Bernáth Aurél szerk.: Magyar Művészet 15. évfolyam 1948
6. szám - Mihalik Sándor: Részletek Szentpéteri Önéletrajzából
ki őtet holtom után egy olly sorsban hagyni, hogy az Ő mellettem tett hűséges fáradozásáért eléggé lesz megjutalmazva. Nekem az isteni Gondviselés egy szoros, réges és tövises és sok alkalmatlansággal járó utat jelölt ki és csak a legcsekélyebb eszközöket és módokat rendelte és lehet mondani a legallyasabb életmódját és helyzetet mutatta ki; de azért is hálát a Teremtőnek hogy nékem egy illyen szegény Asszony személyt rendelt, hogy abban talaljam fel az én pártolónémat a mellyet az egesz Nemzetben fel nem találtam és ez altal reménylem hogy nem leszek kéntelen Belizár módja szerent, a templomok előtt kiáltozni: Date obolum ei, quem Nationis suae honorem et decus sustentare et augere contendentem ingratitudo ad extrenam egistatem redigi coegit. Legalább nem félek hogy az emberi kegyetlenség szemeimtől nem foszt meg, és legalább az írási tehettségtől es a könyvek olvasásától a melly még az én életem terhe viselését könnyebbíti nem leszek egeszben elzárva, és ha még két vagy három évekkel hosszabbítja is a Teremtő az én már régen unalomba ment életemet talán nem fogok a világból úgy kimúlni, mint Keppler az ő nagy kitüntetett érdemei mellett is kentelenitetett éhen meghalni. Ha egy vagyonos Atya néhány gyermekeit úri módon ruházza és egyet közűlök a ki szint úgy annak kedve megnyeréseért mindeneket elkövet rongyosan és mezitlabb hagyja járni, lehet gondolni mit itél rola a világ. Én már mint ollyan teremtés, aki mint az az északi sarkon lakó a másoktól kialhatatlan hideg éghajlathoz megszokott ember a legnagyobb hideget is el tudja tűrni, még a Diogenes élete módja követésére is minden zúgolódás nélkül tudnám magam elhatározni, ha a sors engem olly embertársaimhoz nem kötött volna, a kiknek ha egyebb hasznot nem tehetek is legalább józanatsommal őket oktathatom és az én szegény Gazdasszonyom negy neveletlen arvait a jó uton járni intem és tanítom, hogy vegyenek rólam példát, hogy a legnagyobb igyekezetek és ügyességek mellett is ne számoljanak a nagy szerentsére, és ha egyiknek vagy másiknak a szerentse látatik is kedvezni el ne bizza magát, hanem használja az alkalmat és ne éljen azzal vissza. Nekem meg a sorsom a legborzasztóbb, és ha a szegény Gazdasszonyom a maga két izben Lotteriaból nyert nyereséget néhány évekkel ezelőtt nem adta volna át nékem, én már mint különben is régtől fogva rokkant ember léttemre más Ötvösöknél csak olly foglalatossággal kereshetném kenyeremet, amellyet csak egy házi-cseléd vagy tanuló inas szokott megtenni. Most már csak abban érzem magamat szerentsésnek, hogy sok elmetézésem után módját találtam annak, hogy azon harmadik ezüstből készült darabomon a rendem túl kitúródott csoport figurákat „Gruppot" tudtam vissza nyomni és most az egész műdarab még egyszer annyit erő lett a mellyen most a legszigorúbb Griticusnak is csak annyi kifogása lehetne mint a legtökéletesebb munka iránt is szokott lenni és a legkésőbbi ivadékok is fogják látni, hogy valamint ehez eddig még hasonló munka nincs, úgy ezúttal sem fog létezni, de mind a mellett is alig reménylem annak harmad részét is amit eleinte a munkámért reménylettem megnyerni. Mivel ezen csoport figurák lenyomása által a tárgyak körülötti lesüllyesztéseknél több repedések támadtak a mellyeket kitöltő bele illesztett és azokat eltakaró darabokkal forrasztás által kellett helyre hozni, de sokáig nem vólam képes tsak et lat finum ezüstöt is venni; mert azon csekély keresetből a mellyett a szegény Gazdasszonyom a legnagyobb fáradozása mellett is alig tud annyit keresni, hogy én a minden napi szükségemet fedezhessem; azon egy pár jó barátimat a kik nékem 60 pforkat kölcsönöztek; valamint egy azon egy közép rendű, de nemes gondolkodású vidéki földes Urat Тек. Bernáth György Urat, a ki az előtt néhány hónapokkal, a ki az előtt is már sok szép keresetre adott nékem alkalmat önként 100 pfortokat kölcsönözött és a hozzá hasonló nagy lelkű Nője többszöri alkalommal szép mennyiségű élelmiszerekkel segített nem terhelhetem: több helyeken ahol gondoltam, hogy egy pár szaz pfor. kölcsönt kaphatnék, egyebet szanakozó nyilatkozatnál nem hallottam és mindenik a kit megszolitottam máshoz utasitott s ha oda mentem is tsak azon hangú feleket vettem. De mivel még mind ez ideig a magam sorsán csak azt tapasztaltam, hogy ahol a legnagyobb bizodalommal bekopogtattam, soha czélomat el nem érhettem és mindég tsak a váratlan úton jött legalább egy kevés ideig tartó és tsak a szükségből kisegítő segedelem, most is illy reményben lévén zúgolódás nélkül viselem az Istentől reám mért szenvedés sullyát, és most is egy ollyan egyénben tatal fel az emberbaráti szeretetet ahol azt legkevésbé remenylettem. Ha én az előtt másfél évekkel, a midőn még tűrhetőbb sorsom vólt jöttem volna azon gondolatra, hogy mi módon hozhatnám helyre a felljebb említett darabomat hogy én azt a Párisi műkiállításra küldhettem volna, az én fáradságom bőven lett volna megjutalmazva. Most én tehát várom azt a bizonytalan órát, amellyett mások a vakszerencsének tartanak, én pedig az isteni Gondviseléstől előre kijelölt végzésnek tartok, hogy talán még találok módot arra hogy én azon munkám helyre hozását bevégezvén a Felséges Ifjú Császárt fogom megkínálni, hogy a mit ő maga jó szántából akar erette adni, azt fogom néki engedni legalább reménylem hogy többet fog erette adni mint Vigyázó Ur, a ki magát mivészet barátjának adván ki, érette 16. száz portnál többet reá nem szánt; ha pedig a Felség ajánlatomat nem fogadna el, talám öregségemet tekintvén meg fogja engedni, hogy sorsjáték által kiadzathassam. A 15. itt már ide kell igtatnom hogy ezen reménységem is hiusult. Ferenczinek nem kellett illy kedvetlen sorsokon átesni, mert a Nemzet Naggjai büszkék voltak arra, hogy megmutathassák, hogy ők is a jó igyekezet pártolásában a más Nagy Nemzetek példáját követik, elkövettek mindent, hogy őtet a legszerencsésebb állapotba helyezhessék, engem pedig a kit más Nemzetek mint a Magyar Nemzet egyik kitüntetett fiát nemcsak mint bizonyos félművészt, hanem mint idővel egy ritka tartalmú könyv szerkesztetőjét is fog bezsülni, abban mutatják meg a magok nagy szellemeket, hogy ők engemet tsak úgy néznek, mint egy ollyan embert, a kinek jobb lett volna ha a színház körül némelly csekély szolgálatot tévő egyen lettem vólna, mert a Masvar Nemzet tehetősebb ferfiai tsak a színházat tartják a Nemzet miveltségének minden hisanya kipótolásának, a melly őket a földtől elragadvan a mennyei boldogság keresésere legkissebb szükséget sem ereznek. Nem regiben egy oliv nagy tehetős Úr meghalván az ő végrendeletében 12 ezer pforkat hagyott a Magyar Szinhazra és azon Ekklezsianak a mellynek ő hitsorsosa a melly egy nagy adossag miatt legnagyobb szükséget szenved és az oskolaja felsegellesére a melly a legnyomorultabb allapotban vagyon legkissebbet sem hagyott. Még a múlt 1854 dik év Március 20 dikán kezdődött réám nézve egy különös valtozatos eset, a' melly eleinte a' legkedvezőbb kilátással kecsegtetett; de később a' legkellemetlenebb közbe jött esetek altal a' legnagyobb kellemetlenseget és hatramaradást okozott és tsak 1856 dik év Március 8 dikán végződött ezen kedvetlen és tsak nem isten csapás gyanánt vólt szomorú körülménynek némiképpen jobbra átvaltozásade ennek előadását bizonyos okoknál fogva elhalgatom. Szegény embernek valamint vallásosnak lenni maidőben szégyen és az illyes emberek különösen a szegények titkolják a meddig lehet az ő szomorú helyzetüket, én pedig akarnám az egész világgal megismerteni az én sorsomat, és ezen biographiamet akarom német nyelven is kiadni, hogy lássa én rajtam Bolis Salamonnak azon szavai betelljesülését: „nem mindenkor a gyorsaké a futás és nem az erőseké a diadalom, hanem azoké, akiknek a történet (vagy inkább az isten Gondviselés) annak érdemén kívül is az ő szabad tetszéséből adja. Én elkövettem mindent amit a sors az én munkáskörömben felelt és nem éltem vissza az alkalommal, a ki engem ismét nem vetheti szememre, hogy én egy hibás életem módjával arattam volna magamnak; mert ha valaki felőlem akarna feltenni, hogy én talám a bor ital miatt nem tudtam magamat a szükség ellen biztosítani, könnyű ezen balsteletet eloszlatni, mert a mindennapi tapasztalás bizonyítja, hogy a melly ember a bort ifjabb korában mérséktelenül itta, az aci az ő öreg napjaiban el nem hagyhatja; sőt a világ azt tartja, hogy az öreg embert tsak a jó bor táplalja, én pedig egy hétben is alig iszom egy messzel közönséges bort, hogy én egy fáradhatlan munkás ember voltam megtettzik az én utolsó munkámból a mellyet 74 éves koromban végeztem el és még most is örömest folytatnam, ha a balkezem reszketegsége nem akadályoztatna és ha reménységemen kivűl megszabadulhatnék ezen gyengeségtől örömest folytatnám ezen művészet nemét, ámbár eléggé látom hogy belőle semmi legkissebb hasznom sem vólna.