Magyar Műhely, 1968. június (7. évfolyam, 27. szám)

1968 / 27. szám - KIBÉDI VARGA ÁRON: Retorika és strukturalizmus

KIBÉDI VARGA ÁRON RETORIKA ÉS STRUKTURALIZMUS Korunk újszerű tudományos kutatását leginkább talán a strukturalista módszerek alkalmazása jellemzi. Ennek az irányzatnak a fellépése egy olyan történelmi folyamat eredménye, melyet dialektikusnak nevezhetnénk és amely a klasszikus retorikával kezdődik. Divatos a strukturalizmus: nyelvész és pszichiáter, etnológus és irodal­már egyaránt strukturalizmusról beszélnek. Azt azonban, hogy ezen a szón pontosan mit értenek, nehéz megtudni. Néhány évvel ezelőtt egy külön erre a célra egybehívott kongresszus foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a struktúra szó milyen értelemben használandó, de a különböző tudományok képviselői nem tudtak közös nevezőre jutni, az eredmény nem volt egyértelmű (1). Félreértésre adhat okot a szó végződése is: -izmus általában egy ideológiai vagy művészeti irányzatot jelöl, mint pl. a marxizmus vagy az expresszioniz­­mus esetében. A strukturalizmus viszont, leghívebb tudományos művelői szerint, nem ideológia, hanem módszer, a kutatás és megismerés módszere, éppen úgy, mint pl. a statisztika. A kétértelműség ennek ellenére elkerülhetetlen. Lévi- Strauss több ízben kijelentette, hogy kizárólag módszerről van szó, írásainak azonban nem csupán módszertani jelentősége van, hanem gyakran ideológiai hordereje is és a strukturalizmus egyes irodalmi követőinél pedig különösen erős ideológiai színezetet kap ez a fogalom. Ha egy új fogalmat meg akarunk ismerni és határozni, igen hasznos lehet azt kimutatni, hogy ez az új fogalom miben egyezik már meglévő és ismert, hasonló fogalmakkal és miben különbözik tőlük. A strukturalizmust tehát történelmi távlatba szeretném helyezni: az a meggyőződésem u. i., hogy a strukturalizmus, úgyis mint módszer és úgyis mint ideológia, sok tekintet­ben hasonlít a klasszicizmushoz, mely módszertanilag a retorikán alapul és erősen elüt a klasszicizmust követő és a retorikát elvető romantikától. Tanulmányomnak tehát tulajdonképpen azt a címet is adhattam volna: Retorika, romantika és strukturalizmus. Lehet, hogy az egzisztencializmust egyszer úgy könyveljük majd el, mint a romantika utolsó megnyilvánulását, és hogy a marxizmus mai ideológiai válsága a romantikával való szükségszerű leszámo­lást jelenti. Ebben az esetben viszont az európai gondolkodásnak éppen most lépünk új korszakába, és az európai gondolkodás eme új formájának a neve strukturalizmus. * A klasszikus korban, mely a Reneszánsztól a felvilágosodásig terjed, a megismerés hasonlóságon és analógián alapul (2). Alapvetően Más, ami minden­től mindenben különbözik, nincsen. Csak az van, amihez hasonló van és aminek az ellentéte is van, és nincs, amihez hasonló nincs és aminek ellentéte nincs. Minden szervesen egymásba illeszkedik és kiegészíti egymást: a madárra a hal, a férfire a nő, a vízre a föld, az életre a halál ad választ, az isteni ere­detű rend és az ész törvényei szerint. A pap, a filozófus, a tudós és a költő nem mondanak egymásnak ellent, munkájuk párhuzamos, céljuk közös : a rend felfedezése, azé a rendé, melyet maga Isten rejtett el nevelő célzattal

Next