyenek a cigányok? Ha a leíró módszerek egyikéhez fordulnék, tényeim tolmácsolása vagy önökre, vagy magamra hárulna. Bevallom mindkét féllel szemben bizalmatlan vagyok. Az értelmezés legtöbbször kész képzetekre támaszkodik, s mi sem veszélyesebb mint ilyen kész képzeteket engedelmes tényekkel alátámasztani. Anyagom nem ilyen engedelmes természetű, saját belső, dinamikus töltése közvetlen átélést tesz lehetővé, így az értelmezés kétélű fegyverére csak minimális mértékben szorulunk. Behatolási módszerül a cigány népköltészetet választottam. Elöljáróban hadd vázoljam néhány szóban egy nép, egy kultúregység megértésének természetes akadályait. Amikor számunkra idegen civilizációt próbálunk megérteni, a legfőbb nehézség az értékrendek különböző volta; értékelésünk, ítéleteink, közös mérce híján alaptalanoknak bizonyulnak. Amikor saját civilizációnkat próbáljuk megérteni, más, nem kisebb akadályok merülnek fel, hasonlóak azokhoz amelyek az egyént akadályozzák önismeretében. Önön hajtóerőinek megismerhetetlensége nemcsak az egyén önismeretét de a közösségét is szükségszerűen elhajlítja. Az elérhetetlen önismeret helyébe alakul ki az a sajátos eltorzult tudat, melyet jobb szó híján mitikusnak fogok nevezni. Minden nép önmagáról való képzete mitikus jellegű. De egy pillantás az európai népek egymáshoz való viszonyára meggyőz arról hogy ez a mitizáló tendencia a többi népre is kiterjed. Úgy tűnik, minél inkább konfliktusban áll egy nép a másikkal, annál mítikusabb róla alkotott képzete. A cigányok és az európai népek félezredéves együttélése, civilizációik közti hatalmas szakadékot tekintve, természetszerűleg nem egy konfliktust váltott ki. Cigány szemléletünk torzult mivolta tehát nem meglepő. E torzulás azonban kettős természetű. Civilizációjukat, mint számunkra idegent nem értjük, mint a miénkkel konfliktusban és bizonyos mértékig szimbiózisban lévőt mitizáljuk. Ezért nem hiszem hogy túlzók, amikor azt állítom, hogy megértésük számunkra nehezebb feladat a Zulukénál vagy a Pápuákénál, amely népekről legalább nincsenek örökölt, hamis nézeteink. Velük szűzföldön járunk, a cigányokkal ingoványos talajon. * Hajdú András előadása a «Hollandiai Értelmiségi Kör» «Tanulmányi Napjain» hangzott el, 1963 őszén. 30 —