Magyar Múzeumok, 1998. 1. szám (Vol. 4.)

KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Mihály Mária: Hadizsákmányok (International Newsletter 2-3-4. számai) [Folyóiratismertetés]

58 Majsai Károly: Petőfi Sándor és szülei a szalkszentmár­­toni vendégfogadóban, 1845-1846. Szalkszentmárton, 1996.192. p.­csei helyszűkös időkkel­­ többször és hosz­­szabb időkre adott alkotó- és pihenőidőt az if­jú Petőfinek. Vándorútjai közben összesen nyolc hónapot töltött el a család átmeneti ott­honában. Emellett szüleinek súlyos anyagi, költői pályájának pedig egyik legkomolyabb válsága 1845 november közepétől négy hóna­pig csaknem állandóan Szalkhoz és apja mes­terségéhez (!) láncolják. Majsai a Református Parókián lévő, gazdaságtörténeti szempontból is figyelemre méltó iratok közül fontos sze­melvényekkel szolgál a bérleti díjakat, illetve a „subarendási“ (alvállalkozói) kötelmeket rög­zítő helyi szabályzatokból. Petrovicsnak töb­bek között - a korabeli szokásjogformulák szerint regulázott - a bor- és székbírói, kocs­­márosi, csaplárosi és mészárosi esküvések szövegére is fogadalmat kellett tenni. A Petőfi Emlékmúzeum helyben tizenhat (országosan is regisztrált) olyan eredeti tár­gyat őriz, amely a Petrovics-család korabeli tárgyi környezetét hitelesíti. Van, aki Petőfi Sándor faládájánál mereng egy kicsit, mások az idősödő fogadós kézilámpását veszik szem­ügyre. Sokan az édesanya, Hrúz Mária megko­pott varródobozára vagy pamutbársony váll­­kendőjére vetnek őszintén meghatott pillan­tást. Miként másutt, Szalkszentmártonban is sokféle legenda, meseszerű történet él Petőfi­ről. Ám az megmásíthatatlan tény, hogy köl­tőnket 112 verse, egyetlen színi darabja (Tig­ris és hiéna) s egyetlen fennmaradt regénye (A hóhér kötele) köti végérvényesen Szalkszent­­mártonhoz. Kriston Vízi József Hadizsákmányok (International Newsletter 2-3-4. számai) Az 1994 végén Brémában rendezett konferencián úgy döntöttek a résztvevő szakemberek, hogy egymás tájékoztatására és segítésére nemzetközi folyóiratot alapítanak. Ebben publikálják a resti­­túciós fejleményeket és a kutatás eredményeit. Magyar részről dr. Fodor Istvánt választották a négytagú szerkesztőbizottság tagjává. (A 0. és 1. szám ismertetését lásd MM 96/2. 60-61. o.) 1997 augusztusában jelent meg a Newsletter negyedik száma. A speciális beszámolók rovatban egy-egy sző­kébb vagy tágabb téma kutatási eredményeiről írnak. Ilyen Wojciech Kowalski cikk-sorozata a műtárgyak restitúciójával foglalkozó nemzetközi jog történetéről, Willem de Vries cikke a „Sonderstab Musik" tevékenységéről a megszállt nyugat-európai országokban, Ulrike Hartung írá­sa a „Sonderkommando Künsberg" működéséről a Szovjetunió területén. Hector Feliciano párizsi újságíró „Le Musée Disparu" című könyve, amely Franciaország kifosztásáról, a háború alatt vi­rágzó műkereskedelemről és a francia múzeu­mokban őrzött, de még mindig vissza nem adott elhurcolt műtárgyakról szól. Hangos nemzetközi visszhangjára reagálva Franciaország fokozottan igyekezett hozzáférhetővé tenni a restitúcióra váró mintegy kétezer műtárgyat, melyek tulaj­donosai ismeretlenek. A Newsletter-ben olvasha­tó francia országjelentésben is hangsúlyozzák, hogy hogy ezeket a műveket „Musées Nationaux Recuperation“ címszó alatt csupán ideiglenes leltárba vették. Az országok jelentéseit tartalmazó rovat beszá­molóinak hossza és mélysége különböző. Ti­zenkét ország közölt eddig hivatalos jelentést, de a más rovatokban megjelent cikkek ennél több országról adnak tájékoztatást. Pl. Lu­xemburg úgy gondolta, hogy ebben a kérdésben nem érin­tett. Miután más országok kuta­tói tájékoztatták Luxemburgot a rá vonatkozó dokumentumokról, ők is nekiláttak az információk ösz­­szegyűjtésének, a szisztematikus kutatásnak. Külön rovat szól az elhurcolt levél­tári anyagokról. Ezeknek fontossága és jelentősége nagyobb, mint itthon tartjuk. A restitúció valójában nem csu­pán a mesés kincsek és drága műtárgyak visszaszerzése körül forog, hanem pótolhatat­lan levéltári dokumentumok és könyvek körül is. Egyre több kutató kapcsolódik be ezekbe a kuta­tásokba. Willem de Vries például Darius Milhaud francia zeneszerző (1892-1974) özvegyétől hal­lotta, hogy a háború alatt a németek férje min­den kéziratát, feljegyzését, felvételét elvitték, amit azóta sem kapott vissza. De Vries ekkor le­véltári kutatásba kezdett és Nürnbergben meg­találta Milhaud anyagának jó részét. Ezeket az özvegy ötven év múlva visszakapta. De Vries folytatta a kutatást, amelynek eredményekép­pen kirajzolódott az „Einsatzstab Reichsleiter Rosenberg" keretében működő Sonderstab Musik rendkívül kiterjedt tevékenysége, melyről 1996-ban könyvet adott ki. A Sonderstab Musik igen aktív volt a megszállt kelet-európai orszá­gokban is. Az erre vonatkozó levéltári anyagok feltehetőleg azokban a városokban vannak, ahol a Sonderstab kihelyezett egységet működtetett. Ez az anyag azonban még feltárásra vár! A moszkvai különleges levéltárban a holland nőmozgalom 1992-ben felfedezett anyagában számunkra is találtak érdekességet a holland ku­tatók: egy 1906-ból származó albumot, amelyet magyar szüfrazsettek küldtek Aletta Jacobsnak, a holland szüfrazsettek vezetőjének, az első hol­land orvosnőnek. A kutatók más országokból származókat is találtak a holland dokumentumok között. Tehát az iratok összekeveredhettek. Ezért is nagyon fontos a kutatók együttműködése. A restitúció rovatban egyre növekvő számban olvashatunk megtörtént visszaadásokról. Példá­ul a Sevarnadze vezette Grúzia százezer könyvet adott vissza Németországnak. Ukrajna és Né­metország kölcsönösen visszaadott könyveket, illetve régészeti leleteket. Jekatyerina Genyijeva, a moszkvai idegen­nyelvű könyvtár igaz­­gatónője Hollandiai- MAJSAI KÁROLY PETŐFI SÁNDOR ÉS SZÜLEI A SZALKSZENTMÁRTONI NAGYVENDÉGFOGADÓBAN 1845-1846

Next